Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-693

693. országos ülés 1917 február 5-én, hétfőn. :

;

J elvei szerint oldassék meg, mert különben nagyon könnyen megeshetik, hogy az egész intézmény telekspekuláczióvá fajul. Á német birodalmi törvényhozás foglalkozott ezzel a kérdéssel, lehetővé tette a rokkantsegély tőkésítését és azt, hogy a rokkantak földbirtokhoz jussanak. Ha erről nem gondoskodunk, akkor mi százezerszámra bocsátunk uj koldusokat útjukra Magyarországon. Magyarországon is van érzék e dolog iránt. Több törvényhatóság kebelében megindult ily mozgalom és Győr városában már épitik is a kertvárost, ahol elsősorban győrvárosi és győrmegyei rokkantakat fognak elhelyezni. Ez azonban csak kis dolog. Ezt országosan kell szervezni. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) örvendetes dolog, hogy egyik-másik helyen a társadalom tudomást vesz erről a szükségletről, örvendetes, hogy itt és ott találkozik ember, aki kezébe veszi az ügyet, akinek van ideje és van szakértelme, hogy ezt tovább vezesse, lelkesedjék iránta, de amellett bürót is kell tartani, mert sok utánjárással jár ez és mindenütt talán nem lehet ilyen embert találni. Épen azért a kormányzatnak tudomást kell erről vennie és kezébe kell vennie a dolgot, nem hogy egymaga tegye, mert különben ezt is kortesozélokra forditanák, de igenis a szervezés munkáját a kormánynak kell kezébe vennie. A multakból tanulhatunk nagykőn sokat. Tanulmányozzuk csak azt, micsoda hatással volt az 1870—71-iki németfraxiczia háború Németországra nézve. Az volt a hatása, hogy a telek ára rémitő módon emelkedett és az volt a hatása, hogy azok, akik visszajöttek a csatatérről, kidobattak az utczára. Berlinben a békekötés után tizezren felül volt a hajléktalanok száma, oly hajléktalanoké, akik a csatatérről jöttek vissza. Ily nyomorúság fenyeget bennünket. (Igaz ! Vgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Most tudjuk, hogy városainkban nem lehet épitkezni, nincsmunkás és az árak oly borzasztóak, hogy a milliomosok sem képesek házat építtetni. Mi lesz ennek a következménye? Mi lesz Budapesten, mi lesz minden városban? Az lesz a következménye, hogy nem lesz lakása a hazaj övöknek, a lakbérek rendkivüli módon felemelkednek. Azért véreznek derék honfitársaink odakint, hogy amikor hazajönnek, hontalanok legyenek a hazában? Az legyen sorsuk, hogy kopogtatniuk kell ajtóról-ajtóra és azt láthatják, hogy hitvestársaik és gyermekeik odakint dideregnek az utczán?'Nem, ennek nem szabad megtörténnie, (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Tudjuk, hogy a statisztika borzasztó szomorú tényeket emlit Budapest lakásviszonyaiból, tudjuk, hogy, sajnos, Budapesté az elsőség a túlzsúfolt lakások tekintetében. Tudjuk, hogy 7—8 ember egy

y szobában nem tartozik a ritkaságok közé, sőt felmegy 18-ra is, nem is beszélve a tömeglakásokról, pinczelakásokról, lebuj okról, ágyrajárókról. Gorkij Maxim bemutatta nekünk az Éjjeli menedékhelyet, de' annak képeit legjobban Budapesten lehet megtalálni. És vidéken is vannak ily városok. Éz ezek a dolgok a háború után kétségkívül még rosszabbak lesznek, még több lesz a hajléktalan, a túlzsúfolt lakás. Nem lehet várakozni a háború utánig, előre kell látnunk, foglalkoznunk kell a jövő bajaival és azért kell a törvényhozásnak foglalkoznia a telepítés ügyével, amely lehetővé teszi, hogy itt segítsünk. Hiszen történtek dicséretes dolgok Budapesten. Nemcsak a fekete pontokat aka

T

om látni. Látom én, hogy a munkásházak építtetése terén dicséretes dolgok történtek, hogy vidéken is a mezőgazdasági munkásházakról hozott törvény igen szép, örvendetes gyümölcsöket hozott, de e téren tovább kell haladnunk. Azon kell lennünk, hogy elsősorban azok, akik a háborúban szenvednek, részesüljenek abban a jótéteményben, hogy hátralevő napjaikra ne legyen gondjuk arra, hogy hol fognak lakni és hol fog családjuk lakni. Ha tisztán business-oldalról fogjuk fel a dolgot, akkor is azt kell mondanunk, hogy nemcsak a rokkant javára válik ez, hanem az egész nemzetnek, a közgazdaságnak, (ügy van ! a balés a szélsőbaloldaíon.) És az üdülőhelyek iskolák is lehetnek. Mezőgazdasággal foglalkozó polgártársaink tekintetében szükségünk van ily iskolákra. Németországban is felhasználják az üdülőtelepeket, hogy gazdasági oktatást adjanak a rokkantaknak, pedig az ottani gazdasági viszonyok sokkal magasabban állanak, az iskolák jobbak, a tradicziók is mások, fel kellene használni az időt, hogy uj gazdasági irányzatokra neveljük a népünket. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen manap jelszóvá és pedig nagyon tartalmas jelszóvá vált ebben az országban a többtermelés. Ha nem tudunk többtermelést biztosítani, akkor dekadens, hanyatló ország vagyunk, akkor minden hőstett hiábavaló, a kiontott vér elpocsékolt dolog. A többtcrmeléshez szükséges az is, hogy a nép széles rétegei bevonassanak a gazdasági életbe, hogy számukra a megélhetés módjai megnyíljanak, olyanok is, amelyeket előbb nem is ismertek. Ami a rokkantügyet illeti, nagyfontosságú dolog, hogy épen azok a vagyontalan rokkantak, akiknek telepítése elsősorban figyelembe veendő, a jövőben egy uj gazdasági termelésnek lehessenek az apostolai. Én semmikép sem tudnám helyeselni azt, hogy a rokkantakat vigyék egy helyre s u. n. rokkanttelepeket teremtsenek. (Helyeslés a baloldalon.) Ez egy rendkívül elhibázott dolog volna, (Igaz I Ugy van! a balés a szélsőbaloldaíon.) mert folyvást látná az egyik a másiknak a nyomorúságát, ami lelki sanyargatást okozna. (Igás! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) A rokkantaknak lehetőleg olyan foglalkozást kell adni, amilyenben azelőtt voltak, amenynyiben ezt rokkant mivoltuk megengedi és nem szabad őket a megszokott milliőből kiszakítani, hogy ne legyenek tisztán idegenek között. (He7

és a baloldalon.) De azért mezőgazdasági