Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-729

120 729. országos ülés 1917 június 25-én, hétfőn. kongresszuson is Romániával szemben Bulgáriát favorizáltak. Hát 3ia a mi külügyi politikánk valamiben követett el hibát, ez csak az volt, hogy nagyon is dédelgettük Romániát . . . (Ugy van! Ugy van! a ház minden oldalán.) Létay Ernő: De mondtuk is mindig! Gr. Tisza István: ... és ebből a hibából (Halljuk! Halljuk!) bizonyos részt hajlandó vagyok magam is elviselni. Hiszen ha nem is tartoztam azokhoz, akik annyira túlbecsülték Romániát, mint sok komoly tényező ebben a monarchiában, mégis én is azt hittem, hogy a román állam politikájának irányitóiban él még az az egészséges felfogás, amely az elhunyt román királyt és az ő régi iskolájának román államférfiait vezette, amely szerint t. i. szimpátia ide vagy oda, de többre becsülték Romániának valódi függetlenségét annál, hogy a mi rovásunkra, a mi megrablásunkkal meggazdagodhassanak és ezért bennünk keresték a muszka szolgasággal szemben a támaszt. (Ugy van! jobbfelöl.) Fájdalom, ebben csalódtam, ebben csalódtunk sokan és ismétlem, ha valami előmozdíthatta azt a hihetetlen és — amint most már mindnyájan láthatjuk, — végtelenül nevetséges öntúlbecsülést és felfuvalkodást, amely a román államot az utóbbi időben jellemezte, (Ugy van! jobbfelöl.) ebből a hibából bizonyos részt sajnálatunkra kénytelenek vagyunk magunkra venni. De megtörtént az a román rablótámadás; egyszerűen egy betörőnek műve, aki szivesebben beáll orosz rabszolgának is, ha a mi testünkből egy darabbal gazdagabb lehet. Bekövetkezett a rablótámadás és a t. képviselő ur azt mondja, hogy semmi sem történt a mi románjaink részéről. T. képviselő ur, bár igaza volna. Az én életemnek egyik nagy öröme volna, ha igaza volna. Hála Istennek, igaz annyi, hogy nem az egész románság tántorodott meg. Az a nagy örömünk meglehetett, hogy ugy künn a harcztéren, mint idebenn az országban voltak románlakta nagy vidékek, ahol a román betörés pillanatában is hazafiúi hűség, hazafiúi elkeseredés és szent harag mutatkozott a román betörő rablóval szemben. (Ugy van! jobb felöl.) De engedelmet kérek, nekünk nem szabad struccz-politikát folytatnunk. Elsősorban ón érzem kötelesnek magamat, hogy a teljes igazságot igyekezem meglátni és felderíteni, aki egész életemen át voltam, vagyok és maradok annak a politikának hive, amely keresi a megértést a magyar állam és románajku polgárai között. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) De nem szabad strucczpolitikát követni. Azokon a határvidékeken, ahol bejött a román katonaság, igenis, fordultak elő olyan jelenségek, amelyek — legalább, amennyire én eddig ismerem az ügyet — nem mutatnak valami macchiavellisztikusan szőtt előzetes hazaáruló összeesküvésre, de mutatnak egy végtelenül könnyen eltántorítható érzületre, mutatnak a hazafiság, a hazához való hűség hiányára és mutatnak arra, hogy az ottani intelligenczia túlnyomó nagy része oly fraternizálásba bocsátkozott a betört román katonasággal, amely azután maga után vonta ezen intelligenczia nagyrészének kiszökósét a román katonasággal együtt. (Zaj.) Engedje meg nekem a t. képviselő ur, de az a beállítás, ahogy ő ideállítja a dolgot, hogy az Isonzónál küzdő hősök anyáit, testvéreit lánczraverjük, sanyargatjuk, börtönben tartjuk, ez megint egy olyan vakmerő megrágalmazása a magyar államnak, (Igaz! Ugy van! Felkiáltások : Ki kell dobni innen!) amilyenre nincs egy második példa; a világon sehol nem hallgatnák ezt azzal a türelemmel, amint ezt itt tették. (Taps a jobboldalon.) En meglehetősen igyekeztem belenézni a konkrét tényékbe ezekben a kérdésekben és magamnak is állítanom kell azt, hogy a hazafiuhűség és ragaszkodás hiányának igen elszomorító jelei mutatkoztak elsősorban azokban, akiknek vezetniök kellett volna a népet, de azután az a szegény, — és ezt már enyhébb mértékkel kell megítélni — a kultúrának alacsony fokán álló, rosszul vezetett nép is elhagyta magát tántorítani. Ebből le kell vonnunk a konzekvencziát. (Helyeslés.) Le kell vonnunk nem abban az irányban, hogy homlokegyenest ellenkező nemzetiségi politikát kövessünk. Hiszen ha ennek a háborúnak minden tünetét, minden jelenségét összefogjuk, hála Istennek a kedvező tünetek sokkal túlnyomóbbak a kedvezőtleneknél, még a románság kebelében is, hiszen vannak tényleg román csapatok, amelyek a legnehezebb helyzetben a legkiválóbb katonai erényeket mutatták. De nézzünk végig e haza összes nem magyarajku polgárain, mindenütt azt találjuk, hogy kivétel az, ahol megtorolni kellett és hála Isten, a szabály az, hogy jutalmazni és szeretettel és bizalommal jutalmazni kellett. (Tetszés és helyeslés.) A konzekvenczia tehát, amelyet erre vonatkozólag nézetem szerint le kell vonnunk, abban áll, hogy erősítsük, fokozzuk az állami befolyást a nevelésre; (Helyeslés.) hogy szigorúbb ellenőrzés és felügyelet alá vegyük különösen a román tanítói és lelkészi kart; (Elénk helyeslés és taps a ház minden oldalán. Felkiáltások balfelöl : Éljen Apponyi! Élénk taps a baloldalon.) hogy mindazokkal a közoktatási intézményekkel szemben, amelyekben nem magyar nyelven folyik az oktatás, hatékony befolyást engedjünk az államnak. Egy hang: El kell törölni! Gr. Tisza István: A világért sem kell — a legvégzetesebb hiba volna, ha elkövetnők — eltörölni; gondoskodnunk kell, hogy komoly garancziánk legyen arra nézve, hogy az az iskola hazafiatlan irányban nem fog működni; de amellett meg kell, hogy maradjunk azon őseinktől öröklött politikai irány mellett, amely igyekszik a magyar államhoz hozzávonni annak