Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-702

702. országos ülés 1917 fe ahol alkalmazva volt, a hadisegélytől megszabadul az állam. (Ugy van / balfelől.) Ilyenféle eseteit ma meglehetős nagy számmal vannak, azért felhívom a kormány figyelmét arra, hogy ebben a tekintetben a katonai ozopf mellőzésével méltóztassék egy raczionáhs intézkedésnek útját egyengetni. (Helyeslés balfelől.) Szabadna szünetet kérnem? Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ostffy képviselő urat illeti a szó. (Halljuk! Halljuk!) Ostffy Lajos: T. ház! A. mezőgazdasági termelésnek másik eszköze az állati munkaerő, melyből a háború első ideje igen nagy mennyiségeket vont el. Ma azt állapították meg előttem felszólaló képviselőtársaim, így a túloldalról Beliczey, valamint ez oldalról Bottlik István is, hogy Magyarországon ma nincs depekoráczió. Nekem is ez a tapasztalatom. Hála Isten, a szarvasmarhatenyésztés terén erről nem lehet szó. Nézetem csak abban tér el Beliczeyétól, hogy míg ő ezt a helyes, tudatos és czélravezető kormányintézkedéseknek tulajdonítja, szerintem ennek alapja abban a körülményban rejlik, hogy Magyarország állattenyésztői az utóbbi évtizedekben, vagy talán csak az utolsóban szerencsére nagy általánosságban a nyugati fajta szarvasmarha tenyésztésére tértek át, sőt igen sok tekintetben a lótenyésztésre is áll ez; t. i. annak oka is, hogy lóhiány nem mutatkozik aránylag oly mértékben, mint a háború elején történt nagymérvű lóelvonások után várható lett volna, szintén abban rejlik, hogy az országnak számos vidékén az u. n. hidegvérű ló tenyésztésére tértek át. Már pedig mind a nyugati szarvasmarha, mind a hidegvérű ló gyorsan fejlődő állat, mely szükség esetén kétéves korában már a mezőgazdaság czéljaira munkába állitható. Harmadik éve tart a háború. Természetes tehát, hogy az uj anyag már helyébe áll a réginek. Ezért nincs depekoráczió. Mindamellett az állati munkaerő nem áll a mezőgazdaságnak teljes mértékben rendelkezésére. És pedig két okból. Az első az, hogy ha megvan is ma pl. az igavonó szarvasmarhában az a megfelelő anyag, amely mezőgazdasági müvelésre felhasználható volna, ez ma oly nagy értékű objektummá, a mezőgazdaságnak oly nagyértékü részéve lett, melyet a gazda, különösen a kisgazda, aki abban egész vagyont lát, nem használ fel és ki oly mértékben, mint, azelőtt, mikor annak ára sokkal kisebb volt. Épen ezért az a munka, melyet ettől a mai szarvasmarhaállománytól várhatunk, mégis kisebb, mint volt a béke idején. Másrészt a lóállománynál is vannak körülmények, melyek a létszám fennállása mellett is ibruár 22-én, csütörtökön. 345 a munkaerő teljességét nem reprezentálják, mert legnagyobbrészt olyan hiányokban szenvedő lovak maradtak vissza, melyek katonai czélokra • alkalmasak nem voltak s mezőgazdasági munkára is már csak kevésbbé alkalmasak. (Ugy van! balfelől.) Az állati munkaerő tehát, habár nincs is depekoráczió és meg is van a létszám, nem áll oly mértékben rendelkezésre, mint a háború előtt. Még egy körülményre különösen fel kell hívnom a figyelmet a lóállomány biztosítása tekintetében, arra, hogy azoknak a nyilvántartási lappal ellátott lovaknak állományát, amely még rendelkezésére áll a mezőgazdának, mert katonai czélokra nem rendeltetett be, czélravezető intézkedésekkel biztosítani kell a mezőgazdaság számára és pedig az üzérkedés kizárásával. Ma ugyanis az a helyzet, hogy amint egy ló nyilvántartási lappal elláttatik ez egyenes felhívás a tulajdonosra nézve abban az irányban, hogy attól a lótól idejében szabadulni igyekezzék. A gazda tudja, hogy most már az a veszély fenyegeti, hogy lovát, mint gazdasági munkaerőt előbb-utóbb el fogja veszíteni. Ekkor megjelenik nála az üzér, aki a lóért sokkal magasabb árat kinál, mint amelyet az asszentáló-bizottság megállapított. A gazda természetesen igyekszik ezt a lehetőséget kihasználni és szivesebben fogadja el lováért a nagyobb árat, mint az alacsonyabbat és igy sokszor hamarabb vonatik el az az állati munkaerő a gazdaságból, mint hogyha nyilvántartási lapot egyáltalán nem kapott volna. Szükségesnek tartanám ezért rendeletileg biztosítani azt, hogy nyilvántartási lappal ellátott lovat idegen egyénnek eladni nem szabad, hanem, hogyha az a nyilvántartási lappal ellátott ló feleslegessé válik, a gazda tartozzék azt felajánlani a katonaságnak, ez pedig tartozzék azt nyomban átvenni. Hiszen ha átveszi, amire előbb-utóbb úgyis rá kerül a sor, az semmiféle veszteséggel a hadseregre és hadikincstárra nézve nem jár. Sokkal inkább az, hogyha üzérek továbbviszik a lovat a kisgazda kezéből esetleg oly kézbe, mely a lóért megadott . magasabb árat rövid idő alatt, sürgősen forszírozott munkával igyekszik kihasználni, mely az állatot tönkreteszi s igy az később katonai szolgálatra is alkalmatlanná válik, mikor a behívás tényleg aktuálissá lett. A másik rendezendő dolog -az lenne, hogy a nyilvántartási lappal ellátott lovakat is csak akkor hívja be a katonaság, ha behívásuk tényleg nélkülözhetetlen, és különösen figyelemmel legyen arra, hogy a nyilvántartási lappal ellátott lovaknak behívása révén bizonyos községek lóállománya teljesen ki ne merittessék. Személyes tapasztalatból ismerek ugyanis olyan községet, amelyben nem maradt összesen több, mint két pár ló, a többi mind katonai czélokra rendeltetett be és még ez a két pár ló sem áll az illető tulajdonos mezőgazdasága