Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-730

730. országos ütés 1917 június 26-án, kedden. 173 Beck Lajos: Ez engem egészen hidegen hagy t. képviselő ur! Én szakkérdésekkel foglalkozom, e személyi kérdések legcsekélyebb mértékben sem érintenek. Csak konstatálni kívántam, hogy ma nem állapithatjuk meg, mely nyersanyagokat honnan fogunk behozatni, de azt már természeti viszonyaink, iparunk eddigi fejlődésére és ebből kifolyólag természetes szükségleteinkre való tekintettel igenis megállapíthatjuk, hogy jövőbeli gazdasági fejlődésünk parancsolólag mely iparágak felkarolását kívánja meg. Mert az csak természetes, hogy ahogy azok az iparok, mint pl. a czukoripar, a vasipar, melyek természetes előfeltételei ez országban adva vannak, akár meglesz az a relácziónk, hogy a czukrot nyugat felé, a vasat kelet felé kivihessük, semmikép el nem nyomanclók a háború után, sőt mindenkép támogatandók, azoknak mindenkép piaczot kell teremteni, (Ügy van! balfelöl.) mert el nem képzelhető, —• s ezt a ház minden oldalán helyeselni fogják — hogy a háború oly befejezést nyerjen, mely gazdasági niegfojtásunkkal járna, azonképen számtalan olyan iparágunk van már, melynél külföldről kell nyersanyagról gondoskodni, s amelyeket a háború után szintén nem hagyhatunk elpusztulni, (ügy van! balfelöl.) Ennélfogva nekünk bizonyos előkészülő lépést kell tennünk a háború folyamán, hogy készen álljunk a háború befejezése után s ez a lépés annál fontosabb, mert előttünk áll az a mulasztás is, hogy eddig ily lépések a volt kormány által nem tétették. Mert méltóztassék — s itt tanúul hívom a t. előadó urat — figyelemmel lenni arra a körülményre, hogy Anglia és Erancziaország a háború első pillanatától fogva igyekezett a semleges államokban lefoglalni mindazokat a gummi-, réz- és egyéb érczanyagokat, melyek Svéd-, Norvég-, Spanyol- s más országokban rendelkezésre állhattak és ami későbbi tapogatódzásunk nagyon sokszor azért is talált zárt ajtókra, mert ügyesebben és élelmesebben az entente közegei megelőztek. Éj> azért gondoskodnunk arról, hogy az ipari nyersanyagok kellő időben behozassanak, nem felesleges feladata azon kormánynak, mely a békés gazdálkodásra át akarja vezetni a nemzetet, (ügy van! halj dől.) Emellett a kormánynak figyelő szemmel kell nézni a nyersanyag felosztását is. Itt azt hiszem, nem volna helyes ugy osztályozni a dolgot, hogy ami nyersanyag itthon és külföldön könnyen szerezhető, ezt is teljesen az állam kezelésébe adjuk, hanem itt a magántevékenység jótékony és egészséges befolyását engedném érvényesülni, természetszerűen az állami felügyeletet e téren is biztosítva mindennemű túlkapások eUen. (Helyeslés balfelől.) Ellenben azon nyersanyagok beszerzésénél, melynek beszerzése nyomban a háború utáni időszakban óriási nehézségekbe fog ütközni előreláthatólag, aminő a gummi, a réz, a gyapjú, a gyapot, itt már az állam beavatkozását feltétlenül kívánatosnak tartom, a szakköröknek, a kereskedelmi és iparkamaráknak és ipartestületeknek bevonásával és az illető anyagok kontingentálásával. T. ház ! A kereskedelemnek ide vonatkozó feladatairól csak egy mondatban röviden annyit kívánok megjegyezni, hogy a szabad forgalmat azon czikkeknél, amelyek elegendő mennyiségben fognak rendelkezésünkre állani, megbénítani és erősen korlátozni nem kívánom, azonban ahol ez az eset nem forog fenn és ahol az illető czikk nem volna elegendő, ott az áruuzsora megfékezésére igenis a legteljesebb állami beavatkozás szükséges. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mindezt azonban, a gazdasági életnek ezt a kiterjesztését és megerősítését természetesen ma, a háború szemüvegén keresztül nézve a kérdéseket, elsősorban azért kell szem előtt tartanunk, hogy ezáltal állampolgáraink adózóképességét egészséges módon, de a lehető legteljesebben fel bírjuk fokozni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) És itt méltóztassék adópolitikánkra vonatkozólag megengedni elsőbben is egy általános megjegyzést. (Halljulc!) Sokat beszéltek nálunk minden adóreform gondolatának felmerülésénél az adómorál kérdéséről és szerény nézetem szerint helytelen szempontból nézték és látták a dolgot, mert mindig azt prédikálták, hogy micsoda korrumpált társadalom ez a magyar, ahol az adófizető alany nincs áthatva attól a magasztos közérzéstől és gondolattól, hogy neki magát az adózásból kivonnia nem szabad, mert ez neki elementáris hazafiúi kötelessége. Azt tartom, hogy minden országban nevelni kell az adómorálra a polgárokat. Nem a polgároktól kell csupán megvárni, hogy ők adóerkölcsöket ismerjenek és gyakoroljanak, hanem az államnak oly adópolitikát kell követnie és c-ly adótörvényeket kell hoznia, amelyek a maguk igazságával, méltányosságával és humánus progresszivitásukkal biztosítják azt az állampolgárt arról, hogy midőn terheket rónak rajok, ezt nem igazságtalanul teszik, hanem azért, mert egy igazságos, méltányos és emberies pénzügyi törvényhozás fokozott mértékben sújtja a gazdagot és alacsonyabb mértékben a szegényebbet és a kevésbé jómódút, mindenkitől megkívánván, hogy vagyoni ereje arányában áldozzon a közért. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) (Az elnöki szélcet Szász Károly foglalja él.) Addig azonban, míg a magyar állampolgár mindig egy bizonyos féltékenységgel, bizonyos félelemmel és bizonyos gyanakvással nézi minden uj adótörvény behozatalát, mert ebben újra az erőseknek megkimélésót és a gyengék lesujtását látja; addig, míg minden adózó polgár üldözött vadnak érzi magát, akire kivetik a hálót vagy ráfogják a fegyvert: addig itt bármilyen progresszív és modern adóreformmal sem fogunk czélt érhetni, mert a legtökéletesebb adóreform sem lehet jó és helyes, ha az méltá-