Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-737

262 737. országos ülés 1917 Julius 11-én, szerdán. Csak ha egyszer kialakult, csak akkor tegyük törvénybe a hatásköröket. Tovább mentem és bátor voltam indítványt tenni aziránt, hogy ez felvétessék a törvénybe. Nem saját szavaimat idéztem, hanem, mint óvatos székely, egy igen gyakorolt eüenzéki vezérférfiúnak indítványát adtam be, ugyanazon indítványt, amelyet a mostani igen tisztelt igazságügy minister ur tavaly velünk szemben szövegezett, amikor mi a vagyonadó és a jövedelmi adó törvényjavaslatot hoztuk a t. ház elé. Akkor ő az ellenzék nevében arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adókivető bizottságok, meg az adófelszólamlási bizottságok hatáskörét nem szabad rendelettel szabályozni, hanem kötelez minket, hogy ezt magába a törvénybe vegyük fel. Annyira meggyőző volt az érve, annyi közjogi érzékünk volt nekünk, hogy ugy magam az előadói székből, mint igen t. barátom Teleszky János volt pénzügyminister ur hozzájárultunk a javaslathoz. Tisztelettel kérdem : miért fontosabb egy adókivető bizottság hatásköre, mint a magyar felelős kormány hatáskörének alkotmányszerü megállapítása ? (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Én tovább is mentem. Miután itt vereséget szenvedtem mint kezdő ellenzéki, azt mondtam, legalább az tétessék be a törvénybe, hogy, ha először a ministertanács állapítja meg is a hatásköröket, később ezt a ministertanács nem változtathatja meg, csak a törvényhozás. Ez sem az én találmányom volt ; a kormány egy másik igen t. tagjának egy régebbi indítványát vettem elő, ahol ezt akkor mint a közjogi lelkiismeret megnyugtatására alkalmas minimumot deklarálta. En tehát jöttem a minimummal, de itt is vereséget szenvedtem. Válaszul az igen t. igazEágr'gyminister ur azt a megnyugtató beszédet mondotta, hogy ez csak egy felhatalmazási javaslat, hogy azt sem tudjuk még, hogy mennyi minister lesz, vagy négy, vagy talán három. Ez a megnyugtatás engem a legnagyobb mértékben nyugtalanított. Felhatalmazási javaslatban szabad-e a magyar felelős kormány tagjainak számát megállapítani ? Lehetséges-e ez a mi egész közjogunk szempontjából ? Lehetséges-e ez egy világháborúban, ahol semmit sem szabad megmozgatni, ami szilárdan áll, azért, mert annyi sok minden fel van forgatva ? Nézetem szerint ez nem lehetséges, mert ha igy haladunk, jöhet egy másik kormány, amely felhatalmazást kér arra, hogy a képviselők számát 413-ról felemelhesse annjnra, amennyire tetszik. Pedig egy képviselő nem annyira fontos, mint egy minister. Mindezekkel vereséget szenvedtem. Benne van a javaslatban, hogy a ministertanács fogja koronként megállapítani és változtatni, hogy melyik ministernek mi legyen a hatásköre. Lehet, hogy tévedek, de alapmeggyőződésem, hogy az, hogy melyik ministernek mi a hatásköre, az nem a ministereknek magánügye, ezt minden magyar polgárnak tudnia kell, az ő ministere, neki tudnia kell, hogy leihez forduljon, ez az ő joga, nekünk pedig kötelességünk, hogy az ellenőrzés alapjául egészen világos hatásköröket állapítsunk meg. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ennek folytán, méltóztatik látni, mindinkább nő a rejtelem, amely legalább az én szemeimben ezt a javaslatot körülveszi. Válaszul Angliát vágták a fejemhez, hogy Angliában 21 minister van. Ha Angha megbÍT 21 ministert, miért ne bírjon meg a magyar demokráczia még négy uj ministeriumot % (Derültség jobbfelől.) Először Anglia sok mindent megbír, amit mi nem bírunk, másodszor az angol egész jogfejlődés — t. barátom, az előadó ur utalt rá — abban az irányban haladt, hogy a változó ministeriurnok alapján áll, a magyar jogfejlődés pedig épen ellenkezőleg. De van még más dolog is. Mindazoknak, akik annyira szerelmesek az angol viszonyokba, figyelmébe ajánlom a legutóbbi angol irodalmat. Ebből két tény világosan domborodik ki. Az egyik az, hogy tiltakoznak az ellen, hogy a sok ministerium most már a ministerek egyenlőségét is megbontja, mert lesznek elsőrendű, másodrendű és harmadrendű ministerek, vannak, akiknek tárczájuk van, vannak, akiknek csak államtitkáruk van és vannak, akiknek sem tárczájuk, sem államtitkáruk nincs. (Derültség jobbfelől.) Hogy közbecsülésben álló férfiakat épen erre a büntetésre Ítéljenek, ezt nem birom megérteni. De az angol jogfejlődés mást is mutat. Az angol közjogi irodalom tiltakozik az ellen, hogy a népképviseleti alkotmány a ministeri állások szaporításával meghamisittassék abból az igen helyes gondolatból indulva ki, hogy ugy az üzleti, mint a közjogi életben csak akkor lehet ellenőrizni valamit, ha az ellenőrzésnek megvannak a pontos körei, pontos körök pedig csak akkor lehetségesek, ha a törvény szabályozza a kompetencziákat és ha ez nem lehetséges, akkor a felelős ministerium nem ér semmit. Ezt válaszolom azoknak, akik az angol példákra hivatkoztak. Mindezek alapján még mindig nem tudom, hogy ezt a javaslatot miért szavazom meg. (Derültség jobbfelől.) Egy közbeszólás a pénzügyi bizottságban azt mondta, hogyha talán a Tisza-kormány kért volna két tárczanélküli ministert, én azt akkor megszavaztam volna. Tisztelettel bejelentem, hogy — amint t. barátaim nagyon jól tudják — akkor is megmondottam, hogy nem szavazom meg, nem pedig azért, mert a háborúban az állami szervezet minden megbontását veszélyesnek tartom, dilettantizmus fog következni, pénzpocsékolás fog következni és egy fixa idea az, hogy a közegészségügyet és népjólétet nem lehetne jól ellátni azérc, mert nincs külön ministeriuma. Ezért sem akkor nem szavaztam volna meg, sem most nem szavazhatom meg a javaslatot. Nem akarom említeni azt, hogy sem helyiségünk nincs, sem megfelelő személyzetet most, a háborúban kapni nem lehet és a pénzügyi kérdést is csak érinteni akarom. Nem arról a 400.000 K-ról van szó, melybe a ministeriurnok belekerülnek, mert ezt igazán megbírjuk. Arról van szó, hogy