Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-710
24 710. országos ülés 1917 i a jiénzérték állandósága és a valutaparitás biztosításának problémája neve alatt ismerünk. •A pénz vásárló erejének hanyatlása, vagy elértéktelenedése, ahogy nevezni szokták, a háborúnak legsajnosabban érzett jelensége. Ennek következménye az a nagy drágaság, mely mindenfelé tapasztalható és amely némely társadalmi osztályok életét egészen elviselhetetlenné teszi. (Igaz! Ügy van t) A pénz elértéktelenedése elsősorban a pénz nagy mennyiségének a következménye. A nagy mennyiségben forgalomban lévő pénz nyomasztólag hat a pénz értékére. Azt lehetne mondani, hogy a túlságos mennyiségben forgalomban lévő pénz csak annyit ér, mint az a pénz, amelyre a forgalomnak okvetlenül szüksége van. Ez nemcsak a bankjegyforgalomra, hanem az aranypénzre is áll. Az arany-infiáczióra ép oly hatással van, mint a bankjegy-infláczióra. Erre nézve nagyon érdekes példát nyújtanak a. háború alatt a semleges államok. Olvastam, hogy Amerikában a kongresszus elhatározta, hogy egy bizonyos időn túl aranyat Amerikába nem enged bevinni, hanem kötelezi azokat, akik Amerikából árut visznek ki, hogy nem aranyat, hanem csak követeléseket hozhatnak be Amerikába, mert a követelések nem szaporítják a készpénzmennyiséget és ennek folytán nem hatnak emelőleg az árakra. Még érdekesebb Svédország példája, amely a háború alatt és a háború tartamára pénzverdéjét bezárta és bankjának aranyvásárlási kötelezettségét felfüggesztette. Ez mutatja, hogy az aranyáldás is túlbő lehet és hogy a túlbő aranyáldás ellen is védekezni kell. Ha az arany-infláczió mégsem jár olyan káros hatásokkal, mint a bankjegy-infláczió, ennek oka nemcsak, abban keresendő, hogy az arany belértéke igen nagy, hanem abban, hogy az arany mégsem szaporítható olyan mértékben, mint a papirosból készült bankjegy. Nekünk az arany-infláczió ellen nem kell védekeznünk, azonban annál jobban érezzük a bankjegy-infláczió hatását. Ennek megállapitásával mégsem akarom beérni, hanem foglalkozni kívánok ezen bankjegy-infláczió egyes okaival és javaslatokat óhajtok tenni ezen okok elhárítására. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Az Osztrák-Magyar Bank bankjegyeinek rendkívüli elszaporodása kajjesolatos azzal a ténynyel, hogy a monarchia meghódított területein, tehát Szerbiában, Albániában, Montenegróban, Oroszországnak általunk meghódított részeiben és Komániában nagymeni^áségü osztrák-magyar bankjegyet hoztunk forgalomba. Nem túlozok, azt hiszem, ha azt mondom,-hogy a menarchia által megszállott vagy a katonaságunk által ideiglenesen elfoglalt területeken másfél milliárd korona •értékű osztrák-magyar bankjegy van forgalomban, tehát olyan tömeg, amely béke idejében az egész monarchia bankjegyforgalmának lebonyolítására elegendő. Amikor a németek* elfoglalták Belgiumot, meghódították Orosz-Lengyelországot, megszállták Romániát, első dolguk az volt, hogy nárczius 3-án, szombaton. az illető ország bankjegyeit kezdték nyomni. A németek Brüsszelben belga frankokat, Kovnóban és Vilnában orcsz rubeleket, Bukarestben leieket bccfátanak ki, szóval a németeknek sikerült a megszállott országrészek valutáját a saját jó valutájuktól függetleníteni. Mig nálunk azt látjuk, hogy a dinár, a lei, a rubel magasabb árfolyamon kel, mint a korona, addig a németeknél a márka mindig sokkal magasabban van megállapítva az illető országok valutájának korábbi paritásával szemben. Az első tanulság, amelyet ebből a jelenségből levonok, az, hogy a monarchiának sürgősen függetleníteni kell az általa megszállott területek valutáját az Osztrák-Magyar Bank valutájától, mert ha ezt nem teszszük, ennek az lesz a következménye, hogy azokat a milliárdokat, amelyeket ma elfecsérlünk ezekben az országokban, évek múlva a megjavított valutával leszünk kénytelenek visszaváltani, amely valuta megjavítása érdekében nagy áldozatokat kell hoznunk, (ügy van ! ügy van ! jobbfelől.) A második, ami sürgős reformra szorul, az a pénzkezelés, amely a frontokon folyik. Milliárdokia megy az az összeg, amelyet a hadvezetőség illetmények, tisztek havidijai, legénység zsoldja~czimén elküld olyan területekre, ahol a katona semmi hasznát nem veheti ezeknek azór: ási összegeknek, ahol ezeknek egy része elvész, másik része az ellenség kezébe jut, a legjobb esetben is terhére van annak, aki kapja. - Amikor a háború elej én az első ezred pénztáraknak ellenséges kézre jutásáról értesültem, felkerestem a magyar postatakarékpénztárak vezérigazgatóját, aki a készpénzkímélő forgalomnak kiváló apostola és azt javasoltam, hogy ezek az összegek, amelyek a frontra mennek, készpénzküldés mellőzésével utaltassanak át, csekkszámlán, ugy hogy a magyar ezredek járandósága a magyar postatakarékpénztárnál, az osztrák ezredeké az osztrák postatakarékpénztárnál Írassék jóvá. Ez azt jelenti, hogy a katona nem készpénzt kar) kezébe, hanem egy elismervényt, melynek alapján azután az összegről diszponálhat, esetleg annak egy részét felveheti, másik részét pedig családjának küldi. Megindult a tárgyalás a két postatakarékpénztár között, a két kormány is támogatta ezt, hogy azonban a hadvezetőségnél milyen fogadtatásra talált, arról nincs tudomásom, de azt hallom, hogy e téren még igen sok kívánni való van. A hadsereg pénzellátásának javításán felül van a pénzeszközökkel való gazdálkodásnak sokkal átfogóbb módja: az átutalási eljárásnak meghonosítása, a giro- és a csekk-rendszer bevezetése. Soha ennek a fizetési rendszernek meghonosítására olyan szükség nem volt, mint most, amikor óriási összegek vannak forgalomban, mert a háború végeztével az Osztrák-Magyar Bank státusát mégis csak ki kell mutatni és akkor, ha ebben a státusban óriási összegű bankjegyek szerepelnének,
