Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-738

298 738. országos ülés 1917 utánuk még nagyobb lett. Semmiféle osztályérdek ne azonosítsa tehát magát a hazával, mert a visszaélés is mind oda lukad ki, hogy egyeseknek több kenyeret, komótosabb életet kérnek, a másikat pedig vissza akarják tartani a járomban és a jogtalanságban. Az Isten és az egyház nevével se éljen vissza senki és ne állítsa szembe Istent, a keresztény egyházat, a betlehemi csillagot és a szegény ácsnak nevelt fiát a jogtalanokkal, mikor azt mondja, hogy az általános választói jog veszedelmére van a kereszténységnek és az egyháznak: éppen ellenkezőleg, az általános választói jog követelménye a keresztény erkölcstannak. Emiitettem, hogy a harmadik életalap a szó. A szó, mint általános fogalom, sehol sem jelenik meg, hanem megjelenik az ö lényeges tulajdonságaiban. Ugy jelenik meg, mint egy szent értelmi dolog, mely akaratunkat tettre buzdítja. Az emberi szó leglényegesebb jellegzetessége az, hogy az emberi szó nem más, mint minden embernek az ő anyanyelve, amelyet édesanyjától hallott, amelylyel édesapja buzdította, amelylyel született s amelylyel testvérei serkentették, amely szivében annyi örömet okozott. Ezt vérével örökölte anyai és apai ágon. Drága örökség ez, egy szocziális kincs, amelyet az anyatejből szív magába. Az anyanyelv tej az ő szivéből, vér az ö véréből ós csont apáink csontjaiból, megtestesítője annak, hogy ahhoz a néphez tartozunk és azt az irányt követjük, amely felé vérünk fejlődése irányul. Az anyanyelv mintegy egyházközösséget alkot az emberek között; ami a természetfeletti életben a vallásfelekezet, az a természetes életben az anyanyelv ; a természeti hit az ember anyanyelvének világnézete; ez a gondolkozás technikájának a rendszere, alapja minden további fejlődésnek. Az anyanyelv fontossága okozza azt, hogy az ember, mint értelmi lény, követeli, hogy a szó fejlődhessék, megkapja becsületét, jogát, vagyis, hogy az ő anyanyelve egyenrangú legyen. Ez adja meg a nagy néptömegeknél a nyelvkérdést, vagyis, hogy pl. az egyik tömegnek, pl. a magyar állampolgároknak X millió embere egyenjogú legyen a magyarajku tagokkal. Ez az u. n. nemzetiségi kérdés, a szó, a nyelv kérdése, amely talán még fontosabb, mint a kenyér és a vér, mert ezek csak a fiziológiai élet feltételeit adják meg, a szó ellenben az embert kulturlónynyé teszi. Azért lelkesednek érte ugy az emberek, akárcsak Istenért, mert az ő anyanyelvükön át érzik vérüket, hallják szivüket. Oly erős meggyőződéssel ragaszkodnak hozzá, hogy még mártírok is tudtak lenni, mint a Colosseumban a mártírok, akiknek azt kiáltották: »An licet vos esse an leonesk Az emberek minden pénzt tudnak áldozni az ő kulturfelfogásukért, az ő anyanyelvükért, amint hogy már Kossuth Lajos is igen szépen hasonlította össze a nemzetiséget a hitfelekezettel. Különösen fontos ez a kérdés a mostani Julius 12-én, csütörtökön. időben. Az urak nem tudják megérteni, micsoda kérdések körül forog a mostani háború; a fejüket a homokba dugják és nem beszélnek; a nemzetiségi kérdést rögtön lehurrogják és csak mindig ugy legyen, ahogy volt? És olyan idegességgel kezelik az egész nemzetiségi kérdést és olyan retrográd felfogással, olyan anachronizmussal, hogy még az 1868-as nemzetiségi törvénynek a nívójára sem tudnak emelkedni. Vissza akarnák vonni a nemzetiségi törvényben lefektetett jogait a nemzetiségeknek, amelyek ott olyan szépen meg vannak állapítva. Az előző ministerelnök ur nagyon okosan és kitűnő taktikával mondotta, hogy ő tulajdonképen Wilsonnal egyetért, mert ez a kérdés nálunk már közmegelégedésre meg van oldva, amennyiben évtizedek előtt megalkottuk a nemzetiségi törvényt. Általában nálunk, ha a nemzetiségek helyzetét kezdik firtatni, akkor mindig erre a törvényre hivatkoznak, hogy hiszen nálunk nemzetiségi egyenjogúság van. .Ha azonban az életet a gyakorlatban nézzük, akkor azt látjuk, hogy pl- nekünk, szlovákoknak, annyi jogunk sincs, mint a szerbeknek, vagy mint a románoknak. Bakonyi Samu: Beszéljen a tárgyhoz! Kovácsi Kálmán: Ne tessék lázítani! A nemzetiségek szabadok! Hiszen ön is itt ülhet! Juriga Nándor: Hogy csak egyedül vagyok itt, ez bizonyítja, hogy nem egészen szabadok. Lovászy Márton: A magyar ellenzékkel szemben nem voltak ilyen liberálisak az elnökök. Elnök (csenget): Csendet kérek! Juriga Nándor: Azért különös figyelmébe ajánlom az uj ministeriumnak, hogy iparkodjék a nemzetiségi törvényt csakugyan végrehajtani. Ez nemcsak Deák Eerencznek, a haza bölcsének hagyománya ós testamentuma, nemcsak a polgári egyenjogúság követelménye, de ez követelménye a demokrácziának is. Ha demokratikus akar lenni az uj kormány, akkor az élelmezési, az egészségügyi és a választójogi kérdés mellett mintegy negyedik kérdést igen ajánlanám a nemzetiségi törvénynek, a király által szentesitett törvénynek, a polgári egyenjogúság, a demokráczia törvényének végrehajtását. ' Barcsay Andor (közbeszól). Juriga Nándor: Soha vér még eszmét agyon nem fojtott, sem akasztófa, csak magasabbra emelkedik akkor az eszme! Ezek után, t. ház, igen köszönöm szíves türelmüket. Bocsánat, ha esetleg túlközvetlenül adtam elő mondandóimat. Ugy beszéltem, ahogy lelkem, szivein és meggyőződésem diktálja. Kérem tisztelettel a kormányt, vegye figyelembe ezeket az általam elmondottakat. Egyébként a ministeriumok szaporításáról szóló törvényjavaslatot megszavazom. Elnök: Szólásra következik? Szinyei-Merse Félix jegyző: Gróf Tisza István! (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Gr. Tisza István: T. ház! Én nem gondo-