Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-722

722. országos ülés 1917 márczius 29-én, csütörtökön. 881 együttesen, a nélkül hogy a magyar, a bolgár, a török nyelv a harczképességet befolyásolta volna. (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kérném, méltóztatnék öt percznyi szünetet adni. Elnök: Hosszasabban kivan még szólni a képviselő ur? Kelemen Béla: Igen. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kelemen Béla képviselő urat illeti a szó. Kelemen Béla: T. képviselőház! A közös hadsereg intézményében a paritás törvényét ugy értelmezem, hogy a három éves háború mostani tanuságtételei, az osztrák és magyar ezredek ismert fegyvertényei beigazolták, hogy a Habsburgok trónjának azok a biztos pillérjei, melyek Ausztriának a német, Magyarországnak a magyar jelleget biztosítják. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ebből következik, hogy bölcs, előrelátó, dinasztikus politika csak az lehet, mely Ausztriában az osztrák németségnek, Magyarországon a magyar fajnak hegemóniáját tartja fenn, fejleszti és biztosítja. De egyébként is, a kiegyezési törvény alapszelleme, a paritás törvénye szerint a magyar király a magyar királyi felségjogokat csak a magyar törvények és a magyar alkotmányosság szellemében gyakorolhatja és igy véget kell szakítani a fejlődésünket gátló közjogi harezoknak, a dinasztia és a nemzet közötti áldatlan súrlódásoknak, annak az áldatlan helyzetnek, mely a nemzeti erők értékességének és a nemzeti törekvéseknek félreismeréséből lenyűgöző módon, bénitólag hatott állami létünk fejlődésére. Áldatlan egy nemzeti élet az, ahol az államfőnek módjában állhat az államnyelvet a hadsereg köréből száműzni, kitiltani, áldatlan egy nemzeti élet az, ahol az állam nyelvének az összes közintézményekben való érvényesüléséért kell állandó küzdelmet folytatni, ahol még vitatni kell, hogy az államnyelvnek van kizárólagos joga a hadseregben is. Hogy ez micsoda abszurd, micsoda képtelen állapot, ennek illusztrálására legj'en elegendő, hogy a hadsereg ügyének Lengyelországban történt megoldására hivatkozzam. I. Ferencz József és II. Vilmos császár 1916. évi november hó 5-én a lublini és varsói főkormányzóságokban kihirdetett proklamáczióval a meghódított Lengyelországnak visszaadták szabadságát, régi királyságát. A proklamáczió többek között ezt mondja (Olvassa) ; »A nevezett uralkodók attól a kívánságtól vezettetve, hogy vitéz hadseregeink által az orosz uralom alól nagy áldozatokkal elragadott lengyel területeket boldogabb jövendő felé vezessék, megegyeztek abban, hogy e területekből önálló államot alkotnak, örökösödés alapján lévő monarchiával és alkotmányos államszervezettel.* Ennekutána Varsóban 1917. évi január hó 14-én történt meg az államtanács megalakulása, amely alkalommal mindkét főkormányzó beszédet intézett az államtanácshoz. Beseler főkormányzó ezeket mondotta (Olvassa) : »önök kettős feladat előtt állanak ; arról van szó, hogy az ideiglenes államtanács megalakítása által előirányzott közös munkával országuknak uj állami rendet teremtsenek a nemzeti fejlődés alapjául és ez államnak egyúttal biztosítsák a visszanyert szabadságot. Mindkét czél számára a főeszköz saját hadseregükben kínálkozik, amely az uj királyság keretében belső szilárdságot és kifelé biztosságot fog adni.« Kuk táborszernagy, főkormányzó pedig beszédében ezt mondta (Olvassa) : >>önöknek országuk újjáépítésé fontos feladatával kell majd foglalkozniuk és mindenekelőtt a jövőbeli állami kormányzat berendezése megteremtésének nagy problémáját minden ágában és* az erős, jól szervezett nemzeti hadsereg ügyét, amelynek keretét a dicsőséges lengyel légió fogja alkotni, kell megoldaniok.« Mennyire igazuk van a meghódított Lengyelország kormányzóinak ! A nemzeti fejlődés alapja, a szabadság biztosításának eszköze : a nemzeti hadsereg ; ez adja a belső szilárdságot, ez nyújtja kifelé a biztonságot ; az erős, jól szervezett nemzeti hadsereg az, melynek ügyét legelsősorban kell megoldani. íme, Lengyelországot a Habsburgok és Hohenzollernek fegyveres ereje most hódította meg, vagy hogy a császárok szavait ismételjem : vitéz hadseregeik nagy áldozatokkal most ragadták el a lengyel területeket az orosz uralom alól«, — és ime első dolguk, hogy a meghódított országnak, az elragadott területeknek önálló nemzeti hadsereget szervezzenek. A meghódított, a leigázott, de nyomban felszabadított népnél a német Czézárok még csak nem is gondolhattak arra, hogy ennek a hadseregnek vezényleti és szolgálati nyelve idegen nyelv, a német nyelv legyen ; az ilyen felszabadításból, az ilyen hadseregből a lengyelek nem kértek volna. Mi sohasem voltunk Ausztriának meghódított tartománya, mi soha nem voltunk a Habsburgoknak leigázott népe és mégis nem rendelkezünk önálló nemzeti hadsereggel, nemcsak, de még a paritás törvényét sem engedik érvényesülni. Nálunk nem lehető az sem, hogy a jelenlegi államjogi kapcsolat keretében, az összes véderő kiegészítő részét képező magyar hadseregben, a magyar ezredekben az államnyelv legyen a hivatalos nyelv, magyar legyen a vezényleti és szolgálati nyelv. Azt már igazán joggal követelhetjük, hogy a lengyel-kérdés után oldják meg a magyar-kérdést. (Ugy van! balfelél.) Mi alkotó részei vagyunk annak a vitéz hadseregnek, amely oly nagy áldozatokkal ragadta el a lengyel területeket az orosz uralom alól. Nem tűrhetjük, hogy a mi vérünk hullása árán, a mi irtózatos vérveszteségünkkel meghódított lengyel néppel szemben, mi, a győztesek, a rneghóditottakkal és egyidejűleg felszabaditottakkai szemben alantas, inferioris helyzetben maradjunk. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.)