Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-694
46 694. országos ülés 1917 február 6-án, kedden. közmegnyugvás és ami ennél is fontosabb, teljes megegyezés kisérje. Minthogy azonban egy izben ily kérést nem méltóztattak honorálni, kénytelen vagyok ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozni és ha már felszólaltam, áttérni azokra a kérdésekre, amelyek a törvényjavaslatból hiányoznak. Jól mondta itt egyik t. képviselőtársam, hogy a nemzet semmiesetre sem teljesítette kötelességét a nép százezreivel és millióival szemben, az élőkkel és halottakkal szemben akkor, amikor emléküket törvényben megörökíti és holmi névsortáblák létesítését rendeli el. Ezzel kötelességünknek csak igen csekély részét teljesítettük. És nem tettünk eleget annak az előrelátásnak, amely bennünket pártkülönbség nélkül a háború utáni időkre való tekintettel kötelez. (TJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Abból indulok ki és azt hiszem, ebben nem találkozom ellenmondással, hogy amint népünknek egész felfogása, egész közhangulata, a közés magánügyek, a köz- és magánjog mérlegelése és elbírálása szempontjából a hároméves háború során átalakult, ez átalakulást fog előidézni abban a tekintetben, hogy az emberekben a lövészárok szolgálat — hogy ezzel a kifejezéssel éljek — az egyéni értéket, az öntudatot óriási módon fokozza. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek az emberek meg vannak győződve az ő értékük tetemes emelkedéséről. Minden egyes embernek, de ami ennél is fontosabb, a tömegeknek az öntudatába átmegy az, hogy a nép százezrei, milliói olyan cselekményeket teljesítettek, amelyeknél fogva nekik az eddiginél százszorta nagyobb követelésre van igényük. A népek pszihologiája mutatja azt, hogy itt oly átalakulással állunk szemben, melyet a kormánynak és a törvényhozásnak meglátnia kell és ezen meglátással kapcsolatosan elibe kell vágni az eseményeknek. Aki régebben is érintkezett a néppel és aki most elbeszélget a frontról hazajövő katonákkal különösen hogyha tömegekben vannak, az látja azt a változást, azt az evulucziót, mely a nép lelkében véghez megy. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Hogyha a törvényhozás bölcsesége kellő időben, kellő erélylyel és kellő mértékben . . . Haller István: Kellő nagylelkűséggel! Gr. Batthyány Tivadar: Ez nem nagylelkűség, ez előrelátó bölcseség, semmi más. Ha ezzel az előrelátó bölcseséggel nem fog elibe vágni a néptömegek akaratnyilvánulásának, — Isten látja a lelkemet, hogy távol áll tőlem, hogy ezzel izgassak, csak legbensőbb meggyőződésemnek adok kifejezést — akkor nagyon félek attól, hogy mikor a demobilizáczió során ezek a tömegek visszakerülnek az országba, már amúgy is szaturálva uj világnézetekkel, tapasztalni fogják itt azt a súlyos gazdasági helyzetet, mely még a legfényesebb győzelem esetén is be fog következni a hadiállapotból a béke állapotába való átmenetkor a hadiindusztriának hirtelen beszüntetése és a békeindusztriának ki nem alakulása folytán. Jól tudjuk, hogy a békeindusztria kialakulásához az egyik előfeltétel és munkaerő meg lesz annyira amennyire; de a másik előfeltétel a nyers anyagok, az annyiban lesz meg amennyiben az országban található. A harmadik az, amelyet itt nem találunk, amelyet tengerentúli importtal kell fedezni és ha ezeket óriási áron meg is kapjuk, soká fog tartani, mig a háború folytán elpusztított hajóférhelyek meglesznek, hogy a nyers anyagokat behozhassuk. Ameddig ezek kellő mennyiségben rendelkezésünkre nem. állanak, a hazai indusztria csak fokozatosan fog fejlődni, mig a régi állapotra visszatér és kenyeret tud adni a munkások tömegeinek. Ne felejtsük el, hogy a mezőgazdaságban is az a bizonyos többtermelés csak a jövő zenéje, mert a gazdasági eszközök nagyrésze elpusztult és mig az indusztria ezeket nem pótolja, nem leszünk képesek teljes intenzivitással dolgozni. Amig meg nem kapjuk kellő mennyiségben az anyagokat, nem leszünk képesek kellő műtrágyát produkálni. A háború befejezését követő első időben, amidőn hazaözönlenek a nagy tömegek és hazatérnek nagyobb öntudattal, de sok tekintetben meglehetősen elkeseredett hangulatban, akkor itt a háború előttinél nagyobb nehézségekkel fogják szemben találni magukat. Hogyha azután azt tapasztalja az a nép, — nem egykét ezerről, hanem milliókról van szó — hogy a törvényhozás semmit sem tett arra, hogy honorálja azt az uj helyzetet, melyet a háború teremtett, (Igaz ! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) hogy honorálja a nép százezreinek óriási áldozatait, szenvedéseit, akkor — legyek rossz próféta — de közel áll az az aggodalom, hogy akkor az a bizonyos fegyelem, az a bizonyos törvénytisztelet és megnyugvás a közállapotokban, amelyek nélkül rendszeres állami élet el sem képzelhető, legalább is nagyon hiányos lesz (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) és hogy többet ne mondjak, azt a mélységes aggodalmamat fejezem ki, hogy itt — nem akarom a lázadás szót használni — az elkeseredés erupczióival fogunk találkozni. Ha azt akarjuk, hogy ezeknek az erupczióknak elejét vegyük, hogy az a nép, mely re benissime gesta hazajön a maga tűzhelyéhez, megnyugvást találjon az uj békeérában, akkor erről három irányban kell gondoskodni. Az egyik — mert nem tartozik ide, csak utalok rá — közgazdasági életünknek megfelelő kifejtése és kellő előkészület a békés közgazdasági életre való átmenetel tekintetében. Ez maga egy óriási probléma, de, ha ezzel is el méltóztatnak késni, mint a közélelmezés kérdésével a háború alatt, ez egymaga Magyarországot a végromlásbä viheti. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Azután itt van a közélelmezés terén a kellő átmenetről való gondoskodás, a fejlettebb munka-