Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-724

árczius 3l-én, szombaton. 430 724. országos ülés 1917 , rejt magában, a magyar föld felé irányuló aranyfolyamot ebben az országban, ahol minden a bankoké, semmi sem tartja föl többé. Kis- és középbirtokosok, de nagybirtokosok is megdöbbenéssel látják legújabban, hogy lejáró jelzálogkölcsöneiket és bekebelezett váltóhiteleiket a nagybankok nem újítják meg többé, hanem ahol csak lehet, a kölcsön visszafizetését köretelik. Megdöbbentő jelenség ez, mert hiszen a rettenetes pénzbőség idején, amikor a mezőgazdasági termelés támogatásának jelszavától hangosak a bankberkek, azt kell hinni, hogy a bankok a mezőgazdasági hiteliizlet fejlesztésével és kulans kezelésével fogják hirdetett többtermelési programjukat megkezdeni és megvalósítani. De a bankok nem hitelezői akarnak lenni a földbirtoknak, hanem tulajdonosai. Nem kamatot akarnak, hanem jövedelmet, és azért mindenütt, ahol azt látják, hogy a kölcsön visszafizetése nehézségeket okoz, igyekeznek gyors, törvényes eljárással dohra veretni és árverésen megszerezni a birtokot. Sajnálattal látjuk ezt és a tehetetlenségbe belenyugodva kell tudnunk, hogy ez most a hallgatólagos bankközi gyakorlat. Mi azonban a többtermelés támogatását valahogyan máskép képzeltük. (Ugy van! balról.) A kormány jelentéseiből sehol sem olvassuk ki azt, hogy a bankok megfékezésére valamit tett volna. A háború alatt egyetlen egy olyan rendeletet sem adott ki. amely a bankok elharapódzott hatalmának letörésére és az általuk erősen felidézett áruuzsora, áruhalmozás és árdrágítás megakadályozására irányult volna. T. képviselőház! A magyar gazdaszövetség legutóbb tartott közgyűlésén bankországnak nevezbék el Magyarországot.- Sajnos, ebben igazat mondottak. Az átmeneti fokozatok átugrásával földmivelő parasztországból máról holnapra bankországgá lettünk. A gazdaságilag fejlettebb országokban a nagyirányu pénzgazdaság, melynek képviselői a bankok, — nem ugyan a szerény kezdetben dolgozó vidéki bankok, hanem a nagybankok — a nagypénz, a nagyipar, a nagykereskedés a nagyszabású mezőgazdasági kultúrának következménye, de egyben minden gazdasági ág lendítő ereje. Nálunk hazai nagy pénz a háború előtt igen mérsékelt arányban volt. Idegen tőkére voltunk utalva. Termelésünk nagy kamatot fizetett. Ez volt egyik oka ipari termelésünk gyenge versenyképességének. A fejlődés természetes rendje szerint a bankok tökehalmozásának, közgazdasági hatalma megnövekedésének fokozatosan, lassú tempóban kellett volna bekövetkeznie. Nem igy történt. A nagybankokat a háború hizlalta nagygyá, idomtalan monstrumokká, félelmetes szörnyetegekké. Nagyon helyesen mondotta Mezőssy Béla t. képviselőtársam: könnytől hiztak. De én tovább megyek és azt mondom, hogy nemcsak könnytől, de még jobban a vértől. A bankok iparosokká és kereskedőkké lettek. Ránehezedtek, ráfeküdtek az ország gazdasági életére. Kipréselték belőle az utolsó zsircseppet is s ha zsir már nincs, a vért is. Nincs az iparnak tömegtermeléssel foglalkozó egyetlen ága sem, melyet a bankok kezükbe nem vettek, hatalmuk alá nem hajtottak volna. Es felverték az árakot szédületes magasságokba, nélkülözésbe, sanyaruságba, nyomorba taszítva a fogyasztóközönség széles rétegeit. A malmok révén rátették nemcsak kezüket, de lábukat is a betevő falatunkra, az erőtakarmány megkaparitása által a zsirra, húsra, zsir- és tejtermékekre. Horribilis módon megdrágították az őstermelés eszközeit, a mezőgazdaság viteléhez szükséges czikkeket. Teljes igazság, hogy amig a kenyérnövények ára 100%-kal emelkedett, addig az iparczikkeké 300—4000%-ig lendült. S ez a nagy lendület, ez az úgynevezett konjunktúra elsősorban a nagybankok műve. íme, ami nem sikerült az angoloknak, megcselekszik a bankok : fejlődésében megakasztják, gazdaságilag lezüllesztik az országot. Azok a kemény szavak, melyek e tárgyban a legutóbbi gazdagyülésen elhangzottak, egészen jogosultak. Mindennek van határa : kell hogy legyen határa a falánkságnak is. A profithajszolásnak az a mértéke, ameíylyel az országot a nagy pénz fojtogatja, betegség. A magyar ember a gyomor feneketlenségét bélpoklosságnak nevezi. Igazuk van az agráriusoknak : ezt a feneketlen gyomrot néhány erőteljes öltéssel be kell varrni, Az aranyökörnek otromba lábaira, melyekkel az ország gazdasági életének veteményes kertjébe, gázol, béklyókat kell tenni, illő áron makszimálni kell az rpari és kereskedelmi árukat. Ha az agráriusok megelégszenek 100%-kal, elégedjék meg a nemes plutokráczia is csekély 150—1000%-os nyereséggel. T. ház ! Az ideterjesztett ministerelnöki jelentés pontosan beszámol az elmúlt félév alatt tett kivételes intézkedésekről. Tudjuk, hogy ez intézkedések legnagyobb része a közellátásra vonatkozott. És ha én a kapitalizmusnak tett indokolatlan és a közre határozottan káros kedvezésekért vádolom a kormányt, én is elsősorban a közellátás terén tett intézkedésekre gondolok. Méltóztassék megengedni, hogy az elmúlt félév eseményein túl egészen a háború kitörésének idejéig pillantsak vissza. Az első hónapok visszás jelenségeit, azt a fékezhetlen mohóságot, ameíylyel magánosok és vállalatok a háborús helyzet kiaknázására rávetették magukat és azt a csodás nemtörődömséget, ameíylyel ezt a falánk étvágyat a kormány nézte, még talán meg lehet valahogyan magyarázni és a felelősséget talán enyhíteni lehet az első hónapok zavarával és tapasztalatlanságával. De amiként a tapasztalatok hiánya volt részben e bajok oka, éjjen ugy ezen bajok orvoslásának az időközben bőségesen szerzett tapasztalatokra kellett volna épülnie. (Ugy van ! balról.) Sajnos azonban, hogy e tapasztalatok érvényesülését csak a kizsákmányolók oldalán láttuk