Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-737

737. országos ülés 1917 Julius 11-én, szerdán. 267 házban. Néha gáncsolta, néha dicsérte, de nem tett kifogást egyszer sem azon fejtegetéseim ellen, hogy énszerintem az általános választójog megvalósításához az első lépés, — amint könyvemben mondtam: a prius — a közigazgatás államosítása. Igen egyszerű ez a tétel. Mint gyáros azt mondanám, hogy amikor én egy nagy gyári épületbe beállítok egy czentrifugális motort, akkor nekem egy czentripetális erőről is kell gondoskodnom, mert különben az a motor szétdobja az egész épületet. Igaz ez azért is, mert mindenütt a külföldön megtörtént, de igaz különösen azért, mert, amint Rakovszky Iván t. barátom a múltkor kifejtette, 36 vármegyében a nemzetiségek többségben vannak. Ezeket mi nem dobhatjuk oda és az az állapot, hogy a vármegyékben, a törvényhatóságokban más választók legyenek, mint a parlamentben, ez sokáig fenn nem tartható. A ministerelnök ur, aki ép ugy angol iskolába járt, mint jó magam, jól tudja, hogy Angliában először a községi választói joghoz juttatták hozzá a polgárokat és csak azután adtak nekik országos szavazati jogot. Ennélfogva nálunk is ezt követni kell. De még van egy fontosab érv is. A választójog szerintem s önök szerint is csak eszköz a szocziális haladás elérésére. A szocziális reformok munkáját, a szocziális természetű közigazgatást pedig teljes lehetetlenség a mai vármegyei gépezetre bizni. Ebben, azt hiszem, a választójog minden hive egyetért és azért ugy vélem, hogy a választójog szerves megoldásának erre az első feltételére, a közigazgatás államosítására vonatkozólag olyan nagy különbségek magyar párt és magyar párt között nem lehetnek. A második előfeltétel a nemzetiségi kérdésre vonatkozik. Amikor én választóimmal tudattam azt az álláspontomat, hogy hive vagyok az általános szavazati jognak, akkor a székely választók tiltakoztak a választójog kiterjesztése ellen. Amikor azután a kérdés Háromszék vármegye törvényhatósága elé került, ott is ugy a függetlenségi párt, mint a munkapárt tiltakozott az ellen, hogy a választójog kiterjesztessék. Ennek valami okának kell lenni. Azok, akik velem együtt székely származásúak, tudják, hogy ez nem — amint mondani szokták — valami őslénynek az utolsó rugdalódzása, hanem erős ösztön, amelyre a kormánynak hallgatnia kell, mert mi nem tudunk a mi ezeréves bőrünkből kibújni. Mi, székelyek, vagyunk — a zsidókat kivéve — a világ legtöbbet taposott népei. Buzdurgán Murzától kezdve tatár, török, német, oláh, mind végignyargalt rajtunk és belénk szorította azt az öntudatot, hogy fajiságunkból nem tudunk engedni. Nemzetiségi tekintetből, igenis^ kell valaminek történni. Én nem hiszek a nemzetiségi egyenjogositásban, nem hiszek abban, hogy a magyar nemzetiség előnyben volna Magyarországon, mert azt látom, hogy a többi nemzetiségek bizonyos tekintetben államot alkotnak az államban. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Most már azt kérdezem : miután a nemzetiségi kérdést nem lehet máról-holnapra megoldani, mi a minimuma annak, amit nekünk, erdélyieknek, követelnünk kell. A nemzetiségeknek két erősségük van. Az egyik a nemzetiségi pénzintézetekben rejlik. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Nekem igen magas fogalmaim vannak a magam foglalkozásáról, a sokat szidott bankszakmáról, épen azért, mert tudom, hogy mi nem vagyunk pénzcserélő üzérek, hanem a mi kezünkbe futnak össze a magyar közgazdaság szálai és azért nekünk érvényesítenünk kell üzleteinkben a nemzeti szempontot. Epén ezért lehetetlenségnek tartom, hogy az ország egy része be legyen hálózva olyan pénzintézetekkel, amelyeknek igazgatói együtt szöktek ki a menekülő románokkal. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Gr. Pongrácz János: A néppárt! Barthos János: Kikérjük magunknak! Ez nem áll! Alaptalan gyanúsítás! (Zaj.) Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urakat, ne folytassanak párbeszédeket! Hegedüs Lóránt: A második erőssége a nemzetiségeknek a két ortodoksz egyház politikai, kulturális és gazdasági hatalma. Aki tudja, hogy mi történt a szerb j>apokkal és tanítókkal és azután a román papokkal és tanítók egy részével — tisztelet a kivételeknek — az csak azt mondhatja, hogy ez igy tovább nem maradhat. (Ugy van! a jobboldalon.) Nem lehetünk annyira gyávák, hogy ezt ne lássuk meg. Én szerintem e két ortodoksz egyház anyagi és politikai viszonyainak rendezése nélkül az általános választójog Magyarországon nem fog egyenlőségre vezetni. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Ezzel két feltételt előterjesztettem, amelyek, szerintem, Magyarországon egy szerves választójognak a megvalósítását a magyarság mindnyájunk által egyformán szivünkön viselt érdekei szempontjából meg kell hogy előzzék. Higyjék meg a túloldalon ülő t. képviselőtársaim, hogy minden pártlárma között van egy titkos harmónia, amely mindnyájunkat összefűz, ehhez a harmóniához appellálva talán ebben a kérdésben is meg fogjuk egymást találni. Teljes nyíltsággal és egy nagyon sokat töprengő ember becsületes lelkiismeretességével tártam fel, hogyan képzelem én a probléma megoldását. Most még két feltétel van. A harmadik igen egyszerű. Azért említem röviden, mert minden munkámban ugyanezt hangoztattam. Énszerintem a választójogra nem azért van szükség, hogy ugyanaz az agitátor még kétszáz példányban szavazhasson. A választójognak az a czélja, hogy mentül több önálló ekszisztenczia legyen, aki megáll a maga szilárd talaján és együtt támaszsza a magyar államot. Ez énszerintem a választójog ideálja. Ehhez az szükséges, hogy mentül több önálló ekszisztenczia keletkezhessek s ebből megint az következik, hogy amikor hazajönnek hőseink, akkor őket 34*