Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-730

730. országos ülés 1917 jnniiis 26-án, kedden. 159 tartja. A világtörténelem folyamán sok forradalom volt. Gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam, amint Tisza István volt ministerelnök ur azzal tegnap foglalkozott, helyesen mutatott rá az 1848-ik évi februáriusi forradalomra, amikor tényleg az alkotmány sánczaiból kizárt tömegek követelték politikai felfogásuk érvényesülését. De ha már forradalmak között kereskedünk, van egy klasszikus forradalom, amely anyja volt a többi forradalmaknak s amely megkívánhatja azt a jogot, hogyha a forradalmakra szabályokat akarunk felállítani, elsősorban belőle induljunk ki. Ez a forradalom a nagy franczia forradalom. Történelmi tényeket regisztrál. Az alkotmányozó gyűlés, a constituante, 1791-ben behozta az általános választójogot; egyszerre 7 millió franczia állampolgárt ruházott fel választójoggal és ezzel megnyitotta azokat a zsilipeket. De nyugalom nem következett be utána. Hiszen az uj választói törvény alapján megválasztott konvent hozta magával a terror összes borzalmait, Marat-t, Dantont, Fouquier-Tainville-t és szövetségesét, a guillotinet, amely milliónyi franczia életébe került. Csak mikor nagysokára a Directoire megváltoztatta a választójogot és egy korlátolt választójogi törvényt alkotott meg, amely csak a polgári osztályoknak biztosított politikai befolyást, akkor indult meg épen ellenkezőleg azzal, amit gróf Andrássy Gyula és a kultuszminister urak mondottak a konszolidáczió és a megnyugvás folyamata. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj balfelül.) Méltóztassanak megengedni, hogy kiterjeszkedjem gróf Apponyi Albert tegnap tett.kijelentésére, amelyet már sokszor és sokfelől hallottunk és amely szintén mintegy vigasztalásul akar szolgálni azoknak, akik a radikális választói jogtól félnek, de amely kijelentés nézetem szerint nem egyéb, mint tartalomnélküli frázis, amelyet, őszintén megvallva, bizonyos fájdalommal hallottam az általam nagyrabecsült kultuszminister úrtól. (Halljuk ! Halljuk! jobbfelöl.) A kultuszminister ur azt mondja, hogy ez a választójog körül kifejlesztetett mozgalom fel nem tartóztatható azért, mert az egy világmozgalom, amelyből ki nem maradhatunk; ezzel szemben azonban ő bizik abban a történelmi hajtóerőben, amely nemzeti életünk teljességét érvényességre fogja juttatni. Igaza van a kultuszminister urnak. Ez a radikális és általános választójogra való követelés egy világáramlat és igaza van a kultuszminister urnak, igenis él és ekszisztál az a nemzeti hajtóerő, amely ennek a világáramlatnak a nemzetre való veszedelmét elhárítani képes. De az igen tisztelt kultuszminister ur, ugy látszik, nem tudja, hol keresse ezt a nemzeti hajtóerőt. Én megmondom önöknek, hol van ez a nemzeti hajtóerő. Ez a nemzeti védekező, hajtóerő mi vagyunk, ez a párt, az országnak az a véleménye, amely mögöttünk áll, az a visszhang, amelyet a bennünket támogató sajtó az egész országban kelt, ez az a nemzeti hajtóerő, ez az a nemzeti védekező erő, ami becsületes eltökéltségünk, megtörhetetlen szándékunk, hogy szembe fogunk szállni ezzel a világtörténelmi folyamattal, amely magára a nemzetre, a magyar állam nemzeti ós magyar mivoltára veszedelmes. (Élénk helyeslés és taps jobbfélöl.) Igaza van a kultuszminister urnak. Itt választanunk kell két áramlat között. Az egyik, a világáramlat, az, amely a társadalmat a radikalizmus irányába hajtja, a másik, a belső nemzeti érzés, amelyet ő nemzeti hajtóerőnek nevez és amely ragaszkodik a magyar államnak ahhoz a tradicziójához, hogy mindenkit és mindent, aki és ami idegen, szívesen ölel a maga kebelébe, de csak akkor, ha, az asszimilálódik, a nemzethez hozzáidomul. És ha nekem választanom kell, hogy o közül a két áramlat közül melyikhez csatlakozzam, akkor pillanatig sem habozom, hogy a világáramlat, vagy az ón magyar nemzetem specziális áramlata közül melyiket válaszszam, mert bármennyire feküdjék is szivén valakinek a haladás eszméje, azért ha magyar ember és ha magyar férfi, elsősorban mégis magyar lesz és csak azután világpolgár. (Ugy van! jobbfelöí.) Fráter Loránd: Hát Apponyi nem az ? Apponyi internaczionalista ? (Elnök csenget.) Rakovszky Iván : Igenis, t. ház, itt csak egy specziális téren küzdünk egymással : a választójog kérdésében. De ne feledjük el : ez csak mellékes kérdés. Két világáramlat küzködik egymással s e két világáramlat küzdelmének ez csak egy mellékhajtása. Az egyik világfelfogás az, amelyet most a kormány is vall : a radikális irány. Az a világáramlat, amely otthon van Magyarországon az aszfalton és a köveken. De ezzel szemben áll egy másik világfelfogás, amely szintén otthon van Magyarországon : kint a rónák végtelenségében. (Ugy van! ügy van! Ta-ps 'jobbfelöl.) Otthon van annak a magyar népnek lelkében . . . (Za-j balfelöl.) amely messze horizonttal . . . (Zaj. Halljuk ! Halljuk!) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak! Méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni, (Zaj. Halljak ! Halljuk !) és ne tessék itt párbeszédeket folytatni. Csendet kérek ! Rakovszky Iván : . . . a jövőbe néz s amely felfogás otthon van a magyar rónákon annál a magyar népnél, mely évezred óta mindig tudta, vallotta, hogy haladni kell, haladni szabad, de csak ugy, ha magyar nemzeti hagyományainkból, tradiczióinkból egy jottát sem engedünk. (Helyeslés 'jobbjelöl.) És ez a felfogás nemcsak az Alföldön van meg. Ez a völgyeken keresztül elhúzódott azok közé (Halljuk! Halljuk!) a hegyek kőié is, ahol nem magyarok laknak. És ez a felfogás az az erős aczélháló, amely összefogja egységgé ezt a magyar nemzetet. (Elénk helyeslés jobb jelöl.) Es ha a kultuszminister ur ezt a radikális