Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-715
715. országos ülés 1917 márczius 17-én, szombaton. 149 nem tárgyaltatott, merőben fizikai lehetetlenség volt tehát, hogy e kérdésben bármiféle ingerencziát gyakorolhattam volna. Azt mondja továbbá : »Tudjuk, t. közgyűlés, amikor gróf Andrássy ezzel a javaslattal foglalkozott és revideálta azon meglehetősen jó és szerencsés előterjesztést, amelyet Fasehó-Moys készitett, akkor vetődött fel a kérdés, hogy a fővárosi törvény reviziójánál az általános titkos szavazati jogot vegyék-e alapul, vagy a czenzusos választást és akkor, t. közgyűlés, Polónyi minister ur,« — mindig a minist ert állítja előtérbe — »most már pontosan beszámolhatok róla, mert a magam tajjasztalatairól beszélek, a 48-as párt tagjait iparkodott bizalmasan informálni s amikor a főváros helyzetének javítását czélzó Wekerle-féle törvény volt napirenden, akkor mondotta Polónyi minister u-r, hogy ez csak akkor fogadható el, ha junktimba hozzák a fővárosi törvény revíziójával. Azon az esti ülésen, amelyre meghívta Ballagi Aladárt, Nagy Dezsőt és amelyen én is jelen voltam, a czél az volt, hogy kikapartassa a tűzből ezt a meleg gesztenyét és iparkodott Andrássyt a 48-as párt által megbuktatni. Valahányszor felszólalás történt a házban, Nagy Dezső, Ugron Gábor, Szmrecsányi felszólalásának, Glay Lajos interpellácziójának, Holló Lajos támadásának mindezeknek egy közös forrásuk volt, az igazságügyminister úrtól eredtek, aki a fővárossal szemben sohasem volt tartózkodó, teljesen levetett álarczczal iparkodott megnehezíteni minden lépést és megnehezíteni a főváros ügyeinek a vezetését. Szóval, valahányszor támadás érte a képviselőházban a mi törvényhatóságunkat, a zsinórpadláson mindig ott működött az a szőrös kéz, amely a marionetteket mozgatta.« Végül : »Utalok arra, hogy amikor a Wekerleféle törvényjavaslat, amely a főváros segítségére sietett, részint pénzügyi támogatással, részint terhek átvállalásával és körülbelül 5 millió koronát hozott nekünk, amit akkor nagy lelkesedéssel fogadtunk, akkor ez a javaslat a törvényhozáson hónapokon keresztül csak azért nem ment keresztül, mert Wekerle őszintén bejelentette, hogy bizonyos illetéktelen befolyások gátakat és akadályokat vetnek és mintán többségben van a függetlenségi párt, ahol a Polónyi-kultusz nincs teljesen kialvóban, könnyen leszavazhatják, azért nem akarta a főváros segélyezését veszélyeztetni ós a pillanatnyi hangulatnak kitenni.« Ezek azok a tényállítások, melyeket Hock János képviselő ur a főváros közgyűlésén előterjesztett. Amint méltóztatnak látni, ezen tényeknek nevezett előterjesztéseknél a képviselő ur azon a nem szokatlan utón indult meg, hogy egy egész csomó meghalt tanura hivatkozik. Hock János : Csak Nagy Dezső halt meg ! Polónyi Géza: Meghalt Kossuth Ferencz, meghalt Olay Lajos, meghalt Nagy Dezső, meghalt Ugron Gábor, akiről elég annyit mondanom, mert mindenki ismerte, hogy volt annyira önálló jellem, hogy nem lehet őt marionettnek nevezni s különösen senki által magát befolyásoltatni nem engedte. De a t. képviselő urnak az a baja, hogy megfeledkezik arról, hogy a holtakon kívül elevenek is vannak, akik ezekről a kérdésekről még tudomással birnak. Én többet nem mondok, mint a a következőt : Bár nem az én feladatom lenne, ugyebár, a reám szórt állításokat bizonyítani, mégis vállalkoztam arra, hogy az összes, a képviselő ur által megnevezett élő embereket megkérdezzem, mi tudomásuk van ezen tényállításokról. Beszámolok valamennyiről sorban. Szterényi József t. képviselőtársunk, ki a mértékhitelesitési törvény megalkotása alkalmával államtitkára volt Kossuth Ferencznek és ki ezen mértékhitelesitési törvénynek tulaj donképeni atyja volt, volt szives 1916 november 13-áról kelt következő nyilatkozatát rendelkezésemre bocsátani. (Olvassa) : »E hó 11-én kelt becses leveledet megkaptam, sietek az abban felvetett kérdésre azonnal válaszolni. »A mértékek használatáról és ellenőrzéséről* szóló törvénynek sem előkészítésébe, sem megalkotásába te bele nem folytál. Előkészítését illetőleg a koalicziós kormánynak is csak annyi része volt, hogy a korábbi kormányok alatt készült törvényjavaslatot az érdekeltségi körök bírálata alá bocsátotta és azok kívánságára részben módosította azt. Megalkotásába te, mint akkori igazságügyminister csak annyiban folytál be, hogy a törvényjavaslat természetszerűleg a ministertanács előtt volt, mely a beterjesztéshez a felhatalmazást megadta. A székesfőváros anyagi károsodása tényleg szóba került, emlékezetem szerint azonban csak a törvényjavaslat beterjesztése után és jóllehet oly csekély anyagi érdek forgott itt koczkán, mely alig érdemelhetett komoly szót, az akkori kormány mégis nyomban honorálta a székesfőváros ezen érdekét és kijelentette, hogy hajlandó a javaslat képviselőházi tárgyalásának rendén beterjesztendő oly módosításhoz hozzájárulni, mely az állami felügyelet egyébkénti teljes alkalmazása mellett a székesfőváros mértékhitelesitési hivatalát az államosítás alól kiveszi. Ilyen módosítás be is nyújtatott és én, mint a kereskedelemügyi minister képviselője, ki is jelentettem, hogy ahhoz hozzájárulok, azonban a módosítás heves ellenzésre talált épen az akkori többség soraiban, mely a módosítást elvetette. Végül megjegyzem ínég, hogy amint a törvényjavaslat előkészítésében semmi részed nem volt, ugy a törvény végrehajtásába sem folytál be.« Ez az első tényállítás. Ebből, azt hiszem, eléggé világosan kiderül, hogy nekem a mértékhitelesitési törvény meghozatalában semmi néven nevezendő részem nem volt. Meg kell még jegyeznem, hogy abban a csoportban, hol a képviselő ur felsorolja azokat, akiket én lázítottam a főváros ellen való akczióra, egy fővárosi napilapban, mely kezeim közt van, a képviselő ur azokon kivül,
