Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-728

728. országos ülés 1917 június 23-án, szombaton. 69 dőn a belső igazság áttör, midőn pillanatokig tisztán látják az igazságot, amely vezeti a nemzetet. Ezek voltak azon pillanatok, amidőn egyesültünk egy táborban, amikor a kormánypárt t. vezetősége részéről felhangzott a parlamentben ez a szó: Végre! Amikor mi nem tudtuk kinek tapsoljunk nagyobb lelkesedéssel: Tisza Istvánnak, Andrássy Gyulának, vagy Apponyi Albertnek. Amikor azt éreztük, hogy jobbak vagyunk, hogy a nagy nemzeti veszedelem összehozott bennünket s amikor a tömegek azt kiáltották az utczán, hogy éljen Tisza István! (Éljenzés jobbfelöl.) T. ház! Ez elmúlt és ami azóta történt, az egy — fájdalom — halálosan logikus folyamatnak a fejlődése. Három esztendőt egy világháborúban egy nemzetnek idegei sem tudnak ugy elbírni, hogy ne legyenek rosszabbak, mint három évvel ezelőtt. Idegesség, keserűség, egyéni bajok meg tudtak teremteni egy közhangulatot, amely keres valakit, akit ezekért felelőssé tehet. És azon férfiak fajtája, amelyhez a volt minisfcerelnök tartozik, nem keresi ilyenkor a felelősség megosztását és elhárítását. Az magára veszi még azt is, amit nem kellene, mindazt az ódiumot, azt a gyűlöletet, amit nem párt és nem adminisztráezió, hanem egy három éves háborúnak rettenetes viszonyai okoztak. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) F Es ebben a tudatban a nemzeti munkapárt igy vonja meg a maga múltjának a mérlegét .amit tettünk, keserű kötelesség volt. Tettük azért, hogy a nagy pillanat ne találja készületlenül a nemzetet. Tettük azon tudatban, hogy ezzel a magunk személyét, népszerűségét talán végleg aláássuk, tönkreteszszük. De tettük, mert ugy véltük, hogy kötelességet teljesítünk vele. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Most pedig én nem keresek bíráló és keserű szavakat, melyek az uj kormánynak összetételét, személyi és tárgyi ellentéteit dokumentálják, kiélesitik. Én csak egyet látok; ma egy esztendeje, mikor hazajöttünk, a világsajtó képviselői itt voltak Budapesten s azt írták — hiszen önök is olvasták, — hogy ma Budapest a monarchia súlypontja. A magyar parlament az, amelynek szavát az egész világ hallgatja. Most ma az egyedüli újságíró, akit a külföldi sajtó részéről az utolsó hónapban itt konstatálni tudtam, az a Narodni List érdemes tudósítója, (Derültség a jobboldalon.) aki a kormány egyik igen előkelő tagjával — aki akkor, igaz, nem volt még kormányon — folytatott beszélgetést. Ennek csak a fordítását olvastam, mert eddig még nem találtam szükségesnek, hogy a cseh nyelvet megtanuljam, ezért nem tudom biztosan, hogy autentikus-e a fordítás. Megczáfolva nem lett; különben is az illető minister urnak lesz módja erről beszélni. Ebben a nyilatkozatban két dolgot olvastam. Az' egyik, hogy Ausztriában a német államnyelv lehetetlen dolog, hogy a háború tanulságai azt föltétlenül megszüntetik és reméli, hogy a mostani osztrák parlamentben ennek a nonsensnek vége szakad. A másik tétel az volt, hogy remélhetőleg a háború után a magyarok és a csehek, akiknek annyi közös érdekük van, (Derültség^ a jobboldalon.) meg fogják egymást érteni. (Élénk derültség a jobboldalon.) G-eorgi osztrák honvédelmi minister ur épen tegnap tartotta jónak, szükségesnek vagy időszerűnek, hogy erről a kérdésről bizonyos bizalmas közléseket tegyen a nyilvánosság előtt. Én nem tartoztam azok közé, mint sokan a tisztelt túloldal tagjai között, akik a háború egész tartama alatt a cseh-kérdést mindig oly módon akarták kiélezni, mintha itt a cseh állameszmének csupa meggyőződéssel teljes hívei ülnének, mintha a volt ministerelnök cseh politikát akart volna csinálni és a cseheket akarná a legkülönösebb módon előnyben részesíteni. Viszont én egy népnek mint egésznek, egy nemzetnek mint egésznek a lekicsinylését soha nem tartottam parlamentikig helyesnek és ildomosnak. De viszont azt már ne méltóztassék rossz néven venni senkitől azok közül, akik a külső dolgokat ismerik, hogy ezt a tételt, hogy a magyarok és a csehek túlságosan megtalálták egymást a háborúban, ezt némi szkepszissel fogadják (Derültség a jobboldalon.) és ha azt mondják, hogy a magyaroknak ugyan több ízben volt alkalmuk — erről igen sokat tudnék beszélni — a cseh törekvéseknek, vagy mondjuk a cseh megnyilatkozásoknak bizonyos következményeit viselni, de e következmények ritkán járaltak ahhoz, hogy a csehek iránt fanatikus szeretet ébreszszenek. (Élénk derültség a jobboldalon.) Ennek folytán nem hiszem, hogyha azon a sokat emlegetett fronton, amelyet — sajátságos — legtöbbet mindig azok emlegetnek, akiknek arról inkább elméleti, mint közvetlen tapasztalataik vannak, ha ottan tábori levelezőlap utján népszavazást csinálnának, hogy akkor ennek az eredménye e távol jövőbe festett prpgrammnak túlságosan biztos bázist adna. (Élénk derültség a jobboldalon.) Én ugy látom, hogy mi nagyon heterogén törekvések közé kerültünk; hogy ezek a törekvések milyen rezultánssá fognak kialakulni, ezt meghatározni nem tudjuk. Én egyet tudok. A nemzeti munkapárt, amely átadta a kormányzást, a hatalmat, mindazt, amivel gyakorlatban rendelkezett, az egy olyan programm megvalósításán munkálkodott tíz esztendőn keresztül, amely a régi Deák Ferencz-féle tradicziókhoz képest Ausztriában a németség, Magyarországon a magyarság erős nemzeti szupremácziájával (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) a monarchiát azon helyzetbe akarja hozni, hogy akkor, amidőn válságos idők következnek, a legnagyobb mértékben tudja megtenni köteles-