Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-730

170 730. országos ülés 191 és pénzügyi politikájára, joggal kérdhetjük, vájjon midőn ugyanily kötelességtől vezetve végezte az alkotás munkáját, ugyanilyen szigorú mértéket alkalmazott-e saját terveire, saját alkotásaira és vájjon nemcsak most aggályoskodik-e, amikor a hatalom gyeplői nincsenek többé a kezében ? Hegedüs Lóránt t. képviselő ur az előadói székből hangsúlyozta nyomatékosan, hogy a kormány mindig gondoskodott az uj kibocsátású kölcsönök fedezetéről. Hát, t. ház, ez talán nem egészen igy áll. Mert hiszen Ausztria pénzügyministerének kijelentéseiből, melyeket a t. előadó ur reprodukált, de számitásaikból is, melyeket az év folyamán s különösen a ministerelnöki jelentések kapcsán felállítottunk, világosan kitűnt, hogy ezideig körülbelül 18 milliárd koronára rúgnak a magyar államra háramló haditerhek. És ha ennek a 18 milliárd koronának fedezetét keressük, akkor ezt egyébben, mint a Teleszky volt pénzügyminister ur által keresztülvitt adó javaslatokból általa preliminált 360 millió korona fedezetben és az azóta a vasúti forgalmi adóból várhatólag befolyó 140 millió koronában, tehát összesen 500 millió koronánál nagyobb összegben nem találjuk meg. Ez pedig a 18 milliárdnak évi kamatterhet még feliben sem fedezi. (TJgy van! Ugy van! balfelől.) Hozzájárul ebhez az a terhelő körülmény is, hogy ennek a 18 milliárd korona tehernek egy része : körülbelül 6—7 milliárd korona nem konszolidált függőkölcsön, melynél az állam hitelének érdekében, de különösen valutánk megjavítása érdekében parancsoló szükségként áll elő az, hogy ennek nemcsak kamatfedezetéről, hanem lehetőleg teketörlesztéséről is sürgősen gondoskodjunk. Különben is ezt a hatodik hadikölcsönt aláírásra még a volt t. kormány bocsátotta ki, s mikor az aláírások megindultak, még nem gondolta, hogy nem fog kormányon maradni; ennélfogva elemi kötelessége lett volna, hogy ennek fedezetéről is gondoskodjék s már annak idején tájékoztatnia kellett volna a házat, hogy ezen ujabb terhek kamatfedezetét mily forrásokból kívánja előállítani? (Helyeslés balfelől.) Még csak egy rövid megjegyzést kívánok tenni arra vonatkozólag, hogy ennek a szigorú biráló mértéknek alkalmazása nem illik olyan nagyon a munkapárthoz. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Hiszen kormányzásuk folyamán büdzsetirozásuk sem volt olyan, hogy mindig minden beállított tételnek pontos fedezését és erről való gondoskodást világosan megkívánták volna, mielőtt megszavazták volna ezt, mert hiszen akármelyik legutóbbi békés költségvetésüket és zárszámadásaikat nézzük, nyilvánvaló, hogy a magyar büdzsetirozásnál évek hosszú sora óta szinte szabálylyá vált, hogy a bevételekbe beállították a mérleg egyenlegének megállapításához és az államháztartás egyensúlyának fentartásához szükséges kölcsönöket. Pillanatig sem kívánom állítani, hogy a bevételekbe e kölcsönök ne voljunius 26-án, kedden. nának egyrészben beállíthatók, de a t. munkapárt klasszikus tanujára fogok hivatkozni, hogy mégsem helyes az az eljárás, amely a bevételek hiányát akképen kívánja fedezni, hogy olyan kölcsönöket vesz fel, s jórészben azért, amely kölcsönök nem mindig egészséges és kamatozó beruházásra, hanem soha vissza nem térülő, elpusztuló értékek beállítására szolgálnak. (Elénk helyeslés balfelől.) Lukács László t. képviselő ur igen klasszikusan és hozzáértőén mondotta 1910 deczember 10-én — volt szerencsém ezt már egy időben idézni: Vájjon lehet-e a kölcsönből származó összegeket egy rangba és egy sorba helyezni az állam egyéb, tulajdonképeni bevételeivel, azokkal, , amelyek az állam saját forrásaiból erednek ? És hozzátette: »ha ez igy volna, akkor annak az államnak volnának a legvirágzóbb financziái, amely a legtöbb adósságot csinálja«. (Ugy van! balfelől.) Semmi hozzátenni valóm nincsen e megállapításhoz, amely teljes világossággal mutat rá erre az abuzusra és abnormitásra, amikor csupán a mérleg egyenlegének fentartására kölcsönöket vesznek fel nem gyümölcsözőbb és nem maradandó beruházásokra. De amikor a budgetirozás ilyen következetes rendszerességét látjuk a munkapárt uralkodása alatt és látjuk, hogy az u. n. beruházási kölcsönök jelentékeny része is consumptiv kölcsön, mint ahogy pl. az államvasutnak nem egy, sőt legtöbb beruházási kölcsöne ilyen, ahol a felvett kölcsönt tényleg beruházzák ugyan, de e beruházásból előálló több jövedelem nem e kölcsönök törlesztésére, hanem más, rendes állami kiadások fedezésére fordittatik, az a beruházási kölcsön pedig, mint consumptiv kölcsön átvitetik a következő évekre és kölcsön marad, adóssággá válik: akkor a t. munkapártnak és a t. pénzügyi bizottságnak aggodalmaskodni kiváltképen olyan kis tételeknél mint a 700,000 koronás birói tétel, amelyek parancsoló szükségességként kényszeritik az államot arra, hogy bizonyos régi mulasztásokat hozzunk helyre (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) és megtagadni ilyen kisebb tételeket azzal az indokolással, hogy kellően előkészítve nem voltak, hogy kellő fedezetekről nem gondoskodtak, ezt nem jellemezhetem egyébként, mint azzal, hogy ez kicsinyes eljárás. (Ugy van! balfelöl.) Ezek előrebocsátása után a t. előadó ur azon fejtegetéseihez fordulok t. ház, amelyekkel a pénzügyi bizottság székéből elbúcsúzván, jövendő pénzügyi politikánk kontúrjait kívánta megrajzolni. Bevezetésképen konstatálta, hogy az ujabb időben a politika és a pénzügy összekeveredtek és reményét nyilvánította, hogy ezek nemsokára el lesznek különíthetők és a ránk váró nagy feladatok teljesítése idején a pénzügy a politika fölébe fog kerülni. A politikának és a pénzügynek ilyetén összekeveredését nem mi, az akkori ellenzéki képviselők idéztük elő, hanem ez szinte rend-