Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-730

730. országos ülés 19Í7 június 2Ö-án, kedden. 143 kormány és hiába keresne is más megoldási módokat, arra nincs más eszköze, mint a régi rezsim rendeleteinek becsületes és igazságos végrehajtása. (Helyeslés jobb felől.) Nem kerülte el figyelmünket, t. ház, hogy a Horvát-Szlavon-Dalmátországokkal való viszonyunkra nézve a t. kormány nagy általánosságban mégis helyes kifejezéseket talált követendő, de szintén a régi rezsimtől kölcsönzött politikájának a megállapítására. Rá kell azonban mutatnom itt egy már a kormány összeállításánál elkövetett és kapkodásra mutató botlására, (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) amelyet az igen t. ministerelnök ur kénytelen volt már programmbeszédében enyhíteni, midőn bejelentette, hogy »Kötelességemnek tartom külön is kijelenteni azt, hogy a horvát-szlavondalmát ministerium betöltése csak ideiglenes és hogy a magunk részéről nem magyarázzuk másként, mint ahogy az ezen és más alkalommal való ideiglenes betöltésénél történt. A kormány maga is az eddigi gyakorlathoz kíván ragaszkodni és a horvát-szlavón-dalmát ministeri állásra Ö felségének horvát-szlavon-dalmát illetőségű férfiút előterjeszteni.* A külpolitika terén az uj kormány fentartás nélkül a régi kormány álláspontjára helyezkedett, amidőn az igen t. ministerelnök ur erre vonatkozólag kijelentette, hogy »ami már most, t. ház, a monarchia külügyi helyzetét illeti, a külügyminister úrral folytatott beható megbeszélés alapján kijelenteni óhajtom, hogy külpolitika tekintetében vele teljesen egyetértek ; benső meggyőződéssel tart ki az uj kormány is a Németországgal fennálló kipróbált szövetség, valamint a háború alatt Törökországgal és Bulgáriával kötött, remélhetőleg szintén hosszú tartamú szövetség mellett s bizonyos abban, hogy e tekintetben a t. ház teljes helyeslésével találkozik«. Utolsóelőttinek hagytam a kormánynak a gazdasági kiegyezésben való álláspontja regisztrálását, amelyről az igen t. ministerelnök ur a következőket mondta (olvassa) : »A kormány hivatalbalépésekor készen találta az előző kormány és az osztrák kormány között kötött gazdasági kiegyezést. Ugy alakult a helyzet, hogy a bemutatkozó kormány átveszi azt a megállapodást, melyet az előző kormány az osztrák kormánynyal megkötött és ez alapon folytatja Németországgal a már a múlt évben megkezdett szerződési tárgyalásokat. A kormánynak szándéka, hogy a kiegyezés ügyének végleges elintézése a jövő országgyűlésnek tartassák fenn, ennek elhatározási szabadsága megmaradjon. Ettől a szándékától a kormány csak abban a nem várt esetben térhet el, ha elhatározásunktól nem függő körülmények korábbi intézkedéseket kikerülhetetlenné tennének.« A kormány elhatározásától nem függő körülményekre való hivatkozás énszerintem több, mint sejtetése annak, hogy talán .a kormánynál hatalmasabb erők vagy tényezők közrehatásával a kormány számol. Es ez esetben kénytelen lesz előbb, mintsem az igen tisztelt ministerelnök ur mondja, hogy t. i. a jövő országgyűlésnek tartja fenn,— a régi kormány által bölcs megfontolással előkészített elaborátumot elővenni és a kész szerződést aláírni. (Ugy van! ügy van! jobbfelől.) Pedig, ugy-e, mennyi méltatlan támadás és gyanúsítás érte a túloldal részéről a volt kormányt és a mögötte álló pártot épen emiatt ! Ennek a méltatlan támadásnak, gyanúsításnak logikusan most a folytatását kellene várnunk az uj kormánynyal szemben is, amikor ebben a tekintetben a régi kormány álláspontjára helyezkedett. (Ugy van ! JJgy van ! jobbfelől.) Engem azonban és talán sokunkat nem lepett meg a már említettem eredendő ellentétek zavaró hatásának kiküszöbölésére irányuló minden igyekezet. Hisz nem lepett meg az sem, hogy gróf Apponyi Albert minister ur a programmbeszédet nyomban követő felszólalásában ezt ismét egy manifesztáczióval az útból elhárította. T. ház ! Gondolataim kifejezésében szándékosan vagyok száraz és tárgyilagos. Követtem megállapításaimban pontról-pontra a kormányprogramm tartalmát és kénytelen vagyok mindezek után azon mély meggyőződésemnek kifejezést adni, hogy a t. kormány bemutatkozása és programmjának ismertetése után sehogy sem vagyok képes megtalálni a régi rendszer letörését és hazánk történetében egy uj korszak hajnalhasadását, ha csak ezt abban nem keresem, hogy a lemondott kormány a régitől vett át minden haladó eszmét, rendeletet és politikát. (Helyeslés jobbjelöl.) Ez a próbálkozás meggyőződésem szerint nem sok sikerre nyújt kilátást, mert a reá vállalkozók között belső áthidalhatatlan ellentétek zavarják az egységes munkát és hiányzik a kormány több tagjában a kiforrt tapasztalat, a tétovázás nélkül való bizonyosság, mely pedig az ország ügyeinek vitelére okvetlenül szükséges. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) Bocsánatot kérek, t. ház, de nem birok szabadulni attól a gondolattól, hogy ennek a vállalkozásnak reménytelenségét és sikertelenségét érzik és érezték mindazok, akik minden egyebet félretéve, élükön az igen t. ministerelnök úrral, az uj kormány megalakulásának, létjogosultságának alapjául a választójog reformját, megalkotását helyezik előtérbe. (Ugy van ! ügy van ! jobbfelől.) Nem akarunk mi sem a merev tagadás álláspontjára helyezkedni. Hiszen ez a többség alkotta meg az 1913. évi XIV. t.-cz.-et, és nem zárkózik el attól, hogy az bizonyos részeiben revideáltassék. Ennek a többségnek kormányelnöke ellenjegyezte az április 28-iki legfelső királyi kéziratot, mely a választójognak oly mértékben való kiterjesztését helyezte kilátásba, hogy az a magyar állam létérdekeinek, a jelen nagy időknek s a nép által hozott áldozatoknak megfeleljen. És én minden szavát aláírom a legfelső kéziratot követő kormánynyilatkozatnak is. De. t. ház, itt megállást parancsol és határt szab a túlzó és szélsőséges választójogi kibővítés-