Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-694

48 J>94. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. megtakaríthatjuk a rokkantügyre szánható öszszegnek egy részét és ezt odaadhatjuk azoknak, akik igazán az állam segítésére vannak utalva. (Helyeslés balfelöl.) A rokkantak ellátása olyan probléma, amelyet ma részleteiben, statisztikai adatokkal, vagy fizetési tabellákkal, skálákkal együtt természetesen nem tárgyalhatok. Egészen bizonyos azonban, hogy a legrosszabb, ha alamizsnát adunk nekik. Aki teljesen rokkant és aki nem tudja megkeresni kenyerét, annak kell hogy adjunk annyit, amennyit a mai drágaság mellett élelmezésére, ruházkodására és lakásra igényel. Ez legelemibb kötelességünk. Akik fél- vagy gyengébb munkára alkalmasak, azok számára először munkaalkalmatosságról kell gondoskodnunk, másrészt rokkantsegélyben annyi pótlást kell adnunk, hogy a csekélyebb munkateljesítményből és a rokkant-segélyből megélhessen. Azonban az igazság és maga a rokkantak érdeke megkívánja azt is, hogy amikor nekik politikai jogokat, anyagi ellátást, munkaalkalmatosságot kívánok biztosítani, ugyanakkor ugyanabba a törvénybe, vagy egy más törvénybe beiktassam a jogok mellett a, köteleségekhek törvényes szabályozását is. Én minden szocziális téren a jogok legszélsőbb kiterjesztésének vagyok híve és ezeket propagálom, de ugyanakkor azt kívánom, hogy a törvényhozás a jogokkal szemben statuálja a kötelességeket is, mert az állampolgár csak akkor érdemli meg a teljes, a legnagyobb szabadságot, ha kötelességeit is a r törvényhozás intencziói szerint teljesiti. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) így pl, a tisztviselő pragmatikákat én szorgalmazom, — egy igen liberális tisztviselői pragmatikát — meg is csináltuk annak idején a vasútnál, de ugyanakkor a legrigorózusabban körül kívánom írni a kötelességeket, mert radikális jogok kötelességek nélkül csak anarchiára vezetnek. A rokkantaknál is bizonyos normativumokat kell megállapítanunk a kötelezettségek terén, mert nem szabad bennük azt a gondolatot felébreszteni, hogy az állam őket — kivéve a teljesen munkaképteleneket — munka nélkül eltartani köteles. Az iparban való kiképzésnél, amit itt több tekintetben nagyon proponálnak, ajánlom, hogy méltóztassék vigyázni, mert ha egypár százezer rokkantat az iparra kiképeznek és olyan gazdasági politikát követnek, amely' mellett iparunk nem tud fejlődni, akkor a rokkantakat mesterségesen páriákká nevelték, azok bérlenyomók lesznek, akik kitanultak egy mesterséget az állam költségén, de az állam nem gondoskodhatik arról, hogy munkát kapjanak. Ezért parallel arra kell törekedni, hogy tényleg magyar ipart teremtsünk. Lakosságunk 75%-a mezőgazdaságból élvén, a háború után ezek az emberek természetesen visszakívánkoznak. A falu népét a legmelegebben kell támogatnunk, mert a falu népe olyan hatalom marad, amely a nemzet, a király védelmében a legnagyobb erőt tudja kifejteni. Itt kell a birtokpolitikát is érintenem. (Halljuk! Halljuk/) Egy közbeszólással a délelőtti ülésen már utaltam arra, hogy a ministerelnök ur, amikor Beck Lajos indítványára hivatkozott, olyan álláspontot foglalt el, amely nem nagyon kecsegtet azzal, hogy radikális birtokpolitikát szándékoznék a jelenlegi kormány csinálni. En szivem egész melegével óhajtom, hogy vagy térjen meg a ministerelnök ur, vagy az ország és nemzet érdekében hagyja el azt a helyet, mert ez is egyike azon kérdéseknek, amelyek negligálása végzetes következményekkel járhat az országra. ' ' | És itt, sajnálatomra, kénytelen vagyok tárgyalásaim körébe bevonni azon társadalmi réteget, amelyet igen sokszor emlegetünk és amely nem örvend a közvélemény különös szimpátiájának. Ez a társadalmi réteg a háború alatt 10 és 100 milliókat keresett és most a felszabaduló földre veti magát, valószínűleg abbeli aggodalmában, hogy valutánk folytonos romlása miatt biztos érték csak a földben vagy a házban van ; tehát minden megvásárolható földre rávetik magukat, óriásilag felverve a föld árát. Születésem, nevem, neveltetésem, társadalmi állásom folytán inkább egy konzervatív álláspont képviselésére lennék predesztinálva. Azonban a világban tett utazásaim, az élet alsóbb rétegeivel való érintkezés arra vitt engem, hogy hívévé váljak az erősen radikális, de magyar radikális politikának, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) amelynek keretében hajlandó vagyok elmenni odáig, hogy ott, ahol a néptömegek megélhetése szükségessé teszi, bizonyos törvényes erőszakot is alkalmazzunk arra, hogy az egy kézben levő nagy birtoktestekből mások is részesüljenek, anélkül hogy a tulajdonjogot érintenők, mert sem világi, sem egyházi vagyon szekularizácziójához hozzá nem járulnék ; de ott, ahol nagy birtoktömegek egy kézben vannak és amellett a nép ezrei nem tudnak megélni, ott törvényes utón kell módot adnunk arra, hogy az a föld vagy bérlet utján, vagy örök áron a legszükségesebb mennyiségben a nép kezébe kerüljön. Ott egyébként, ahol a mi népünknek háza, esetleg pár hold földje van, megelégszenek, ha egy pár hold földet bérbe kapnak, ahol azonban valakinek nincsen se háza, se földje, ott a magyar ember földéhsége érvényesül és így őt igenis házhoz, földhöz kell juttatni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az örökbérlet rendszerre vonatkozólag nem osztozom t. barátomnak, Prohászka püspök urnak felfogásában, mert ezzel a rendszerrel magyar néj) nem rokonszenvez ; a magyar nép vagy akar ma itt, holnap ott bérelni, vagy pár holdat tulajdonába kapni, azonban a legszélső konzekvencziáig menő elhatározottsággal tiltakozom az ellen, hogy egyrészt az úgynevezett kötött birtokokkal szemben a végső radikális politikát követeljük, másrészt eltűrjük, hogy a könnyen szerzett milliók tulajdonosai rávessék magukat az önként felszabaduló földre és legfeljebb szemfényvesztésként a tízezrekből egy pár száz holdat juttassanak a parasztságnak. Ez ellen határozottan