Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-710

30 v 10. országos ülés 1917 mávczius 3-án, szombaton. volt az, melynek makacsságán e tiszteletet ér­demlő törekvés hajótörést szenvedett. (Elénk he­lyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Makacssága és mulasztása annál nyilván valóbb, annál károsabb következményű, mert­számos alkalma lett volna épen a háború alatt tanú­ságot tenni arról, hogy a nemzetben megnyilatko­zott erőt a nemzet jövendő] > érdekében akarja felhasználni. És itt jutottaméi beszédem azon ré­széhez, melynek tárgyát nagy ékesszólással és ál­lamférfiúi bölcseséggel és tudással már gróf Apponyi Albert tisztelt képviselőtársam kifejtette és mely­ben az önálló magyar hadsereg felállításának szük­ségességéről és lehetőségéről kívánok szólni. (Taps balfélől.) Mikor a háború kitört és a magyar nem­zet csodás lelkesedéssel és áldozatkészséggel dobta be magát a háborús förgetegbe, ez a nép önmaga he­lyezte vissza ősi jogába a magyar nemzeti szint és nemzeti jelvényeket. A mozgósítás a magyar trikolór diadalútja volt. Nem volt, nem lehetett bátorsága senkinek, hogy a zászlók alá sereglő nemzetet a halni kész magyar büszkesége jelvé­nyeitől megfoszsza. A katonabandák mindenütt csak magyar dalc­kat harsogtak. Sehol sem hallatszott a G-otterhalte. annál többször a Rákóczi-induló és a katonák ajkán a Kossuth-nóta. A magyar nyelv is hódított. A tisztek megtanultak magyarul beszélni a katonák­kal és már-már — igaz, hogy sajnos, csak pár hétig — azt lehetett hinni, hogy az osztrák katonai szel­lem lesz az első, meg nem siratott halottjáé véres világfelfordulásnak. (Élénk, tetszés balról.) Es szen­tül hiszem, hogy ha a kormánynak lett volna füle a nemzet egyhangú óhajtásának meghallá­sára és lett volna szive a változott közhangulat e nagy jelentőségének megérzésére, az a sz ellem, mely a magyar önállósági törekvéseket veszélye­seknek tartja, soha többé fel nem támadhatott volna. De a kormány nem tudott szakítani a shját múltjával és igy kiaknázatlanul hagyott egy oly erőforrást, melynek értékeire nemcsak nemzeti, hanem dinasztikus szempontból is igen nagy szük­ség lett volna. (Elénk tetszés balfélől.) Az a köz­hangulat, mely akkor ezek mögött a dinasztikus szempontból is igen értékes törekvések mögött majdnem egyhangú értelmüséggel állott, ma már, a háború harmadik évében, nem áll többé a kor­mány rendelkezésére. Elaltatásáról gondoskodott az uj erővel feltámadt osztrák katonai szellem, a kormány háborús politikája és a hosszú háború mindnyájunkat sújtó felsokasodott gyötrelmei. Az osztrák katonai szellem, miután a mozgósítás és fellelkesités sikere a magyar trikolór ideiglenes megtűrt lobogásaval biztosítva volt, hirtelen fron­tot változtatott. Munkába állott, hogy önmagát a. magyar nemzeti törekvések ellen megvédelmezze. Es e munkáját, a védelemnek ezt az ágát sikeresen el is végezte. (Tetszés balról.) A háború bebizonyította, hogy a katonát nem a szolgálatban eltöltött idő hosszúságával, hanem az egyéni tudás, a rátermettség, különösen a hazafias érzés, bátorság és kitartás mértékével kell mérni. Az osztrák katonai szellem e mértéket nem ismeri, legkevésbbé ismeri a hazafias érzés óriási értékét és jelentőségét. Pedig aki látta, mit jelent, a nemzeti büszkeség abban a nagy vetélkedésben, mely különböző véres harczme­zőkön különböző nemzetek hős katonái között már évek óta folyik, és aki látta, mit ér el az a parancsnok, aki a szolgálati szabályzatban meg­határozott vezényszó helyett, döntő pillanatban azt kiáltja oda katonáinak : »Fiuk, mutassuk meg, hogy magyarok vagyunk !«, az tudja, hogy a nemzeti érzést épen a hadi czélok érde­kében nem elnyomni, .hanem a legmelegebben ápolni, erősíteni kell. (Taps balról.) Meg is teszik ezt a világ harcztereinek minden katonájával, csak ép a magyarral nem. A hős magyar katona számára nincs egyetlen magyar kitüntetés sem. A kitüntetés, melyet idegzete, nyugalma, Qete veszélyeztetésével, legtöbbször véTe hullásával szer­zett, idegen, általa nem értett felírást visel. A közös hadseregben a magyar katonát német ve­zényszóval vezérlik a halálba. Azon szónoklatok legtöbbje, melylyel ujabb harczi erényekre buz­dítják, idegen, általa meg nem értett nyelven hangzik el. A harcztéren csak egy nagy közös­séget lát: semmi jelét annak, hogy ő egy külön állami szervezetnek egyenjogú tagja. Sőt az a bánásmód, melyben épen magyar mivolta kö­vetkeztében része van, az ellenkezőről győzi meg.' Nem szándékozom azon adatokat, melyekkel ez állításaimat esetenként is igazolhatnám, itt előterjeszteni, de hogy e mindnyájunk által jól tudott és az általam felsorolt tények egyike sem alkalmas a hazafias érzés erősítésére, a benne rejlő erőnek a hadi czélok érdekében való ki­aknázására, azt hiszem, felesleges bizonyítanom. De tovább megyek. E tekintetben épen a há­ború alatt nemcsak a közös hadseregben, hanem a honvédségnél is határozott visszaesés mutat­kozik, (ügy van! balról.) Ma már nemcsak a hadsereg-főparancsnoksági és a hadseregparancs­noksági, nemcsak a hadseregcsoport- és hadtest­parancsnoksági parancsok, hanem a honvédhad­osztály-parancsok is német nyelven jelennek meg. (ügy van! baljelól.) Azok a magyar feliratok, amelyeket a honvédhadosztályok vonalain, szeke­rein, honvédparancsnokságok állomáshelyén a hosszú háború leforgása alatt a magyar honvéd­ségnél megtűrtek, az 1916. év őszétől fogva egy­szerre németté változtak át és ugy látszik, örök időkre eltűntek. (Mozgás és felkiáltások balfélől : Hallatlan! A magyar tábori -postákat is eltörölték I A honvédeknek német bélyegzőjük van !) Mit jelent ez a rettentően tragikus csalódás annak a magyar népnek lelkében, amely azzal a hittel s azzal a szent reménységgel vonult hadba, hogy az ellen­séggel harczolván, hazája önállóságát vereksziki ' l . Nem feltételül szabta ezt, de feltétlenül hitte, hogy vére hullásával évszázados nemzeti törek­véseink vetését öntözi. Ezért és nem másért díszítette magát a ma­gyar katona hadbavonulásakor a magyar nemzet

Next

/
Thumbnails
Contents