Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-714

714. országos ülés 1917 márczius l6-án, pénteken. 145 nyilatkozata, amelynek különösen egy része ellen nekem is tiltakoznom kell. Ez a képviselőknek az az osatélyozása a felszólalási jog szempontjából vezérekre és nem vezérekre. Utóvégre mindnyájan e

SJ jogon vagyunk tagjai a parlamentnek. Arra, hogy itt felszólaljunk, mindnyájan jogot nyertünk választóinktól és hogy ezt a jogot mikor és milyen terjedelemben gyakoroljuk, arra nézve egyikünk sem fogadhat el más útmutatást, mint amilyent saját kötelességérzete diktál. (Helyeslés a baloldalon.) Különben olyan természetes az, hogy egy annyi tárgyat felölelő jelentés felett, mint amilyen a ház asztalán fekszik, sokaknak sok mondanivalója van. Mert habár visszautasítom azt a megkülönböztetést, amely vezéregyéniségek és nem vezéregyéniségek közt a felszólalási jogosultság tekintetében tétetik, mégis ha ezt bevett, a parlamenti gyakorlatban létező kategóriákként el is fogadjuk, méltóztassék elhinni, hogy épen azoknál a tárgyaknál, amelyek itt a vita anyagát képezik, olyan képviselőtársainktól is, akik maguknak a politikai életben vezetőszerepet nem igényelnek, az ő gyakorlati tapasztalataik és az élet ismerete révén, amelylyel talán bővebben rendelkeznek, mint olyanok, akik egész idejüket a politikai vezetésnek szentelik, olyan gyakorlati útmutatásokat hallottunk, amelyeknek én, ha a kormányon volnék, igen nagy hasznát venném s amelyeket megfontolni igenis érdemesnek tartanék. Hogy micsoda kár származhatik ebből a vitából az országra, azt nem vagyok képes belátni. Egy hang (a baloldalon) : Időközben megbukik a kormány ! Gr. Apponyi Albert: Ezzel nem akarok foglalkozni, mert egészen objektive akarom a dolgot tárgyalni. A vita során nem történtek olyan nyilatkozatok, amelyek bármi tekintetben is árthatnak az ország presztízsének, hanem ellenkezőleg, az ország helyzete minden oldalról a legkomolyabban tárgyalás alá vétetett, mindenki részéről azzal a tendencziával, hogy segítsen. Hiszen akárhány beszéd hangzott el, épen pl. előttem szólott t. képviselőtársamnak a beszéde, amely a kormány elleni támadásnak egyetlenegy mondatot sem szentelt, amely csupán csak a létező nehéz helyzettel szemben gyakorlati útmutatásokkal szolgált. En tehát igazán nem láttam indokot arra a nyilatkozatra, amelyet a ministerelnök ur részéről hallottunk és én nagyon kérem őt is, a többséget is, hogy ne méltóztassanak azon az utón haladni, amelyet ez a nyilatkozat kijelölni és kilátásba helyezni látszik. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: Ki következik szólásra? Szász Pál jegyző: Gróf Károlyi Mihály! Gr. Károlyi Mihály: T. ház! (Halljuk!) Egészen röviden akarok kifejezést adni mély csodálkozásomnak a ministerelnök ur felszólalásán. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXV. KÖTET. A ministerelnök ur azt mondja, hogy a tettek idejét éljük és ezért nem lehet ilyen hosszura nyúló képviselőházi ülésszakot nyugodtan végighallgatni, mert hiszen a tettek viszont tetteket követelnek. T. ház, én azt tartom, hogy mi épen eleget követelj üli a tetteket. Epén mi vagyunk azok, akik cselekvést akarunk látni, abban a formában, amelyben az lehetséges. A parlament miképen cselekedhetik? A parlament cselekvése a törvényalkotásban nyilatkozik meg. Épen az a mi álláspontunk, hogy azok a törvényjavaslatok hiányoznak, amelyekben a parlament cselekvése megnyilvánulhat s mi folytonosan követeljük a kormánytól, hogy adja meg a parlamentnek a módot, hogy ama nagy tettekhez, amelyeket künn a fronton elkövetnek, a parlament a maga részéről is hozzájárulhasson törvényalkotás formájában. (Helyeslés a baloldalon.) Ami a parlament presztízsét illeti, én nem tudom, mit árthat a parlamentnek, ha nagyszabású vita folyik. Én ellenkezőleg azt tartom, hogy nem ártalmas, hanem egyenesen szükséges ez és igen helyes dolog, hagy alkalma van a képviselőháznak az ilyen hosszú vita során egyes ujabb váratlan eseményekhez is hozzá szólam és az ország közvéleményét irányitani. Hiszen a háború mondhatnám drámai gyorsasággal halad s olyan események történnek, amelyek teljesen váratlanuköszöntenek be. Ha nekünk ezekhez az eseményekhez alkalmunk van hozzászólni, ez csakis előnyös az országra és az ország presztízsére nézve. Tovább megyek, én azt tartom, hogy arról igenis lehetne komolyan beszélni, hogy a parlament ilyen nagy időkben permanencziában legyen. A háborúnak olyan stádiumába jutottunk, amelyben minden perezben bekövetkezhetnek események, amelyek szükségessé teszik, hogy- a pártok és a képviselők megnyilatkozzanak. Én tehát a ministerelnök urfelszólalásátsemmiképen sem tudom helyeselni, de nem helyeslem azért sem, mert én is, mint gróf Andrássy Gyula, azt tartom, hogy az, amit bejelent, megsértése volna annak a paktumnak, amelyet a koronázás előtt kötöttünk. En is visszautasítom a ministerelnök ur azon kicsinylő nyilatkozatát, melylyel az egész ellenzéket megtámadta és visszautasítom azt a különbséget, melyet tett képviselők és vezérek között. Mindenki, ki a parlamentben van, egyenlő jogon van itt és egyformán igényt tarthat arra, hogy necsak meghallgassák, hanem szavának olyan súlya is legyen, mint akár a vezéreknek, akár bárkinek. A ministerelnök ur szavait ennélfogva semmiképen sem tudom helyeselni és remélem, meg fogja gondolni a dolgot és talán megváltoztatja nézetét és máskép fog nyilatkozni. (Helyeslés baljelől.) Elnök: Ki következik szólásra? Szász Pál jegyző: Sztranyavszky Sándor! 19