Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-728

728. országos ülés 1917 június 23-án, szombaton. 71 (Sálijuk! Halljak!) De nem teszem; tovább is megmaradok azon az állásponton, melyet elfoglaltam a háború elején. Kerülni akarom, ami nagyon könnyű és olcsó volna, hogy a kormány tagjai közti világnézetbeli és programmbeli különbségeket feszegessem. Különben már megtették barátaim ugy, hogy annál jobban nem lehet; nyomukba lépve, csak ismételnék egyes dolgokat. De nem is ez a lényeges. Itt nem a pártokról, nem személyes érdekekről van szó, hogy itt mi most megbuktunk, hogy házfeloszlatást csinálnak, hogy nem akarnak ide többé munkapárti képviselőt beereszteni! Ez oly mindegy ! Képviselőnek nem kell mindig lenni, tisztességes embernek mindig kell lenni. (Zajos taps és helyeslés jobbról.) Legyenek meggyőződve, hogy e párton mindannyian igy gondolkozunk. Tegyék, amit jónak látnak, csináljanak választást ; nem is fogom azt mondani, amit ma felolvastak a törvényből, hogy erkölcsi lehetetlenséget csinálnak. Tegyék meg. Mozgósítsák a hatalom minden eszközét, minden érdekét. Ke ereszszék be a munkapártot. A munkapárt egyes tagjaira nézve — lehet hogy baj, lehet hogy nem baj — ez nem lényeges. Egészen más a lényeges e kérdésben: nem a mi politikai bukásunk, nem az önök politikai győzelme, hanem az ország jövője. (Élénk taps a jobboldalon.) Akik azon az utón haladnak, melyen mi, azoknak nagyon sokról kell lemondaniok, ami kedves ós kellemes a közéletben. Le kell mondaniuk népszerű jelszavakról, le a szívnek kedves, a képzelőtehetséget felhevítő mozgalmakról, amikor az ember azt képzeli, hogy halad a mozgalom élén és ez lelkesít. Le kell mondani minden személyes gyűlöletről, amiről lemondani nekem sohasem esett nehezemre s azt hiszem, hogy itt nagyon soknak nem esett nehezére. Le kell mondanunk arról, hogy tetszetős, csengő jelszavakkal, a népszerűség aureolájával jelenjünk meg a közönség előtt. Azt kell hallanunk, hogy gyűlöljük a népet, hogy ellenségei vagyunk a szabadelvüségnek . . . Lovászy Márton: Igaz is! (Nagy zaj a jobboldalon. Felkiáltások: Ók a nép barátai!) Takách József: Népbolonditók! Platthy György: Ki mondta ezt? Takách József: Én mondtam! Platthy György: Kinek? Takách József: Annak, ki az előbb szólt! Nem ismerem. Farkas Pál: . . . Sohsem volt alkalmam Lovászy képviselőtársam jóhiszeműségében kételkedni. Ép ezért el fogok neki mondani egy epizódot, mely e pillanatban jutott eszembe. Volt az ő lapjának egy nagyon előkelő munkatársa, b. Kaas Ivor. Éveken át ő képviselte ott a legélesebb ellenzéket gróf Tisza Istvánnal szemben. Később elbetegesedett, elgyengült és talán titkon keserű gondolatok is gyötörték, akkor átgondolta életét és oly következtetésekre jutott, melyeket nem várt volna. Tény az, hogy 1909, vagy 1910-ben, a napot nem tudom pontosan, erősen izgatott állapotban beszélt erről Lónyay Sándorral, ki azóta szintén meghalt, de Lónyay Géza, aki szintén ott volt, még él. Ekkor ezek feljöttek Kaas Ivortól, közeli rokonuktól a nemzeti társaskörbe, keresni gróf Tisza Istvánt. Azt az üzenetet hozták, hogy Kaas, aki halálos ágyán fekszik, kéri, látogassa meg és bocsássa meg neki azt, amit életében ellene vétett. Lehet, hogy önnek is lesz egyszer ilyen órája, mikor át fogja gondolni életét, s akkor talán ig gosabban fog Ítélni arról, akit annyiszor megtámadott. Amit itt elmondtam, tudják sokan, tudta akkor mindenki, de sohasem hoztam fel, rég el is feledtem. Most, mikor t. képviselőtársam közbeszólt, eszembe jutott, s tán nem volt egészen helytelen, hogy a t. házat emlékeztettem rá. Most befejezem beszédemet. Ismétlem, tisztában vagyunk azzal, hogy igen nehéz útra lépünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez utón szembe kell államink a hatalom minden eszközével, a felizgatott szenvedélyek minden jelszavával, a tömegek és az erőszak minden terrorjával. Mindegy. Aki azon az utón halad, amelyen mi, annak mindegy, ha nem kap részt a hatalomból, mert vele van az igazság. Mi a nemzeti fejlődés igazságát képviseltük pályánkon és ezt képviseljük ezentúl is! Az indemnitást megszavazom. (Hosszantartó élénk helyeslés, tetszés és taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést 5 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Szepesházy Imre jegyző: Báró Kadvánszky Antal! B. Radvánszky Antal: T. ház ! Ha még néhány hét előtti ellenzéki felszólalás hangzanék most el ebben a házban, természetesen azzal kellene kezdenem, hogy a kormány iránt érzett legmélyebb bizalmatlanságomnál fogva ezt az indemnitást el nem fogadom. Ismeretes azonban pártomnak az a régi álláspontja, hogy az indemnity nem a kormánynak, hanem az országnak szavaztatik meg. Miután ezt mi régóta hangoztattuk és a mai változott viszonyok között talán még inkább szükséges, hogy a háborús szükségletek és erőforrások dolgában az ország ne szenvedjen hiányt, kétszeres kötelessége ma ennek a pártnak, mely az országgyűlés többségét képezi, az indemnityt megszavazni. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Nem zárkózhatom el azonban attól, hogy ez alkalommal ki ne fejtsem röviden azon indokaimat, amelyek folytán a kormány iránt a leg-