Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-729

7 június 25-én, hétfőn. 109 729. országos ülés 191: olvastam egy kimutatást arról, hogy egyetlen egy ékszerüzlet egy esztendőben 8'5 millió forgalmat ért el. Magától értetődik, hogy a legnagyobb mértékben kívánatos, hogy az ilyen lukszustárgyak vásárlásánál az állam a maga részére is megfelelő adót kössön ki, mert hiszen még azoknak a vevőknek is, akiknek most, a háború alatt, lukszusértékekre pénzük van, majdnem teljesen mindegy, hogy azért a gyöngysorért 10 vagy 12 ezer koronát kell fizetniök. Ezt a kérdést tehát feltétlenül meg kell fontolni, bár ismétlem, hogy a lukszusadók behozatalától nem annyira pénzügyi eredményt várok, mint inkább annak a nevelő hatását tartom fontosnak. (Általános helyeslés.) Nem akarom hosszasabban igénybe venni a ház türelmét, már csak az idő előrehaladt voltára való tekintettel is. (Halljuk! Halljuk!) Én tehát konkludálni akarok abban, hogy mi egyfelől szigorú, de a produktív befektetésektől azért vissza nem riadó takarékossággal, másfelől uj adóforrásoknak a megnyitásával, legfőképen azonban a termelő munkának tőlünk telhető fokozásával meg akarjuk teremteni azokat az eszközöket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a háború után ránk szakadó nagy pénzügyi és gazdasági feladatokat megoldhassuk. Súlyos önmegtartóztatásra és áldozatokra lesz szükség, de szerintem semmi ok sincs arra, hogy csüggedten nézzünk a jövő elé. Máról holnapra természetesen nem fog sikerülni sem a deficzit eltüntetése, sem a valuta helyreállítása. De első naptól fogva komoly szándékot kell erre mutatnunk, ha azt akarjuk, hogy pénzügyi politikánk e nevet megérdemelje. A magam részéről Ígérhetem, hogy arra fogok törekedni, hogy e komoly szándékot necsak mutassam, de meg is valósítsam s ami szerény erőmtől telik, azt mindenesetre arra fogom fordítani, hogy minél hamarabb eljussunk azon állapothoz, melyre mindnyájan törekszünk, hogy pénzügyi és gazdasági helyzetünkben is lehetőleg megteremtsünk mindent, ami nemzetünk jövő fejlődésének biztos alapjait képezheti. Hálás leszek a t. háznak, ha e törekvésemben támogat és kérem, hogy az indemnitási törvényjavaslatot, még pedig hat hónapra, elfogadni méltóztassék. (Hosszantartó élénk helyeslés és tetszés a balés a szélsöbáloldálon.) Elnök: Az ülést délután négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki következik szólásra ? Szepesházy Imre jegyző: Szász Pál! Szász Pál: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Eredetileg nem volt szándékom ebben a vitában résztvenni, mert nem ismertem azokat az eseményeket, amelyek közvetlen előzményei voltak a válságnak. (Gróf Károlyi Mihály a terembe lép. Zajos felkiáltások a jobboldalon: Itt van a félegyházi! Mit mondott Félegyházán! Nem szegyenli magát?) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak! Szász Pál: Tudom azt, hogy ma a volt kormányról beszélni ugy (Zaj.) néz ki, mintha azt dicsérni akarnám, az uj kormány iránt pedig ma még nincs jogom kritikát gyakorolni, mert hiszen alig pár napja foglalta el helyét, de mégis felmerültek olyan jelenségek, olyan események, amelyek, ugy érzem, kötelességemmé teszik, hogy rövid időre bár, a ház szives türelmét igénybe vegyem. Azt látom, t. ház, hogy ma sikerült a válságnak az ország közönsége elé spanyolfalat állítani; spanyolfalat, amely a tekinteteket a fronton küzdő katonáktól, a világháború eseményeitől elfordítja. (Ugy van! jobb felől.) Az a csodálatos jelenség mutatkozik ma Magyarországon, hogy itt senki sem beszél a világháborúról, hogy itt senki sem törődik azzal, hogy a fronton százezrek véreznek, hanem itt mindenki a válságról beszél. (Felkiáltások jobbfelöl : Ugy van! Ki lesz a főispán ? Ki lesz államtitkár!) Van azonban, t. ház, ennek az éremnek egy másik oldala is. Azok, akik a fronton vannak, eddig csak előre, csak az ellenségre néztek, de ma visszafelé néznek. (Ugy van! jobbfelöl.) Ma ide néznek, ma azt nézik, hogy mi történik itt benn az országban. (Ugy van! jobbfelöl.) Eddig hittel, bizalommal, anélkül hogy visszatekintettek volna csak egyszer is, verekedtek az ellenséggel; ma az egyik szemük itt van, az egyik szemükkel már azt lesik, hogy mi történik itt. T. ház! A válságnál sokkal fontosabb esemény az, hogy azoknak a fronton küzdő katonáknak oly nyugodt lelkiállapot biztosittassók, (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) amelynek erejével a fegyvert szorítani tudják, (Élénk helyeslés a balr és a szélsobaloláalon.) verekedni tudjanak. (Élénk helyeslés jobbfelöl és a baloldalon.) Bocsánatot kérek, t. ház, hiszen én nem a túloldalról mondtam^ hogy a túloldal fordította el a tekintetét. Én nem tudom a válság előzményeit, én nem voltam itt, én ezt a jelenséget konstatálom, ez igy van és ezen állitásom valóságáért vállalom a felelősséget, mert ismerem azt a hangulatot abban a szerény körben, amelyben odakünn voltam; tudom, hogy ez igy van. A kormány legelső kötelessége módot találni arra, hogy ezen változtasson, hogy a fronton küzdő katonákat megnyugtassa. (Felkiáltások bqlfelöl: Jogot kell nekik adni!) Én nem tudom, hogy mily módon fogják ezt megcsinálni, de tessék megkeresni a módját, mert ezért a felelősség ma már a kormányt illeti. (Felkiáltások jobbfelöl: Nem a félegyházi beszédele fogják megnyugtatni őket!) Elismerem, hogy a kormány óriási felelősséget vállalt magára; különösen azért nagy ez a felelősség, mert — és