Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-696

696. országos ülés 1917 február 8-án, csütörtökön. 123 hal az, a társadalom, mely az uj generáczióval, az ifjúsággal való kapcsolatát elveszti. (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőhaloldalon.) Az ifjú generáczió, a tapasztalt életkor és a bölcs aggkor hármassága adja meg a helyes irányzatot politikában, irodalomban, tudományban, a szellemi élet minden vonatkozásában egyaránt. Az ifjúság az ötlet és a férfikor ezen ötlet végrehajtója, az ifjúkor a hév, a feszifo erő és a férfikor ennek fékezője, az ifjúkor a kezdeményező és a férfikor ennek a kezdeményezésnek végrehajtója. De én olyan vonatot vagy lokotomivot nem képzelek, mely csupa fékezőből áll, de nem áll haladó erőből is. (Taps a baloldalon.) Ezt a haladó, kez^deményező erőt, ezt az ötletességet rekesztjük ki a magyar politikából, ha kizárjuk a 30 éven alul lévőket. (Igaz ! TJgy van! a baloldalon.) Ha ezt meg lehet tenni a béke idejében, ha ez a béke idején csak politikai botlás, a háború idejében ezt megtenni bün. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Bün azért, mert hiszen mindannyian csak a legnagyobb önmegtagadással járultunk hozzá innen- és onnan ahhoz a javaslathoz, hogy az életnek legzsengébb és legfiatalabb korban lévő ifjai is a harcztérre menjenek. Ha ehhez hozzájárultunk és ezek ebben a háborúban az életüket koczkára tették érettünk, kik idehaza maradtunk és itthon aránylag az életnek kényelmét élvezzük, mig ők az^ életüket dobják koczkára. akkor számomra nincs fiatal ember, számomra nincs öreg, nincs semmi disztinkczió, mely alkalmas volna, hogy azoktól az emberektől, kiknek köszönhetem azt, hogy én idehaza aránylagos kényelemben élek és itt egyáltalában szót emelhetek, lélekzetet vehetek, ha lesz egyéni szabadságom, lesz becsületem, marad bármiféle vagyonom, amit becsületes keresménynyel szereztem, nekik köszönhetek mindent, hogy akkor azt a semmit se adjam oda nekik : a választójogot. (Elénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház ! Az az emlékkő, mely hirdetni fogja a hősök emlékét, a valóságot kell hogy hirdesse. Ha a nemzet örök hálájáról szól ez a kő, akkor a halottaknak emléket mindig csak az van jogosítva emelni, aki a halottak végekaratát is végrehajtja, mert különben ez az emlékkő nem jelent semmit sem. A halottak végakaratát pedig, ha kutatom, mi lehet egy haldoklónak végső sóhajtása és végső gondolata, ha nem az egyik sóhajtás visszaröppen családjához, ha nem az a végső gondolata, hogy mi lesz családjával, mely odahaza marad és nem az-e a másik gondolata, hogy mi lesz azzal a másik nagy családdal, melyet hazának, melyet Magyarországnak neveznek? Ezt a két végakaratot azonkívül, hogy ezt a síremléket emeljük a holtak számára, vájjon miként hajtja végre a kormány? Nem akarok arról szólni, mert hiszen t. képviselőtársaim ezt a, tárgyat már meglehetősen ismertették, hogy az itthon hagyott családról, az árván vagy özvegyen maradt családról való gondoskodás mennyiben felel. meg a kegyeletnek. Hogy a másik végső akarat mikép hajtatik végre, azt látjuk abban, hogy mindazok számára, kik az elhunyt hősöknek bajtársai, de életben maradnak, fentartja a kormány a rideg megtagadás álláspontját. A ministerelnök urnak kedvencz szólania szabadon lord Crainford- után, aki ezt a kifejezést először használta, hogy nem kivan a sötétbe ugrani. Ezt a jelszót lehetett talán alkalmazni az általános választói joggal szemben valamikor, de ma, mikor a harczosok választójogáról van szó, ezekre a sötétbeugrás jelszavát alkalmazni nem lehet, mert hiszen ezek mertek a sötétbe ugrani. (Tetszés bal jelöl.) Ezek mernek ugrani abba az örök sötétségbe, amelyet halálnak neveznek és hogy az ugrás az egyiknek ugy sikerült, hogy visszatérhet a halál mesgyéjéről, a másiknak ugy, hogy a halál örök sötétsége borul rá, nem tehet különbséget, hogy az egyik márványban örökittessék meg, a másik pedig, aki szintén megkoczkáztatta ezt az ugrást, azt kapja feleletül, hogy nem ugrunk érte a sötétbe. (Derültség baljelöl.) Nem tudom, mit koczkáztat a t. minister ur azzal a sötétbe való ugrással. Én azt hiszem, hogy az életben maradott hősök mindenesetre többet koczkáztattak. Mit fél a ministerelnök ur azoknak a választójogától, akik részt vettek a háborúban és haza fognak térni? Félti tőlük a magyarságot, a hazát, amelyet ők védelmeztek meg? Milyen alapon? Elolvastam a jelenlegi választási törvény indokolását, amely megmondja nekünk a statisztika világánál, hogy a magyarság aránya a jelenlegi választői jog szerint, szemben a régi czenzusválasztójoggal, egy törtszám perczent különbséget mutat. Egy törtszám erejéig van megmentve a magyarság azokkal szemben, akik védik a magyrságot. (Igaz ! TJgy van ! baljelöl.) Egy másik közkeletű szólama a ministerelnök urnak, hogy megvédi a középosztály vezető szerepét. A mint a háborúban hiába tiszt az, akiben a vezető képesség nincsen meg, mert az ilyen tiszt vezetése csak bajba dönti a maga csapatát, ugy a politikai életben is hiába neveztetik ki tisztnek és középosztálynak az, akiben nincs meg a vezetőképesség. A tények arisztokrácziája, a tényleges állapot, a tényleges erények azok, amelyek képesítenek, nem pedig a törvénybe iktatott privilégium, a törvénybe iktatott előjog. A középosztály vezető szerepét nem védelmezem meg azokkal szemben, akik ott a hareztéren nagyon szépen elfogadják annak a középosztálynak vezetését, amelyet tisztikarnak neveznek, s mely legnagyobbrészt tartalékosokból, a magyar középosztály tagjaiból áll és idehaza is elfogják fogadni azok vezetését, akik, mint igazi középosztály nem a maguk javára, hanem a közérdek irányában kívánják vezetni a népet. Ezt a középosztályt, a valódit, az igazit, amely az államtól nem eltartatni kívánja magát, ezt nem kell a ministerelnök urnak tőlünk megvédelmeznie. (Élénk tetszés és taps baljelöl.) Én hozzájárulok a határozati javaslathoz, mert ugy látom a kormány javaslatában, hogy a kormány 16*