Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-737

264 737'. országos älés 1917 Julius 11-én, szerdán. az általános választójog kérdését is. (Helyeslés bal- és jobbfelöl,) Azt hiszem ezzel olyan talajra léptem, amelyet minden magyar képviselőnek helyeselnie kell. (Altalános helyeslés.) Már most kerülni kívánok különféle dolgokat. Először nem megyek bele abba a különös éretlenségbe, hogy miután a ministerelnök ur gróf és több minister gróf, ezért ők nem lehetnek demokraták. Ez nevetséges, hiszen a demokráczia első alapelve az, hogy a születés nem számit. (Helyeslés jobb felöl.) De nem megyek bele annak bonczolgatásába sem, hogy a mostani tisztelt kormány tagjai mit mondtak ezelőtt, mit mondanak most és mit fognak mondani ezután és hogy miféle ellentétek vannak ezek között a kijelentések között. Ha bármely jóhiszemű ember azt mondja, hogy a mostani világháborúban megváltoztatta nézeteit: ezt el kell hinnem. (Helyeslés.) Viszont elég rossznyelvű vagyok arra, hogy azt mondjam: felszólítok mindenkit, aki meg akarja nézeteit változtatni, hogy ragadja meg ezt az alkalmat, mert ilyen jó alkalma nem lesz soha többé. (Zajos tetszés és taps jobbfelöl.) Mióta ellenzéki vagyok, — most négy hete — e téren a legcsodálatosabb tapasztalatokat tettem. Naponként kapok névtelen leveleket, nagy paksamétákat a mostani kormány életrajzi adataiból s e csomagokhoz küldőik azt a kérést fűzik, hogy mindezt olvassam fel itt a házban. A fűtőanyag hiányra való tekintettel nem utasítom vissza ezeket a leveleket, de jellemzőnek tartom, hogy a világháborúban magyar emberek azon törik az eszüket, hogy hogyan lehetne a választói jog kérdéséből személyi kérdést csinálni. Jellemző ez azért, mert azt hiszem — méltóztassék ezt egy nagyon elfoglalt ember őszinteségének tekinteni, akinek nincs ideje ürügyeket és hazugságokat kitalálni — hogy a magyar közönség ezen gonosz felfogásában, amely minden kérdést személyi kérdéssé élez ki, önöknek nagy részük van. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Része van ebben annak a politikának, amelyből önök, akik ellenzéken voltak, nehezen tudnak kijönni. Mert merem mondani, hogy mindazon kérdések között, amelyeket majd a jövendő történetírás fog tisztázni, engem legjobban érdekel az, hogy mit fog mondani a történelem: mit akartak önök inkább, Tisza Istvánt megbuktatni, vagy a választójogot behozni? (Igaz! Ugy van! jobb felöl. Zaj balfelöl.) Elnök csenget.) Ennélfogva személyi dolgot csak azért vegyitek ebbe a kérdésbe, hogy igazoljam azt az álláspontomat, amelylyel az általános választói jog hive vagyok ugyan, de a t. kormányhoz még sem csatlakozom. Ennek a kérdésnek van egy története, amelyet röviden elmondok. Nagyon sajnálom, hogy nincs itt Molnár János t. barátom. Még a régi képviselőházban történt, Széll Kálmán kormánya alatt, hogy ő és én merészkedtünk arra, hogy a választói jog kiterjesztését merjük felhozni a tisztelt házban. Molnár János volt az első aki azt mondta, hogy a katonakönyvhöz kell kötni a választójog kiterjesztését. Ez Molnár János eszméje volt és hogyha a háborúban ez a eszme most kinyílik, ezt mindenesetre konstatálnunk kell. Én a magam részéről követeltem a progessziv jövedelmi adó behozatalát és azt mondtam, hogy mihelyt a jövedelmi adót progesszivvé teszszük, egy szitát létesítünk, mert a vagyonosokra feljebb toljuk az adóterhet, de ugyanakkor ebből a szitából, az adóczenzueból, ki fognak esni a kisebb egzisztencziák. Azt mertem állítani, hogy abban a pillanatban, mikor a magyar törvényhozás behozza a progresszív adórendszert, az adóczenzuson alapuló választójogot nem lehet fentartani, mert minél igazságosabb lesz az adó, annál igazságtalanabb lesz a választójog. Erre felállt ellenünk — Molnár János ellen és ellenem — egy képviselő, aki bebizonyította, hogy Magyarországon nemzetiségi, gazdasági, külpolitikai okokból a választójogot kiterjeszteni lehetetlenség. Méltóztatnak tudni ki volt ez a képviselő ur? Ez Krístóffy József későbbi belügyminister ur volt. (Igaz! Ugy van! Zaj.) T. képviselőtársamnak, Beck Lajosnak kijelenthetem, hogy jólehet egyetlen sor írás vagy jegyzet nincs nálam, de mindezt, amit mondok, okmányokkal vagyok képes bizonyítani. (Helyeslés.) Ugyanakkor megjelent a házban a mostani igazságügyminister ur Vázsonyi Vilmos és ép ugy, mint mostan — ez férfiasságára vall — elmondta demokratikus programmját, amely szerves összefüggésben van az általános választójoggal, aminek következménye az lett, hogy őt az egész baloldal majdnem kiszorította a házból és csak egyetlen egy ember szólt beszédéhez; ez Széll Kálmán akkori ministerelnök volt, aki igyekezett Vázsonyi Vilmost lebeszélni arról, hogy hagyja abba ezt a dolgot. Mindig eszembe jut Homéros mondása erről: »Aiei de malakoisi kai hamulioisi logoisi thelgei hoposz Ithakén epileszatai.« »Mézes és simogató szavakkal kenegette, hogy felejtse el Ithakát.« (Derültség.) Ennyit a választójog első megjelenéséről. Következett a Fejérváry kormány,, amely az általános választójoggal jelent meg. És azt kérdezem, kik voltak azok, akik ellenálltak, akik tiltakoztak az általános választójog behozatala ellen. Ezek a jelenlegi kormány főoszlopai voltak. Miután gróf Andrássy Gyula múltkor a házban ünnepiesen kijelentette, hogy nem azért támadta a Fejérváry kormányt, mert az a választójogot hozta, hanem azért, mert egyúttal az alkotmányt, szerintük, megakarta sérteni, ha egyszer ezt mondta, el kell hinnem és elismerem, hogy az ő szempontjukból igazuk volt. Ezt értem, de nem értem, hogy ugyanakkor, amikor a koaliczió ellenállt a Fejérváry kormány választójogának, nemcsak a kormány, de a szervezett munkásság is akarta a választójogot.