Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.
Ülésnapok - 1910-704
704. országos ülés 1917 február 24-én, szombaton. 395 liogy a közgazdaság finom gépezetébe hatalmi tényezővel belenyúljon. Miért okozott ez neki lelki küzdelmet és tusakodást? Mert ő vallotta egész életén keresztül és vele vallotta a kormány is, azt a liberális közgazdasági aksziornát, hogy a közgazdasági életben az erők szabad játékát semmiféle hatalmi intézkedéssel korlátozni nem lehet és nem szabad, mert ez a közgazdasági élet rendes vérkeringésének megállását, tehát a gazdaságnak, vagyonnak {^Tisztulását jelenti. Csakhogy a ministerelnök ur lelkében hiába tusakodott, hiába próbálta ezt a dogmát védeni, amely felett eljárt az idő, neki makszimálnia, rekvirálnia, konczentrálnia kellett, központokat kellett létesítenie, a. termelést, a fogyasztást, a forgalmazást mind végig szabályoznia kellett. Szóval a közgazdaság minden ágán egy-egy császármetszést kellett végeznie, hogy benne érvényesülhessen a háborús kormány felfogása is, amelynek kötelessége az ország közönségét megmenteni a teljes kiszipolyozástól, a teljes gazdasági kiéléstől. Csakhogy a közönség mindig megjárta, mert mig a ministerelnök ur lelkében tusakodott, hogy vájjon liberális dogmája ellen kövessen-e el ujabb merényletet, addig ezt a lelkiismereti tusát az érdekeltek mindig észrevették és midőn a liberális közgazdasági felfogású embert önmagában legyőzte a háborús ministerelnök, akkorára rendesen eltűnt az a ezikk, amelynek szabad forgalmát végre korlátozni akarta, Azért a közönség adta meg az árát,, hogy ilyen liberális felfogásban élő kormányzatunk van, amely régebben nem barátkozott meg azzal, hogy a köz java az első és a köz javára korlátozni kell a magángazdaságot mindig, midőn az a köz ellen irányul. A másik ok, amiért nem volt kéjíes rendet teremteni a kormány, az, hogy maga a kormány nem volt képes már nyakáról lerázni azt a plutokrata nyomást, amely rá is nehezedett. JSTem akarom adatokkal igazolni, hogy ilyen plutokrata nyomás alatt a kormány tényleg szenved. Ha megnézzük a Compasst, akkor ott sürün fogunk nevekkel találkozni, amelyeknek viselőivel itt a házban is találkozunk és amelyeknek yiselői azon a helyen a tőkének ekszponensei. És ha megnézzük a bizottságokat, ott is fogunk találkozni nevekkel, amelyek viselői itt a házban és a ház törvényhozásában is feltétlenül azt a plutokrata meggyőződóst és azokat az érdekeket képviselik, amelyek nem kongruensek a tömegek, a nép érdekeivel. A kormány a mezőgazdasággal szemben nem érzett lelki nyomást, azzal szemben nem voltak ilyen lelkiismereti aggályai; a mezőgazdasággal szemben el tudott menni a szabályozás legszélső határáig, mint az igen t. kereskedelemügyi minister ur a múltkor mondotta, el tudott menni egészen a tökmag makszimálásáig. A mezőgazdák kenyerét körülszegte és megszabta, a mezőgazdák tulajdonjogát illuzóriussá tette; a mezőgazdáknak jóformán -meg van szabva, mit lehet termelniök, mit ós hogyan lehet eladniuk végig az egész vonalon. A mezőgazdáknak tulajdonképen nincs önrendelkezési joguk. Minden, amijök van, az államé; amit el tudnak adni, annak ára meg van határozva. Ezzel szemben, amire nekik van szükségük, a tekintetben ki vannak téve 500 és 1000%-os zsarolásoknak, amelyekkel szemben ez a kormány a mezőgazdaságot megvédeni nem tudta. Ha a mezőgazdasági osztályt a kormány nem tudta megvédelmezni, pl. az iparczikkekkel űzött uzsora ellen; ha a mezőgazdasági osztályra nézve esetleg az a felfogás, hogy utóvégre ez, mint termelőosztály maga is átháríthatja a drágaságot másra és azért túlságos állami védelemre nem szorul, akkor, t. ház, mégis csodálkozom, miért nem gondol legalább saját hivatalnokaira, miért nem gondolt a lateiner osztályra, a városi lakosság nagy töm egére, a munkásosztályra, amely nem tudja a drágaságot áthárítani, amely a kézből él. Azt hiszi a kormány, hogy akkor, amikor 30%-os drágasági pótlékot ad a tisztviselőknek, segített rajtuk valamit ? Hogy segített volna ?! Amikor százas és czerperczentes áremeléssel zsarolják azt a tisztviselőt, valahányszor iparból származó elsőrendű szükségleti czikket akar megszerezni. A drágasági pótlékok, a milliók, amelyeket a produktív osztályok fognak fizetni, azok nem a hivatalnokoknak jutottak, a milliók a banktőkének jutottak, a milliók csak szaporítják a nyereséget, amelyet a mérlegekben feltüntetnek, a milliókból nem lett haszna egy tisztviselőnek sem, csak jobban kiszipolyozható alanyai lettek a tőkének, amely az ipari termelést Magyarországon teljesen a kezében tartja. Az iparral szemben miért nem tudott a kormány elmenni a makszimálás azon határáig, amely határig elment a mezőgazdaságban. Pl. az iparnál a tökmagig menő határnak megfelelne a kenderkócz. Most hallottuk a gazdakongresszuson, ott is ezerperczentes a drágulás. Miért van az, hogy az iparnál a kormány nem mert vállalkozni oly erős rendszabályozásra, mint amilyenre vállalkozott a mezőgazdasággal szemben ? Miért van ez ? En az okát csak abban találom, hogy az ipar fölé védőkezét az a banktőke terjeszti, amely hálát és elnézést követel a múltban tett szolgálatokért és azokért, amiket a jövőre helyez kilátásba. (Ugy van! a bal- és a széhobaloläalon.) Mert a plutokráczia mindenütt van, a malmok a bankoké, a teksztilipar a bankoké, a viczinális vasutak a bankokéi, a bőrgyárak a bankokéi. Hol kezdte volna a kormány a szabályozást % Akármilyen iparág felé megy azzal a szándékkal, az egyiknél a Kereskedelmi Bankba, a másiknál a Hitelbankba, a harmadiknál a Magyar Bankba ütközik bele és végül, mert a plutokráczia érzékenységét érinteni nem akarja, vagy nem meri. 50*
