Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-695

695. országos ülés l9lf nem szélhámosságot követünk el. Ezt pedig a mai parlament sem akarhatja. (Helyeslés a ssélsőbaloldalon.) Elnök: T. ház! A napirend tárgyalását most félbeszakítjuk. Mielőtt az interpellácziók meghallgatására térnénk át, leszek bátor meg­tenni javaslatomat a legközelebbi ülésnek ide­jére és napirendjére vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk!) Javaslom, hogy a ház legközelebbi ülését, kolnaj}, csütörtökön, 1917. évi február 8-án, délután 3 órakor tartsa s annak napirendjére a mai napirend tárgyait tűzze ki. (Helyeslés.) Méltóztatik elfogadni ezen javaslatomat? (Igen!) Ha igen, ezt határozatkép jelentem ki. Most áttérünk az interpellácziók előterjesz­tésére. Az első interpelláló Lovászy Márton kép­viselő ur. (Felkiáltások balfelöl: Nincs itt!) A képviselő ur nincs jelen, interpellácziója töröltetik. Haller István képviselő ur! (Fel­kiáltások balfélöl: Nincs itt!) A képviselő ur nincs jelen, az interpelláczió, töröltetik. Lévay Mihály képviselő ur! Lévay Mihály: T. ház! Az imént félbe­szakitott vitában a hadiárvák dolgait illetőleg egy egész sorát a komoly felszólalásoknak hal­lottuk. (Zaj. Elnök csenget.) Elnök: Csendet kérek! Lévay Mihály; Mégis időszerű lesz, t. ház, hogyha ugyanezt a témát interpelláczió alakjá­ban fölelevenítem. Eszembe jut itt az a régi mondás, hogy: »Nunquam satis dicitus, quod saepe dicitur« sohase mondhatjuk el elégszer azt, amit sokszor, amit gyakran el kell mondani. Ez késztet enge­met arra, hogy e nagyfontosságú kérdésben inter­pellácziómmal a t. ház figyelmét felhívjam s azt, amit tapasztalataimra bazirozva mondhatok, a t. képviselőháznak tudomására hozzam. (Hall­juk! Halljuk!) A hadiárvák kérdéséről a belügyminister ur akként nyilatkozott, hogy az a nemzeti be­csület kérdése. Ugyancsak más alkalommal azt mondotta a belügyminister ur: (Olvassa.) »E nagy időkben, midőn a nemzet fiatalsága és férfinépe a haza védelmében a harczmezőn pusztul, a gyermekmentés nemcsak emberbaráti kötelesség, de egyben nemzetfentartó munka is.« Valóban komoly államféríluhoz méltó sza­vak ezek, t. ház, mert a gyermekmentés nemzet­mentés, a gyermekvédelem honvédelem. Ma ami­kor ennek az országnak jövője forog a koczkán, ez iránt a kérdés iránt nem lehetünk közönyö­sek, bármily párthoz tartozzunk is, és ennek a kérdésnek alapos, lelkiismeretes megoldására mindnyájunknak tőlünk telhetőleg mindent el kell követnünk. Sajnos, bár történtek már lépések a hadi­árvák sorsának felkarolása iránt az erre illeté­kes tényezők részéről, a nemzeti becsület ezen kérdésének megoldását mégsem sikerült abba az irányba terelni, amelyben pedig egyedül fe­február 1-én, szerdán. 83 lelhetne meg nagyjelentőségű czéljának és ren­deltetésének. A t. belügyminister ur a múlt évben fel­hatalmazta az árvaszékeket arra, hogy a hadi­árvák mellé pártfogókat rendeljenek. Nemes in­tenczió vezette őt ebben az intézkedésében. A hadiárvák megkapták a maguk pártfogóját, aki­nek kötelessége, hogy az árvának sorsa felől gondoskodjék, neveltetését szemmel tartsa, egy­általán próbálja helyettesíteni a gondos, szerető atyát. De ugyanakkor, amikor ez az erkölcsi hatalma megvan az árvaszékkel egyetemben a pártfogónak az árva felett, a megélhetés eszkö­. zeit nem nyújthatja annak a szegény árvának, akinek neveltetési költsége, mint előttem tegnaj) és a mai napon is többen elmondották, havon­ként négy korona, a kivételes segély egy korona. És mert anyagi eszközökkel és altruista lélek­kel nem minden pártfogó rendelkezik, azt kell mondani, hogy Illés próféta hollójára, egy mo­dern újkori csodára lenne szükség, amely az árvát táplálja. A hadseregszállítók, sajnos, tel­jességgel nem hajlandók erre a szerepre vállal­kozni. A t. belügyminister ur azt mondja, hogy ha egy anya képtelen e járulékból gyermekét eltartani, módjában van őt elhagyottá nyilvánít­tatni, akkor felveszik az állami gyermekmen­helybe. Hát aki ismeri a községeket, amelyek minden ujabb adótehertől irtóznak, az tisztában lehet vele, hogy az elhagyottá nyilvánitás mily lassan fog menni. De ha az árvaszékek több hónapi várakozás után végre elhagyottá is nyilvánítják az árvát és az be is kerül az állami gyermekmenhelyre, az anyja havonta 8—10. K-t, összesen tehát mindössze 13 K-t fog kapni. Ha pedig az anya meghal, akkor a nevelési járulé­kot 6, az ideiglenes évi segélyt pedig 3 K-ra emeli fel a nagylelkűség! Kern szökteti-e ar­czunkba a vért ez a szánalomra méltó helyzet? Amikor a háborúra havonként annyi milliót áldozunk, akkor nem kellene erről a kérdésről annyit tárgyalnunk, hanem ezt is a hazaszere­tet legszentebb paragrafusai szerint kellene ke­zelni. (TJgy van! balról.) Tudjuk, hogy a kormánynak nagy tervei vannak a hadiárvák nevelését illetőleg, de ezek természetesen csak a háború után kerülhetnek megvalósításra. Attól tartok, hogy akkor már nem lesz kiről gondoskodni, mert a hadiárvák tekintélyes része a mostani tűrhetetlen megél­hetési viszonyok között addigra felveszi a néhai nevet. Nagyon kérem a belügyminister urat, akiről feltételezem, hogy a legnemesebb inten­cziók vezetik, hasson oda a kormánynál, hogy ezt a kérdést minél előbb és minél nagyobb energiával iparkodjanak megoldani és már most preventív intézkedésekkel biztosítsák e szegény­gyermekek megélhetését. Nem szabad az állam­nak pusztán a társadalmi jótékonyságra számí­tania. Ez a jótékonyság megvan most, de köny­nyen meglehet, hogy nem lesz kellő folytatása. n*

Next

/
Thumbnails
Contents