Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-728
42 728. országos ülés 1917 június 23-án, szombaton. esetleg a pénzügyi bizottságot, vagy azt a pártot, amely a pénzügyi bizottság tagjait küldte ki, hogy ezzel összeférhetlen helyzetbe jut előbbi nyilatkozatával, ha ezt a vádat emelik ellenünk azok, akik annak idején megtagadták a kormánytól a kormányzás pénzügyi eszközeit, akkor ezt, mint mindenféle erkölcsi motívumtól távol állót, visszautasítjuk. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a baloldalon.) •, A pénzügyi bizottság négy hónapra kívánja az indemnitást megadni először azért, mert a jelenlegi politikai helyzetet bizonytalannak tartván, annak lefolyását meg kívánja figyelni, másodszor pedig azért, mert ehhez igen fontos pénzügyi érdekek fűződnek. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a baloldalon.) Mi kötelességünket mindig ugy fogtuk fel a pénzügyi bizottság jelenlegi összeállításában, hogy midőn költségvetést, tehát kiadásokat szavazunk meg, akkor egyúttal azok fedezetéről is valamelyes képat akarunk magunknak szerezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Magunkra véve minden népszerűtlenséget, a pénzügyi bizottság és az a ko.'mány, amely az előbb távozott e helyről, azt az álláspontot foglalta P1, hogy legalább is annyi uj adót, annyi uj fedezetet kell a kormánynak kimutatnia, mint amennyi az időközben felvett hadikölcsönök kamatainak fedezésére szükséges. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezt szükségesnek tartottuk a magyar állam hitelének fentartása és amellett e hadikölcsönök sikere érdekében. Ennélfogva az az álláspontunk, hogy mindaddig, amíg a jelenlegi kormánytól nem kapunk arra nézve pénzügyi tervet, hogy miből akarja fedezni ezen költségeket, miből akarja fedezni azon állandó terheket, melyeket e javaslat magában foglal, addig mi négy hónapnál többet nem adhatunk és ugy vagyunk meggyőződve, hogy ez nemcsak az országnak, de a kormánynak is érdeke. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon. Mozgás a baloldalon.) Ezek azon általános szempontok, amelyek a pénzügyi bizottságot ezen igen határozott, világos és eddigi álláspontjához következetes álláspontjának elfoglalására bírták. A javaslat részleteire áttérve, az a háborúban elesett vagy eltűnt polgárok gyermekeinek segélyét kívánja felemelni; felhatalmazza a kormányt arra, hogy a hadiárvák és a hadirokkantak gyermekeinek neveltetésére a »Hadi árvaalap« részére 1,500.000 K-t engedélyezzen ; felhatalmazást ad a kormánynak arra is, hogy az állami és vármegyei nyugdijasok, valamint az 1848/49-iki honvédnyugdíjasok és ezek özvegyeinek egyszeri segélyeket engedélyezhessen ; a 10. §-ban oly felhatalmazást javasol, mely szerint a nyugdíjazásra megérett tisztviselők a háború alatt a személyzeti létszámon felül vezettessenek és ezzel, valamint a 11. §-nak a várakozási idő megrödiditésere vonatkozó rendelkezéseivel az állami tisztviselők előléptetési viszonyait javítja meg. Mindezeket az intézkedéseket a lemondott kormány készítette elő, határozta el, ennélfogva a bizottság is ezeket helyeseknek tartja és a t. háznak elfogadásra ajánlja. (Helyeslés a jobboldalon, j Hasonlókép üdvözöltük a javaslat 8. §-át, amely az előző kormánynak azt az elhatározását, hogy az állami, vármegyei, államvasuti alkalmazottak részére legszükségesebb ruházati és egyéb felszerelési czikkek beszerzésére egyszersmindenkorra 150.000.000 K-t bocsát rendelkezésre, törvénybe iktatni kívánja. (Helyeslés a jobboldalon.) Bizottságunk ezenkivül a családi pótlékra jogosultak körének kitérj esztésére a családi pótlék mérvének felemelésére, valamint a státusok rendezésére, az államvasuti rendszerű alkalmazottak várakozási idejének leszállítására vonatkozóan vett fel nagyjelentőségű intézkedéseket e javaslatban, amelyeket szintén az előző kormány határozott volt el és készített elő és amelyek kétségtelenül a t. háznak és az összes állami alkalmazottaknak hálájával és elismerésével fognak találkozni. (Helyeslés a jobboldalon.) A bizottság mindezeket elfogadván, egy, a napilapokban ma igen erősen pertraktált ügyben a jelenlegi kormány képviselőjével, az igazságügyi minister úrral látszólag ellentétes álláspontra helyezkedett. (Halljuk ! Halljuk ') Ez vonatkozik — és ezt teljes őszinteséggel és hitelességgel el kell mondanom a mai lapok felderítő tudósításai után — a birák és ügyészek javadalmazásának javítására és státusának rendezésére. A pénzügyi bizottság összes felszólalt tagjai . . . Egy hang (a jobboldalon) : Kivétel nélkül ! Hegedüs Lorállt előadó : . . . nemcsak frázisképen elismerték a birák kiválóságát és külön működését, hanem a leghatározottabb módon kijelentették, hogy anyagi helyzetüknek minél gyorsabb javítására minden lehető módot meg kivannak ragadni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Kijelentették azt is, hogy az igazságügyminister által kontemplált rendezés módja ellen sincs általában kifogásuk, azonban lehetetlenség volt, hogy a legutolsó pillanatban, olyan'előrehaladott időpontban, amidőn már az a veszély fenyegetett, hogy ha az ülés tovább tart, akkor nem tarthatjuk be a t. háznak tett azon igéretünket, hogy jelentésünket a mai napra benyújtsuk, hogy akkor egy ki nem osztott és nagy terhekkel járó módosítást elfogadjunk, elfogadjunk pedig akkor, amikor a kormányt világosan felkérté a pénzügyi bizottság báró Lévay Lajos indítványára, hogy szíveskedjék ezt egy külön törvényjavaslatban a ház elé hozni, ahol azt meg fogjuk vizsgálni, és az esetben annak gyors elintézését is biztosítottuk. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a baloldalon.) Hangsúlyoznom kell ezt azért is, mert a jelenlegi kormányt támogató kisebbségi pártok mindig tiltakoztak az ellen, hogy az indemnitásba bármi más, mint ami legszorosabban indemnitás, bevétessék és különösen tiltakoztak az ellen, hogy állások szaporítása, amit az államszámviteli törvény magyarázata sem enged meg, abba felvétessék. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Brabás Béla : Akkor mondta volna ! (Zaj.)