Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-728

M 728. országos ülés 1917 június 23-án, szombaton. megbírjuk-e azt. hogy ma már talán tizennyolcz milliárd hadi államadósságnak a kamatait fizetjük, nem inog-e meg a hit, talán'bennünk, talán másokban is, hogy teljesítőképességünk megcsorbul és mi ezen soha, egyetlen nemzedék által sem próbált gigászi feladatot megoldani nem tudjuk. A válaszom az, t. ház, hogy nagy aszkézissel, óriási munkával a magyar állam megbírja azt, hogy oly pénzügyi tervet csináljon, amely mellett a háború terheit elviselni képesek vagyunk ; de csak akkor, ha teljes őszinteséggel, nyíltsággal és minden más tekintetet félretéve merünk ezen rettentő problémának — mert ez rettentő probléma — a szemébe nézni. Lehetséges megoldani e helyzetet oly pénzügyi politika alapján, amelynek három feltétele van. (Halljuk!) Az első alaptétel az, amelyet, remélem, a t. ház minden tagja és minden kormány követni fog, az, hogy nem szabad, azért, mert milliárdokat szükségképen elköltöttünk, ezek hegyébe még ujabb milliókat szükségtelenül megszavazni. (Igaz ! Ugy van !) A legveszedelmesebbnek tartom azon, immár lábra kapott és különösen az utóbbi napokban növekvő áramlatot, hogy, mivel a szénás szekérre már sokat tettünk, egy villányi széna arra a szekérre még elfér. Nincs az a mathematikus, aki kiszámíthassa, hogy melyik szénaszál az, amelyet, ha még ráteszünk a szénás szekérre, ez megdől a rakomány súlya alatt, ugy, hogy az a szénás szekér akkor mindnyájunkat maga alá fog temetni. A leghatározottabban tiltakozom tehát azon politika ellen, amely azt vallja, hogy, mivel már ugy is benne vagyunk a pénzköltésben, folytassuk addig, amig nem fogjuk bírni. Tiltakozom ez ellen annál is inkább, mert arra a szénás szekérre, ha a háborúnak majd vége lesz, még más teher is jön, mert hiszen akkor nemcsak regenerálni kell az országot, hanem a jobb jövőnek az alapjait is meg kell vetni és attól félek, hogy a szénás szekér fel fog borulni, ha azoknak a felesleges szénaszálaknak a felrakása nem fog megszűnni. (Felkiáltások balfelől: Csak helyesen irányítsák a szekeret !) Tiszteletteljes nézetem tehát az, hogy e problémát csak ugy lehet megoldani, ha mindenki, felelősek és felelőtlenek egyaránt, azt a felelősséget veszi magára, hogy az ilyen politikába ne menjünk bele és — ez legyen az egyetlen politikai czélzás, amelyet teszek a t. ministerelnök ur programmjára — a pénzügyi bizottság óhaja az, hogy méltóztassék jobban megfontolni ezt a kérdést, mert ugy látom, hogy buzgóságból szeret igen jókedvű adakozó lenni. Higyje meg nekem, hogy az a párt, amely ma többségben van, nem azért nem nyújtotta ki a pénzügyi bizottságban adakozásra a kezét, mert fukar, hanem azért, sokszor, mert nem volt, elég a kezében és nem lehetett továbbmenni. Én tehát kijelentem, hogy csak oly pénzügyi politika lehetséges, amely ezt szigorúan szem előtt tartja. Második tételem az, hogy csak oly megoldás lehetséges, amely mindenkiben a biztonság érzését keltse a tekintetben, hogy a magyar állam minden, e háborúban magára vett kötelezettséget pontosan teljesíteni fog. Isten mentsen, hogy akár barátaink, akár ellenségeink csak eg}

r pillanatig is kételkedhessenek a felett, hogy akár a hadikölcsön kamatait nem fogjuk pontosan fizetni, akár azt higyjék, hogy a hadirokkantakról, a nyomorultakról és az itthon maradottakról megfeledkezünk. (Felkiáltások balfelől: Ez ellenmondás ! Zaj.) Ez a második pillér, amelyre támaszkodnunk kell. Végül, t. ház, van egy harmadik tételem is, amelynek tekintetében félek attól, hogy a ház minden tagja nem ért velem egyet. Egyet fognak velem érteni a gazdasági pesszimisták ; és az életben mindig az a legjobb, hogy mindig a legrosszabbra legyünk elkészülve, mert igy csak kellemes meglepetés érhet. Álláspontom az, hogy valószínű vagy'lehetséges olyan béke, amely mellett hadikárpótlást nem kapunk. Ha kapunk, annál jobb lesz, de előfordulhat az az eset, hogy Európa népei egy bizonyos pillanatban azt fogják mondani, hogy ők nem fognak embervért ontani azért, hogy a másik nemzettől pénzt kapjanak, mert a pénz nem ér annyit, mint a vér. Ezért el kell készülnünk rá — nem mondom, hogy ezt hiszem, hanem mert tervek felállításánál mindig a legnagyobb pesszimizmus alapjára kell helyezkedni — tehát el kell készülnünk rá, hogy hadikárpótlást nem kapunk. Ebben az esetben minden állam kénytelen lesz a hadiváltságot saját országában behajtani. De ha ez igy van és ha ez a, három tétel igaz — már pedig sok gyötrődés után mondhatom, hogy rendületlenül igaz, — akkor micsoda pénzügyi konstrukcziót lehet erre a három oszlopra felállítani 1 (Halljuk ! Halljuk !) Szerény nézetem szerint a háború végén az akkori pénzügyminister meg kell hogy csinálja a számadást. És fogadjuk el egyelőre a Spitzmüller adatait : a számok mellékesek, csak az arányok fontosak és tegyük fel, hogy június végéig Magyarország hadiköltségre kiadott 18 milliárdot és ebből hadikölcsönben 12 milliárdot tudott konszolidálni. Konszolidáczió alatt azt értem, hogy sikerült a jövő nemzedékre áttolni a tőkefizetést, magunk csak a kamatot fizetjük. Ha tehát június 30-án véget érne a háború, akkor volna, 12 milliárd konszolidált és hat-hét milliárd nem konszolidált adósságunk. Szerény nézetem szerint, bármekkora legyen akkor a nem konszolidált adósság, mi akkor annak összegét egy egyszeri vagyoni hadiváltság alakjában az országra leszünk kénytelenek kiróni. Ez igen terhes feladat, de sokkal jobb a vagyont megadóztatni, mint a keresőképességet. (Élénk_ helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások balról: A nagybankokat !) Az ország háborújával védte a vagyont és ennélfogva sokkal helyesebb, ha az állam a meglévő vagyonból követel magának egy részt, mint ha késői időre megöli a keresetképességet. (Általános helyeslés.) A jövő fejlődésének két veszedelmes baczillusa lehet: vagy a keresetképességet fojtja meg valamely adórendszer, vagy pedig a kormány