Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-712

7< 712. országos ülés 1917 márczius 13-án, kedden. •A legszigorúbban utasíttatnak arra, hogy szigorúan állapítsák illeg a folyamodó gazdának azon szükségletét, amelyre az ő gazdaságában minimálisan szüksége van, hogy a gazdaságot fentarthassa. Ezzel a gazdasági felügyelői utalványnyal felszerelve jönnek az igénylések a korpaközponthoz, A korpaközpont bizottságilag mérlegeli és perczentualiter arányosítva elégíti ki az igényeket a rendelkezésre álló korpa arányában. « A minister ur utasítását helyesnek tartanám, ha nem azok jutnának ily módon a korpához, akik, mint beszéde későbbi folyamán látjuk, nem teszik kétharmadát azoknak, akik őstermeléssel foglalkoznak. Ha az a falusi gazda maga írhatná meg azt a kórvényt; ha az pénzébe nem kerülne, ha az a felügyelő szomszédságában laknék és az utalványt csak ugy átszólva megkaphatná és nem kellene najjokat eltöltenie, mig utalványhoz jut . . . Zábráczky József: Megszerzi a jegyző neki! Frey János: T. képviselőtársam rosszul van informálva, mert ha vannak is altruisztikus felfogású jegyzők, de én több olyan jegyzőről is tudok, aki pénzért teszi, sőt még pénzért sem teszi meg . . . (Ugy van! balfelöl.) Zábráczky József: Csúnyaság tőle, jelentsék fel! Frey János: . . . aki egyáltalán elutasítja a feleket. Nem élhetünk örökösen feljelentésekkel, mert hiszen akkor ide sem jöhetnénk; állandóan bíróságtól bírósághoz kellene mennünk és az eljárás végén az sülne ki, hogy négyszemközt történt a dolog, hogy letagadják és azzal vége. Mindenesetre helyes a ,t. képviselőtársam közbeszólása, hogy kétségtelenül vannak más felfogású jegyzők is, de mégis furcsa kiadni egy rendeletet, amelynél fogva másra kénytelen szorulni valaki akkor, midőn nem kell és amikor mint t. képviselőtársam mondotta, egyik-másik bizony az ország másik határában kapja a korpát. Tán helyesebb volna, ba ott maradna a korpa, ahol van és az elöljáróság osztaná ki az illetők között. Igaz, hogy a hadseregnek is van rá szüksége s épen ezért tessék egy bizonyos kvantumra a beszállítás kötelezettségét kimondani és rendelkezzék arról a Korpaközpont. De minden szem korpát minden malomból egy helyre konczentrálni és akkor előidézni azt a helyzetet, hogy a kisgazdák legnagyobb része nem jut hozzá, holott neki joga van rá, mert hiszen az ö gabonáját is megőrölték, azelőtt meg pláne ő őröltetett és ő kapta meg azt a korpát épugy, mint a lisztet, az mégis csak méltánytalanság. A minister ur statisztikája szerint is ezek, bár saját állítása szerint a gazdák kétharmadát teszik, a legkevesebb kvantumhoz jutottak, annak ellenére, hogy mindeniknek van elegendő, sőt bőséges állatállománya. Azt hiszem, ily körülmények között az az állomány nagyban fog majd csökkenni, épen a kényszervágások következtében. De ezenfelül talán már fél éven belül más katasztrófák is fognak bekövetkezni, mert egész községek egy szem korpához sem jutnak. (Ugy van! balfelöl.) Ott van továbbá egy másik erőtakarmány, amelyről a minister ur nem emlékezett meg, pedig a tavaszi etetés alkalmával igenis lényeges kellék, az u. n. olajpogácsa. A nép ezt is keresi, de a kereskedő azt mondja neki, hogy hozzon utalványt, hozzon írást, akkor kap. így küldik egyik házból a másikba a népet, de sem korpát, sem olajpogácsát nem lát és nem kap. A halárakról és a faárakról is megemlékezett a t. minister ur. Gróf Esterházy Móricz t. barátom e kérdésben tegnap is felszólalt és a minister ur által neki imputált állítással szemben a halárak makszimálásának kérdésében szavait igazitptta helyre. T. ház! En bizony azt mondom, hogy igenis igaza van a minister urnak, a hal sok vidéken lukszusezikk és ha az drága, fizessék meg azok, akik lukszust űznek. Viszont azonban nincs igaza a t. minister urnak, ha meggondoljuk, hogy egyes vizmenti helyeken különösen a kisebb fajta, nem drága hal a lakosság közélelmezési czikke és erre tekintettel is, bizonyára különbözöképeu állapították meg ott azt a fejkvótát, mint olyan helyeken, ahol az lukszusezikk. Azt hiszem, nem volna szükségtelen bizony a halárak makszimálását kimondani. Ezzel nem vetünk gátat a haltermelési kedvnek, sőt ellenkezőleg. Hiszen tudjuk, hogy egy-két czikk kivételével az összes árak, mondjuk pl. a bőrárak nagyon is busásan vannak makszimálva és ha a halnál a húsárakat figyelembe véve a megfelelő arány szemmeltartásával megállajütaná a t. kormány a makszimális árat, ezzel a közélelmezési kérdés egyik része a megoldás stádiumába juthatna. En ellentétben gróf Esterházy Móricz t. képviselőtársam tiltakozásával, szükségesnek tartom, legalább is ezeken a vidékeken, a halárak makszimálását, hogy itt az uzsoráskodásnak, az árfelhajtásnak stb., gátat vessünk. A faárakat méltóztatott megemlíteni a t. minister urnak, hogy azokat sem makszimálta, mert amint mondja, »sokkal helyesebbnek tartom azt a rendszert, amelyet követünk és amely bevált, hogy különböző kedvezményeket adunk egyes fatermelőknek, oly feltétel mellett, hogy kötelezettséget vállalnak arra, hogy X, vagy Y város szükségletét ellátják«. Tehát prémiumokat osztogat egyes vállalatoknak. T. képviselőház! Amikor ma a legtöbb vidéken az erdőben kitermelt fának az öle 120 K, mikor a fát még az erdőből haza is kell szállítani a mai drága fuvarköltség mellett, amikor azután azt a fát nem lehet ugy fűteni, amint naivul akarom megjegyezni, ugy ahogy az erdőből hozzuk, — ugy látszik az egész ügy taglalásába kell belemennünk, — össze is kell vágatni, fel is kell aprózni és amikor a fuvarköltség és az aprítás következtében oly drága lesz a fa, hogy felaprítva, házhoz szállítva 240, sőt 300 K