Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-719

304 719. országos illés 1917 múrczius z2-éii, cslilörtökoií. nek vélt politikai egyéniségeket állítsanak a maguk szervezetének élére. Mikor azt látjuk, hogy itt nagy csatákat kel­lett vivni azért, hogy a hadiözvegyek a honvé­delmi ministerium és hagyügyministerium és a kereskedelemügyi ministerium részéről konfekczio­nálási munkákban részesüljenek, mikor ezek elérése czéljából és azért, hogy ezt közvetlenül kapják és ne bizonyos vállalkozóktól és alvállalkozóktól, akik kiuzsorázzák őket, hírlapi csatákat kellett hónapokon át folytatni, akkor micsoda visszaélés az, hogy egy konzorcziumra van bizva az egész efajta hadseregszállitás legnagyobb része, a Textil­művekre, ahol megint egy képviselőt találunk, aki ott mint jogtanácsos szerepel. (Felkiáltások bal­felóí: Ki az?) Heinrich Antal! (Mozgás balfelől.) Tehát megint egy jogtanácsosnak kell ott lenni, aki képviselő. Akár ellenzéki, akár munkapárti, az mindegy. Ha ellenzéki lenne, még jobban elitél­ném. De teljesen lehetetlen, hogy egy vállalat, amely 100 milliókra menő üzleteket köt az állam­mal, jogtanácsosául egy országgyűlési képviselőt tarthasson, aki szavazzon afelett, hogy 55 eszten­dős korig vegyenek-e részt a polgárok a szolgálat­ban vagy sem, abban a háborúban, amelybe válla­lata révén neki mégis csak haszna van. Ebben a tekintetben nem volna szabad különbségnek lenni pártok és pártok között. Ez a polgári presztízs kérdése. És én nagyon csodálkozni tudok azon, hogy t. kéjwiselőtársaim a túloldalon, akikről biztosan tudom, hogy soha hasonló dolgokban részt nem vettek, miért fedezik azokat, akik tulajdonképen a háború hiénái, a háborús nyomor vámszedői. (Igaz! ügy van! balfelől.) T. képviselőház! Lehetetlen, hogy egy nép nagy tömege, vagyontalan emberek, alak életet és vért adtak királyéit és hazáért, megbotránkozva ne nézzék azokat, akik a háború alatt illegitim haszonhoz jutnak és képviselői befolyásukat üzleti czélokra használják. De én nemcsak a képviselőtől veszem rossz néven azt, hogyha a háború alatt ily módon rohamosan akar meggazdagodni, vagy akar magának bármilyen kis vagyont szerezni, hanem mindenkitől. Mert a háború a vérontásnak, a nem­zeti áldozatoknak szomorú korszaka. Ilyenkor vagyonosodni akarni a hoch-konjunkturák kihasz­nálásával senkinek sem szabad. Vannak olyan rétegek, amelyeknek malmait hajtja a világháború vértengere és ha ezt hagyja az állam, akkor nagy veszedelmet hoz magára, mert a népek indulata erupczió módjára fog kitörni és számadásra fogja vonni mindazokat, akik a háború alatt oly hirtelen vagyonosodtak meg, amily hirtelen megvagyono­sodni tisztességesen nem lehetséges. A becsületes munkának, legyen az ipari, kereskedői, mezőgazda­sági, szellemi munka, adassék meg a bére. (Helyes­lés balfelől.) De konjunktúrát csinálni mások öz­vegységéből, hősi halálából, gyászából, vérből, könnyből, a legembertelenebb dolog, amelyet valaha a világon láttam. (Taps balfelől.) Tessék el­képzelni egy lövészárokbeli ember lelki világát, amikor hazulról híreket kap és hallja, hogy itt valóságos Protzenthum van, újonnan felcseperé* dett embereknek a lukszussal való kérkedése, akik még azt sem tudják, hogy a villát hogy kell kezükbe fogni, de azért olyan helyekre járnak, amelyeknek kirakatában látják őket az arra elmenő emberek, látják, hogy milyen dus lakomákat lakmároznak. Ezt nem szabad az államnak megengedni. Az államnak ugy kell a megnyugvást a nép­ben elterjeszteni, hogy az állampolgárokat meg­győzze, hogy ebben a nagy erőpróbában társa­dalmi és vagyoni különbség nélkül mindenki annyi áldozatot hozzon, amennyit tud. Ezzel szemben ez a nagy nemzeti elvérzés és végső erőfeszítés, amelynek győzelmes befejezésében én nem kétel­kedem, ez tulajdonképen micsoda? Ez nemcsak az egyszerű kisembereknek és a magyar intelligen­cziának óriási nagy erőfeszítése, de még inkább a tőkének az aranykorszaka, egy táncz az arany­borjú körül ! (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Hát szük­ség van arra pl., hogy a municziógyárak egyes csa­ládoknak és részvénytársaságoknak, egyes tőkés embereknek kezébe kerüljenek? Hiszen kommu­nizálunk a fővárosban már mindent: szilvakeres­kedéssel, kenyérsütéssel, gáztermeléssel foglalko­zunk. Miért nem gyárt municziót az állam, miért kell azon száz meg száz milliót nyerni egy ember­nek, egy családnak, egy részvénytársaságnak? Hogy lehetséges az, hogy a municziógyárak, az államtól kapott, katonai fegyelem alatt álló munkásokkal dolgozva, száz meg száz millió haszonhoz jussa­nak? Oly szegény nemzet és ország, mint Magyar­ország, megengedheti-e magának a lukszust, hogy ez alatt a három gyászos háborús év alatt külön Rothschildokat neveljen, akikitt kontra dinasztiák lesznek. Es ha lehetséges volt a múlt választáson néhány millióval többséget szerezni, száz annyi millióval maholnap megvásárolhatják az egész országot s mindent, ami ebben az országban van ! Ha megengedjük, hogy egyes családok vagy egyének kezében ilyen óriási vagyon halmozódjék fel, amely állam az államban, amely oly nagy­hatalom,. hogy veszélyezteti a polgárok jólétét, akkor tulaj donkép kigyót nevel az állam a maga testén. En nem tudom megérteni, hogy ha a paraszt­tól a kocsiját, a termelési eszközeit, ha akár­melyik gyártól az állam részére szükséges dolgo­kat el élhet venni, miért ne lehetne a csepeli Weisz Manfrédtői és a többi hasonlóktól igénybe venni az állam részére egész üzemüket. (Zaj jobbfelöl.) Miért nem hívják be csepeli Weisz Manfréd urat? (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Tessék behívni mint népfölkelőt, adjanak neki őrnagyi vagy nem tudom micsoda rangot. (Zaj jobbfelöl.) En nem azt mondom, hogy egy ember szemé­lyétől függ ilyen nagy vállalat. Nem személyes­kedem én. Egy nagy elvi állásponton vagyok : hogyha az a municziógyártás ellenőrizhetetlenül nagy jövedelmeket hajtó vállalkozás s ha az állam I mindent, ami kell neki, elvehet mástól, miért nem veszi kezébe a municziógyártást? Hívják be mind-

Next

/
Thumbnails
Contents