Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-709

560 709. országos ülés 1917 De kivételt teszek a ministerelnök urnak némely nyilatkozatával. A kivételt most teszem. A t. ministerelnök ur felénk fordulván, akik a koaliczió vezetői és a koalicziós kormány tagjai voltunk, azt mondja nekünk, hogy igenis, időt akart engedni, hogy a nemzet a maga'ábrándjaiból, amiket mi képviselünk, kigyógyulhasson; és udvarias akar velünk szemben leírni, nem akarja a mi hazafiságunkat, vagy képességeinket kétségbevonni, sohasem is vonta kétségbe, de szerinte ábrándokat képviseltünk, amiből a nemzetnek ki kellett józanodni és ő bevárta, amíg ez a kijózanodás beállt. Nos hát, t. képviselőház, nagyon kérem a t. ministerelnök urat. hogy forditsnk meg a dolgot. Én ebből az udvariasságból nem kérek. Én nem akarom a magam felmagasztalására, vagy a magam kimentésére. — ha ugy tetszik — ábrándokká devalválni azokat az eszméket, amiket nekem nem sikerült kereszt ül vi nni. (Taps a baloldalon.) Ha kritizálni akar a t. ministerelnök ur : itt vagyunk mi, elbirjuk. Kritizáljon, amikor jónak látja, állunk elébe. Mondja, hogy mi ügyefogyottak voltunk, mondja, hogy mi nem voltunk rátermettek, mondja, hogy mi könnyelmű emberek voltunk, mondjon rólunk, amit akar. De azok az eszmék, amiket mi képviseltünk és amely eszmék velünk együtt el nem buktak, (Élénk taps a baloldalon.) hanem minket túléltek, amint túl fogják élni nemcsak a ministerelnök ur kormányzatát, de mindnyájunk földi életét is, (Ugy van! a baloldalon.) mik azok az u. n. ábrándok? Az, hogy ennek a nemzetnek, amely nemzet akar lenni, a nemzeti életnek egyik leglényegesebb része : a nemzeti katonaság ne hiányozzék. (Ugy van ! a baloldalon.) Ha ez ábránd, ha ezt ábránddá minősítjük, akkor ábránddá minősítjük magát a nemzeti életet. (Jgaz ! Ugy van ! a baloldalon.) En alávetem magamat, ha tetszik, minden kritikának. De érintetlen szentségnek tartsuk azt az eszményt, hogy a magyar nemzeti életnek teljességét kivivjuk, ha mi nem, akik utánunk jönnek. S ha nekik utat mutattam, hacsak egy parányival előbbre vezettem a nemzetet ezen az ösvényen, akkor ugy érzem, hogy nem éltem hiába. Nem fogadom el a jelentést. (Hosszantartó élénk tetszés, éljenzés és taps a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el. Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki a következő szónok? Pál Alfréd jegyző: Kállay Ubul! Kállay Ubul: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Rendkívül nehéz, szinte lehetetlen feladat előtt állok, amikor Gróf Apponyi Albert t: képviselőtársam hatalmas, nagy, remekbe készült szónoklata után én is szót kérek. Ha márczius 2-án, pénteken. mégis felszólalni merészkedem, egyetlen indokom, hogy egészen más természetű, legnagyobbrészt szakkérdésekkel akarok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Beszédem kiindulópontja, mint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamé ugyanaz, harmadik éve és még mindig dul, sőt fokozottabb mértékben a háború, amelynek végét senki előre nem láthatja, amelynek méretei mellett még a népvándorlás kora ezernyi népeinek örökös csatái is szinte eltörpülnek. Még napról napra szedi ezreivel emberekben áldozatait, még napról napra száz milliói pusztulnak el a nemzeti vagyonnak, keressük, kutatjuk, keresik, kutatják ellenségeink is, ki kezdte, ki okozta e szörnyű háborút. Olvassuk ennek, vagy annak az uralkodónak, államférfinak, vagy diplomatának bűnlajstromát, aszerint, amint »hie entente«, »hie középeuropai szövetség«. Hiábavaló fáradozás. Gróf Apponyi Albert szerint a történelem egyik törvényével állunk szemben. Az ő klasszikus fejtegetései után én csak nagyon szerény, igénytelen szavakban akarom a történelem e tanulságait levonni. (Halljuk/ Halljuk!) A háborút nem egyesek csinálják, de a nép lelkéből tör az elő. Az egyesek, akik esetleg mint vádlottak szerepelnek, csak nemzetük lelkének kitevői, megtestesülései. Amint egy magyar bölcsész szépen mondta: a nép szeméből pattantak ki a vörös szikrák. Ha ez alapvető néplélektani igazság szempontjából vizsgáljuk a kérdést, ha a világtörténelem legújabb fejleményeit tárgyilagosan nézzük, akkor sem illetheti népünket ós szövetségeseinket a felelősség a háború kezdetéért, hacsak egy fejetetejére állított logika szerint nem akarjuk az önvédelemből kardot rántót gyilkosnak és a jogosulatlanul támadót ártatlannak nyilvánítani. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) II. Vilmos, amint egy magyar történetíró nevezi, a német nép és a középeurópai szövetség lelkének ezen ekszponense, már 12 évvel ezelőtt tagadta a sivár világuralomra való törekvés jogosultságát. Mert ugy szólt 1905 márczius 23-án: »Mi lett a nagy úgynevezett világbirodalmakból ? Nagy Sándor, Napóleon, valamennyi nagy hadi hősök vérben úsztak s leigázott népeket hagytak maguk után, amelyek az első pillanatban ismét fölkeltek és a birodalmat szétbomlasztották. Az a világbirodalom amelyről én álmodoztam, abban álljon, hogy mindenek előtt az újjá teremtett német birodalom, minden oldalon mint nyugodt, becsületes, békés szomszéd feltétlen bizalmat élvezzen, s hogyha valaha a történelemben német, vagy Hohenzollern birodalomról beszélnek. ez ne fegyveres hódításokon alapuljon, hanem az ugyanazon czélokra törekvő nemzetek kölcsönös bizalmán. Egy szóval mint egy nagy költő mondta: kifelé határa legyen, befelé határtalan.« (Igaz! Ugy van!) A magyar pedig világuralomra sohasem