Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-693

14 693. országos ülés 1917 február 5-én, hétfőn. oly fényesen fejtette ki az indokokat, hogy az részemről csak szószaporítás lenne, ha újból a kérdés részleteibe mélyednék bele. Az előttem szólott t. képviselőtársam azt mondja, hogy ő fél az osztrák-magyar-amerikai viszony megromlásától. Én nem félek attól, mert én csak olyasmitől félek, amit én magam okozok ; én csak olyan veszélytől félek, amelyet magam el tudnék hárítani s amelyet mégis szükség nélkül felidézek. Mi itt semmiféle veszélyt-sem idéztünk fel. Nem mi vagyunk annak okai, hogy ez a helyzet előállott. Egyenlő mértékkel kellett volna mérnie Amerikának nz entente-tal szemben és velünk szemben, (Ugy van ! a jobboldalon és balfelől.) akkor nem következett volna be ennek a háborúnak, ezeknek a vérengzéseknek és embertelenségeknek ez a szomorú fázisa, ez a valóban megrendítő utolsó felvonása. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és balfelől.) Elérkeztünk ehhez a döntő pillanathoz. A német kanczellár a német külügyi bizottság előtt kijelentette azt, hogy minden eshetőséggel számoltunk, midőn erre elhatároztuk magunkat. Most többé visszakozás lehetetlen. (Ugy van! jobbfelől.J Gr. Tisza István ministerelnök: ügy van ! Rakovszky István ." Ezt a lépést, ezt a keserű utat végig kell járnunk, ezt a harczot végig kell harczolnunk, mert ez az egyedüli biztosíték arra, hogy megközelítjük a békét. Ennélfogva a ministerelnök ur nyilatkozatát tudomásul veszem. (Élénk helyeslés a jobboldalon és balfelől.) Elnök: T. ház! Ezek után rátérhetünk a napirend tárgyalására. Mielőtt azonban ezt tennők, a házszabályok 197. §-a értelmében van szerencsém bejelenteni, hogy gróf Bethlen István képviselő ur irásba foglalva indítványt nyújtott be hozzám az iránt, hogy a napirend tárgyalására szánt idő d. u. 3 órától este 9 óráig tartson. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbáloldalon.) A házszabályok idézett szakasza értelmében az indítvány sorsa fölött, holnap fog a t. ház az ülés végén vita nélkül dönteni. Következik a napirend tárgyalása. Ki a következő szónok? Szepesházy Imre jegyző: Ábrahám Dezső! (Mozgás a jobboldalon.) Gr. Batthyány Tivadar: Ha 8 óráig kell itt ülnünk, akkor üljenek itt az urak is, vagy állítsák vissza a régi négyórás üléseket! Elnök: Csendet kérek! Gr. Batthyány Tivadar: Könnyű ugy 8 óráig ülésezni, ha az urak hazamennek! (Mozgás balfelől.) Elnök: Kérem gróf Batthyány Tivadar képviselő urat, ne zavarja a szónokot! Ábrahám Dezső: T. ház! (Mattjuk! Halljuk!) A tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot annak a pártnak nevében, amelynek kötelékébe tartozni szerencsém van, elfogadom. Mielőtt magának a javaslatnak tárgyalására áttérnék, méltóztassék megengedni, hogy Juriga Nándor képviselő urnak egy kijelentésére reflektáljak, amelyet barátságos jóindulattal intézett délelőtti felszólalásában ehhez a párthoz. (Halljuk! balfelöl.) Pártom vezére ugyanis egyik felszólalásában, amelyet néhai királyunk, Ferencz József emlékének megörökítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával mondott, felemlítette, hogy a király emlőkének megörökítése ne csak szoborban valósittassék meg, hanem az erre a czélra hozandó áldozatokat más hasznos és nemes irányban is érvényesítsük. A t. képviselő ur, ugy látszik, gróf Károlyi Mihálynak ezt az intenczióját vagy félremagyarázta, vagy nem akarta megérteni, mert papi állásának megfelelően a bibliára is kitérve azt mondotta, hogy hallatszottak ebben a házban hangok, mint Krisztus köréből, amely hangok azt mondták, hogy ezt a kenőcsöt pedig, amelyet áldozatra szántak, jó volna, hogyha el tudnók adni. Sajnálom, hogy nincs itt a t. képviselő ur, mert megmondanám neki, hogy a kenőcsöt ne ennél a pártnál keresse, de a kenetet se keresse itt, amelyet ő politikai czéljaira oly ügyesen szokott felhasználni. (Helyeslés és derültség a szélső baloldalon.) A világháború kitörésekor az egész nemzet — nemcsak a magyarság — hagyományos királyhűsóge és lángoló hazaszeretete folytán nemzetiségre való különbség nélkül, tápra állt. Midőn a háború lángjai fellobbantak, ennek az országnak minden tája felé a harczba induló csapatok énekszóval mentek, mintha az ellenség halotti torára készülnének. Ha valaha költő ennek a nagy időnek emlékét megénekli és ha historikus tárgyilagos igazságszeretettel történetét meg fogja irni, akkor csak tekintsen ennek a népnek a lelkébe és megtalálja abban a becsületes hűséget és politikai érettséget, (Ugy van! a balfelöl.) 1866-ban, mikor nem is magyar, hanem teljesen idegen érdekekórt vitték harczba a magyar csapatokat, akkor is a Rákóczi-induló hangjait hallatták, ugyebár,- uraim, amelyekkel a magyar vitézeket rohamra szólították. Most, amikor a világháború kitört, niárólholnapra megszűntek azok a kicsinyes aggályok, mintha a nemzeti szinü zászló és a magyar nemzeti nyelv használata csökkentené a hadsereg harczképességét. Csak-amikor a közvetlen bajok már elhárultak, amikor a hozott áldozatok után nem volt itt az imminens veszedelem, csak akkor tűnt fel egy-egy jelensége annak a rég elmúlt időnek, amely sohasem akarta és talán még most sem akarja méltányolni a nemzet áldozatkészségét és nem törődik a nemzetnek jogos érzékenységével. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De mikor a hősök emlékének megÖrökité-