Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-708

708. országos ülés 1917 márczuis 1-én, csütörtökön. 527 magyar csapatoknak, a magyar ezredeknek vitézsége, teljesítménye ott és azon alkalmakkor, mikor azt megérdemlik, a hadseregi jelentésekben mindig feltüntettessék. (Helyeslés a baloldalon.) Ha a német hadseregnek, a német fős zállás mesteri hivatalnak jelentéseiben ott tud lenni ... (Mozgás jobbfelől. Halljuk ! a baloldalon.) Kérem, engem nem zavar meg, az én hangom erősebb, — hogy ezt és ezt a pozicziót, mondjuk, a brandenburgi és a vesztfáliai ezredek védték meg, amazt pedig a bajor ezredek, vagy hogy másutt ismét más ezredek tüntették ki magukat stb., stb. és ebből semmiféle szerencsétlenség nem származik ; ha ők egyáltalán nem törődnek azzal, hogy az ellenség majd ebből meg fogja tudni, hogy ezen a fronton a vesztfáliai ezredek, azon a fronton a bajor ezredek, amazon pl. a sziléziai ezredek állanak, miért nélkülözzük mi ezt a Höferféle jelentésekben ? (Helyeslés a baloldalon.) Nem szolgált rá az a magyar katona, aki igazán nemcsak az életét koczkáztatja és vérzik, hanem ilyen teleken, mint ez is, azokban a bukovinai, moldvai és erdélyi havasokban és Kárpátokban olyan nélkülözéseket áll ki, aminőket hadsereg és katona soha a világtörténelem során még ki nem állott, aki a lövészárokban mindennap olvassa, ha pár napi késedelemmel is a budapesti lapokat, hogy ne emelkedjék az önérzete, ne dobogjon hevesebben a szive, ha azt látja, hogy megbecsülik vitézségét, megbecsülik ezredét, amelyben ő szolgál és amelyben szomszédja csak az imént hősi halált halt. (Helyeslés a baloldalon.) Ugy látszik, ugy rémlik, hogy volt már e tekintetben határozat is, sőt olyan határozat is, mely kötelességévé tette a kormánynak, hogy mutassa ki azt, hogy a véradóban milyen részben particzipál Magyarország és milyenben Ausztria. Minderről egy szót sem hallottunk és tudunk. Hányszor történt felszólalás a magyar ezredek, a magyar zászlóaljak, a magyar honvédség teljesitmenyeinek megnevezését és kitüntetését illetőleg ! A Höfer-jelentések mindig csak ugy szólnak, hogy az osztrákmagyar csajsatok ezt tették, amazt tették, az osztrák-magyar csapatok igy, az osztrák-magyar csapatok ugy ! Micsoda uj, micsoda antidiluviális, sőt még a jégkorszakot is megelőző zoológia körébe tartozó fogalom ez : »osztrák-magyar csapatok ?« Mi ez, melyik törvény az, melyben az van megírva, hogy ez a kifejezés : osztrák-magyar csapatok, közjogilag helyes ? Megengedem, hogy az ilyen hadseregjelentések jóhiszeműen tévedhetnek. Ezek közjoghoz nem értő katonák téves kifejezései, de ezek fognak Magyarország közjogába ilyen fogalmakat, ilyen kifejezéseket és nomenklatúrákat becsempészni. Mi az az »osztrák-magyar csapatok ?« Ez közjogilag olyan nonszensz, aminőre még Túrba, Tezner, Phillipovitsch és a többi czentralista osztrák köz jogász se tudna még az ő szempontjukból sem elfogadható magyarázatot adni. Azt hiszem, hogy az 1867 : XII. t.-cz., az u. n. kiegyezés, amelynek önök hivatásszerű védőiül -ártják magukat, amelyről mi pedig azt mondjuk, hogy addig igenis, amig tételes közjog tartassék meg és az a mi dolgunk, hogy törekedünk-e és mennyiben annak alkotmányos utón való megváltoztatására, de addig, mig tételes közjog és törvény és amig érvényben van, tartsuk meg, amivel szemben az önök vezére a közjogi konzervativizmust, a 67-es alkotásnak megcsontosodottságát hirdeti : az nem ismer osztrák-magyar csapatokat, hanem ismer egy magyar hadsereget, mint az összes haderő kiegészítő részét. Addig, mig a tekintetben változás — és remélem, sőt hiszem, hogy minden magyar ember követeli a legsürgősebb és legerélyesebb változást — be nem áll, teljesen jogosult az a gyanú, hogy még az erkölcsi elismerést is meg fogják tagadni bizonyos körök a kormánypárt és ministerelnök passziv asszisztencziája mellett a magyar nemzettől és annak törekvéseitől. Ami a háború utáni időt illeti, nem akarok a közgazdasági kérdésekről szólni. Nálam sokkal hivatottabb képviselőtársaim tárgyalták már ezt a kérdést és még hivatottabbak fogják ezentúl is tárgyakii. Azt hiszem, hogy a holnapi nap nagyon érdekes lesz e tekintetben, de egy kérdésre lehetetlen ki nem térnem és ez a hadsereg kérdése. (Halljuk! baljetöl.) Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam idézve Betthmann-Holweg német kanczellár kijelentését arról, hogy a statusquo a háború után nem képzelhető, ezt alkalmazta ami bérviszonyainkra és alkalmazta a hadsereg kérdésére is. Ennek úgyis kell lennie, statusquo ante-nak a hadsereg kérdésében nem szabad lennie és még feltéve, de meg nem engedve, hogy akadna olyan, ember, aki a statusquót akarná fentartani, ha a hazafiságnak egy atomja él benne, lehetetlen, hogy ne engedjen még ebből a meggyőződésből is, csak azért, hogy azoktól az irtózatos konvulzióktól és lázrohamoktól, melyek a magyar nemzetben élni fognak mindaddig, mig a hadsereg kérdése magyar nemzeti irányban meg nem oldódik, a nemzet teste és lelke megóvassék. Van e tekintetben biztató jelünk. Őrgróf Pallavicini György igen t. képviselőtársam. (Felkiáltások baljelöl: Nincs itt! Az összeférlietlenségi bizottságban van!) Persze, ott van, nem üdvözölhetem itt, mert ülést kell tartani itt is, meg ott is ; t. kéj)viselőtársamat, aki 67-es alapon álló ellenzék tagja, üdvözlöm ezen a téren, mint aki ha nem is csatlakozik egészen a mi álláspontunkhoz, ahhoz legalább nagyrészben közeledik. A mi álláspontunk az önálló magyar hadsereg, az övé a magyar hadsereg ugy, amint az 1867-iki törvényben kontemplálva és félremagyarázhatatlanul inartikulálva van. Nos hát a minimumok minimuma, hogy a háború után, — most nem lehet a háború alatt technikai okokból, természetes — a háború után legalább is az 1867. évi XII. t.-czikkben statuált és iuartikulált magyar hadsereg megvalósittassék. (Élénk helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Ez a conditio sine qua non. Hát miért ne? Nem megbízható a magyar nemzet, nem elég hősi? Nincsenek katonai erényei,