Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-710

710. országos ülés 1917 märczius 3-án, szombaton. i En tehát határozottan követelem, hogy a kormány, egyetértésben a hadvezetőséggel és szö­vetségeseinkkel, intézkedéseket tegyen, hogy ezek a károk teljes összegükben azonnal megtéríttesse­nek. (Helyeslés balfelől.) Ami az ellenség által okozott károkat illeti, a kormány azt az utat választotta, hogy nem ad kártérítést, legalább addig nem, míg a béke­kötésnél el nem dől az a kérdés, hogy kapunk-e hadikárpótlást, vagy nem? Nekem ezzel szemben bizonyos elvi aggályaim vannak, mert akkor, mikor a hadviselés terhe az egész nemzetre hárul, nem tartom megengedhető­nek, hogy bizonyos károkat, melyek ebből az egész nemzetre háruló teherből következnek egye­sekre, az egyesek viseljenek, (Ugy van ! balfelől.) Az egész nemzet viseli a háborút, az egész nemzet felelős a károkért. (Ugy van! Ugy van! a bal­és szélsőbaloldalon.) Honorálom azonban egyelőre azt a praktikus elvet, amelyet a kormány felálli­tott és bevárom abban a reményben, hogy ebben a tekintetben egy későbbi időpontban másra ha­tározza el magát. Á kormány ezeken a bajokon ugy akar segí­teni, hogy a lakosságnak bizonyos előleget ad, hogy rendes gazdasági foglalkozását, újból meg­kezdhesse és folytathassa. De itt bátor vagyok a kormányt a következő fontos körülményre figyel­meztetni. A Székelyföldön a lakosság nem annyira szemtermelésből él, mint állattenyésztésből. Erre utalják őt gazdasági forrásai, elsősorban a klímája, azok a nagy havasi legelők, amelyekkel bir, azok a kitűnő rétek, amelyek kitűnő minőségű szénát teremnek és erre utalja a népet hajlama is, mely inkább az állattenyésztés felé vonzza. Anélkül, hogy az állattenyésztést a Székely­földön talpra állitanók, nem leszünk képesek a székelyeknek kenyeret adni. Az első feladat tehát itt az, hogy a Székelyföldet újból tenyészanyaghoz juttassuk. Ez azonban, sajnos, legújabban olyan akadályokba ütközik, amelyek majdnem leküzd­hetetlenek. Pedig ily irányú segítség már azért is szükséges volna, mert hiszen igavonó állat nélkül a tavaszi munkák sem lesznek elvégezhetők idejé­ben. Ha a tavaszi munkákat nem tudjuk oly idő­ben befejezni, melyben gondoljuk és reméljük, akkor a Székelyföldnek megint egy egész évi ter­mése odavész és a gabonatermelés terén is a lakos­ság nélkülözni lesz kénytelen a bevételt, melyből élnie kell és megint rá lesz szorulva arra, hogy az államsegélyből éljen egy egész éven keresztül. A baj onnan származik, hogy a katonaság annakidején nem kellő gondossággal, nem kellő körültekintéssel bánt a takarmány készletekkel. A visszatelepítő bizottság, én magam is, számta­lanszor figyelmeztettük a katonaságot, figyelmez­tettük a föklmivelési minisztériumot erre és meg­jósoltuk, hogy ezen a téren katasztrofális, soha jóvá nem tehető bajok fognak a tavaszszal bekövet­kezni és mégsem történt semmi ezen bajnak orvos­lására. Már most ott tartunk, hogy a katonaság kény­telen volt a rekvizieziókkal hátramenni a.hátrább­fekvő vármegyékre, Kis-Küküílő-, Szilágy-, Ko­lozs-, Szatmár-megyékre és Erdélynek többi vár-* megyéjére ; már itt rekvirálja önhatalmúlag a takarmánykészleteket és ugy jár el, hogy lefog­lalja az egyes, még j)edig túlnyomóan a nagyobb magyar birtokosoknál a takarmányt és csak any­nyit hagy meg náluk, hogy naponként és fejen­ként egy állatra három kiló széna maradjon a birtokos kezén.- Ezáltal veszélyeztetettnek látom nemcsak a Székelyföldnek, nemcsak az evakuált területnek, hanem egész Erdélynek vetését. Ily világításban, megvallom, furcsa színben tűnik fel nekem a kormánynak az az állandó felszólítása, hogy minden magyar gazda szántsa meg, vesse be a földjét, de mikor arra kerül a sor, hogy el­hárítsa azokat az akadályokat, amelyekkel a gazda folyton-folyvást küzd, azokat a maga részéről elhárítani vagy nem tudja, vagy nem fejt ki kellő erélyt. (Ugy van! Ugy van! a ba\ és a szélsőbaloldalon.) Ugyanezt látom a gabonatermésnél is. A Székelyföldnek igen bő gabonatermése volt. Már az őszszel figyelmeztettünk arra, hogy a gaboná­val nem kellő körültekintéssel bánik a hadsereg, rekvirálja a még vissza nem tért, vagy a vissza­térő lakosságtól a még ki nem csépelt gabonát és a lovak alá teszi, vagy a lovakat eteti vele. (Moz­gás balfelől.) Ennek dacára ez tovább folyt igy és komoly lépés nem történt ezen visszaélés meggát­lására. Ma már ezen a téren is ott tartunk, mint a takarmány kérdésénél. Épen a napokban kaptam Kis-Küküllő megyéből egy földbirtokostársamtól levelet, amelyben panaszlólag sorolja fel, hogy ka­tonai rekvizicziós bizottságok járják be a várme­gyét és a vetőmag-zabnak, a, vetőmag-árpának, fcukoriezának, burgonyának kétharmadrészét el­veszik a gazdától, tekintet nélkül arra, hogy szük­ség van-e rá, vagy pedig nincs. (Ugy van ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Barta Ödön : Mit fognak akkor vetni V Héderváry Lehel: Ezt ugy hívják, hogy több­termelés. Gr. Bethlen István: Ez ellen a gazda nem is védekezhetik, nincs felebbezési fóruma, mert azt a rekvirálást, amelyet az élelmezési hivatal vitt keresztül, lehet még reparálni, mert van feleb­bezésnek helye, de a katonai rekviziczió ellen erre nincs mód adva. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Amikor látom, mily súlyos feladatok teljesí­tése előtt állanak vasutaink és tudom, hogy nem lesznek abban a helyzetben, hogy a vetőmagot odaszállítsák a gazdának arra az időre, amikor tény­leg vetni kell, amikor tudom azt, hogy a tavaszi vetésnél néha napok, sőt néha órák kérdése, hogy a termés megfelelő legyen, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) akkor valóban nem értem, hogy ebben a tekintetben a kormányzat kellő előrelátással, idejében nem intézkedett és ha máskép nem, de erélyes fellépéssel a katonaságot nem szorította olyan eljárásra, amely az ország

Next

/
Thumbnails
Contents