Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-709

572 709. országos ülés 1917 márczius 2-án, pénteken. mert az bizonyára senkit sem fog arra késztetni, buzdítani, hogy több gyermeke legyen, ha a jelenleg élő gyermekek részére a háború tartamára kap bizonyos pótlékot. Az tehát teljesen két külön kérdés. Ha állandósittatik, ha jövőre is íentartatik, akkor igenis némi befolyással volna. Azért mondom némi befolyással volna, mert, amint hiszen a pénzügyminister ur is elismerte akkor, amikor beterjesztette a törvényjavaslatot 1912-ben, abban a tekintetben ez a vajmi csekély hozzájárulás és segitség a tisztviselőnek. Hogyha ugyanis egy közepes fizetésű, inkább kisebb fizetésű tisztviselő háztartását veszszük, mit látunk ? Kérdezősködtem ez iránt olyanoknál, akik maguk is foglalkoztak a kérdéssel tudományosan, vagy máskép, iro-' dalmilag és olyanokat, akik saját tapasztalatukból, vagy elvont szempontokból ismerték a kérdést és elmondták, hogy egy kisebb gyermeknek a születése után az első, második évben, talán a harmadik évben a napi élelme körülbelül 1 korona 60 fillérre számitható. Ez csak az élelem s ha ezt summáljuk az esztendőre, ebből 600 korona lesz. Ennek is a 200 korona meglehetős csehély hányadrésze, és azt hiszem, hogy abban a tekintetben, hogy buzditólag hasson, nem fog nagy befolyást gyakorolni. Nem foglalkozom ennek a drágasággal való összehasonlításával, csak erre a momentumra akartam rámutatni és arra, hogy mennyire szükséges, hogy ilyen intézkedéseknél, mint aminők ezen törvényben lefektetve vannak, ez a szocziálpolitikai czél hasson át bennünket, mert ezt a törvényt is máskép fogalmazták volna, ha a gyermekszám momentumára gondoltak volna. (Igaz ! Ugy van ! baljelől.) Áttérek most arra a kérdésre, hogy milyen intézkedéseket kellene tennünk, hogy a háború által elvesztett emberanyagot lehetőleg rekonstruáljuk és lehetőleg sok gyermeket tartsunk meg ennek az országnak. (Halljuk ! Halljuk !) A nagy szempontok, a nagy csoportok közt, melyekbe ez a feladat osztható, az első az, hogy meg kell teremteni a gazdasági alapot több gyermeknek felnevelésére, (Helyeslés.) másodszor csökkentenünk kell a gyermektel enségnek előnyeit, főkép azonban — és itt ismét figyelmeztetek arra, amit az előbb gróf Apponyi t. kéjwiselőtársam beszédéből czitáltam — emelni kell az általános szocziálpolitikai érzéket ugy e házon belül, mint a házon kivül. Jobban kell értékelnünk a munkát a tőkével szemben, jobban kell értékelni elsősorban az államnak saját tisztviselőinél is. Ezek általánosságban azok a nagy szempontok, melyek vezérelvül kell hogy szolgáljanak. Hogy a gazdasági alapot hogyan teremtsük meg, az már nehezebb probléma, mely két elemre oszlik. Az általánosabb feladatnak megoldása meglehetősen nehéz, t. i. talán nem annyira a gyermeknek momentán felnevelési nehézségei mindig az okok, bár azok is, és erre még rá fogok térni, de az emberek igen nagy tömegénél az örökösödési kérdések is belejátszanak. Ez a kérdés, az örökösödésnek szabályozása, melyre Kállay Ubul előttem szólt t. képviselőtársam is kiterjeszkedett, mindenesetre már nehezebb probléma lesz, nem annyira az intézkedések létrehozásában, mint abban, hogy ezek tényleg hatályosak legyenek. Itt is lehetne talán bizonyos adókedvezményekkel hatni, mert ezek a népességnek nagy tömegére hatással volnának. Adókedvezmények alatt azt értem, hogy minél nagyobb számú egy család, annál nagyobb adókedvezményben részesüljön, viszont másrészt a gyermektelenség előnyeit megszüntetendő egy erősebb, minél nagyobb agglegényadót kellene behozni (Általános helyeslés.) s az ebből származó összegek azután ezekre a szocziálpolitikai czélokra volnának forditandók. A részleteket egy ilyen beszéd keretében nem lehet elmondani, ehhez egy egész nagy munkálat szükséges és én magam nem is tudtam a dolog ezen részébe annyira elmélyedni, ehhez más szakértelem is szükséges. Van még egy másik momentum, melylyel talán lehet a gyermekek számát növelni, különösen azoknál, kiknél nem az örökösödési szempont, hanem a momentán ellátásnak, a felnevelésnek szempontja jön tekintetbe, különösen a kisfizotéses embereknél, az államnak kishivatalnokainál. Azt hiszem, hogy nevelési pótlékokkal sokat lehetne használni. Azzal az intézkedéssel szemben, melyet az 1912. évi XXXV. törvényczikknél követtünk, hol a legfontosabb gyermeknél, a negyediknél álltunk meg, talán arra volna szükség, hogy a nevelésipótlékokkal a negyedik gyermeknél kezdjük. Kern akarnám, hogy ezt bármiféle formában indítvány nak méltóztassék tekinteni, mert most nem tudom a pénzügyi horderejét mérlegelni, de a negyedik és ötödik gyermek eltartásának jelentékeny részét, a hatodik gyermekét pedig talán egészen az állam viselhetné. Tudom, hogy ezek igen nagy terhek volnának az államra, de viszont igen nagy előnyök származnak az államra abból, ha azon osztályokból, az intelligens hivatalnokok, tisztviselők osztályából succrescentia származnék, mely abban a gondolatkörben, műveltségben nő fel, melyben ezek átlag vannak, kik egyszersmind jó magyarok és az államnak feltétlenül igen sokat használnának. Hegedüs Lóránt képviselőtársam előadói minőségben az 1912. évi XXXV. t.-cz. tárgyalásánál felemlítette, bár nem tudom, hogy a statisztikai adatot honnan vette, egy megjegyzése van idevonatkozólag, hogy t. i. a 290.000 tisztviselő és feleség körülbelül kétharmad annyi gyermeket hagynak hátra, mint ahányan maguk vannak. A nevelési pótlék mérvét mindenesetre ugy kellene meghatározni, hogy elég magas legyen arra, hogy a gyermektelenekkel aránylag egyforma megélhetést biztositson a szülőknek. (Helyeslés.) E tekintetben talán mérvadó lehetne az a szám, mely az én kérdezősködéseim eredménye volt, — bár ezt akkor alaposabb tanulmány tárgyává kellene tenni — hogy körülbelül 600 K az, amit egy kisebb gyermeknek élelmezési költsége egy esztendőn át kitesz.