Képviselőházi napló, 1910. XXXIV. kötet • 1917. február 5–márczius 2.

Ülésnapok - 1910-696

116 696. országos ülés 1917 február 8-án, csütörtökön. sem különösen a rni pártunk álláspontjának. Ez csak a minimuma annak, amit kívánunk. Különösen mi néppártiak kijelentjük, hogy ez visszafejlődés eredeti álláspontunkkal szemben, melyet már a 90-es évek vége felé egy határozati javaslatban a ház elé terjesztettem. Már akkor követeltük, hogy választójogban részesittessók minden aktiv szolgálatot teljesítő katona. Ma, mérlegelve a politikai viszonyokat s azt a nagy ellenállást, melyet a t. túloldalon észlelünk, restringáljuk kérésünket s e jogokat csak azoknak akarjuk biztosítani, akik arra a harcztéren érdemeket szereztek. Enélkül ez a törvényjavaslat értéktelen, tartalomnélküli, komolyságnélküli, semmi egyéb, mint porhintés és — elismerem, akaratlanul •— egy jó üzleti konjunktúra teremtése a márványkereskedőknek, a kővésőknek és mindenféle kegyelet-értékesítő részvénytársaságnak és vállalatnak. Ép ezért nem akarom elhinni, hogy azon áradozó lelkesedés után, mely e törvény 1. §-ából szól, amely §-t ép az imént egyhangúlag elfogadtuk, önök visszautasítanák indítványomat. Hiszen a mostani állapoton ez nem jelent nagy változtatást. A harcztéren levők egyrésze úgyis bir választói joggal és a jogkiterjesztés csak azokra vonatkozik, kiknek választójoguk nincs, de kik kinn a harcztéren az országhoz való hü ragaszkodásuknak fényes bizonyítékát adták. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nagy. morális hatása volna ennek a külföldön is. Mikor első ízben adtam be ez indítványt, büszke voltam s azt hittem, hogy Magyarország úttörő lesz e téren, az első ország, mely katonáit azzal tiszteli meg, hogy hősiességüket ilyen tényleges elismeréssel tünteti ki. Sajnos, megelőztek az angolok. Angliában csak a mostani háború alatt hozták be az általános védkötelezettséget és nyomban együttjárt ezzel a választói jognak a katonákra való kiterjesztése. A január 17-iki »Manchester Guardian« ezt írja az angol alsóház választójogi bizottságának javaslatáról: »eszerint minden tényleges szolgálatban lévő katona és tengerész szavazati jogot kap akkor is, ha a törvénynek a tartózkodási hely tekintetében tett kikötése szerint el is vesztette volna e jogát; a választást egy nap alatt kell elvégezni, a plurális választójog a régi értelemben megszűnt; aki azonban nem abban a kerületben lakik, ahol dolgozik, mindkét kerületben szavazhat ; néhány egyetem is kap külön képviselőt, a nők nem kapnalí választójogot®. Angliában az általános véclkötelezettséget a háború alatt hozták be, ennek elodázhatatlan, elkerülhetetlen ellenértéke az általános választői jog. (Elénk tetszés és taps balfelöl.) Nagyobb ember, mint a ministerelnök ur, nem átallotta ezt bevallani, olyan ember, akit nem lehet azzal megvádolni, hogy a radikalizmus híve. Bismarck maga mondta a német birodalmi gyűlésen, mikor behozták az általános hadkötelezettséget, hogy elodázhatatlan korolláriuma az általános választói jog. A t. ministerelnök ur, mikor indítványom ellen állást foglalt, ezeket mondta (olvassa): ». . . az a felfogás t. i., mintha a választói jog meg egyes egyének vagy társadalmi rétegek megjutalmazása volna. Nézetem szerint a választói jog nem jutalom; á választói jog állami megbízatás, az állam által az egyesre ruházott közjogi kötelesség, közjogi hivatás, amelylyel való felruházásnál nem a jutalom szempontja, hanem az állami közérdek szempontja a döntő.« (Az elnöki széket Simontsüs Elemér foglalja el.) Tehát nem jutalom, t. ház, hanem megbízatás. Én e megkülönböztetésben ellentétet nem látok. A jutalom lehet megbízatás; mind a kettő fedheti egymást, mind a kettő kiegészítheti egymást. A választói jog . nem jog, hanem kötelesség? Igen, kötelesség is, de inkább jog, mint kötelesség minálunk, mert itt a joggal élhet az illető s hogyha ezt a jogot, amelyet én intendálok, megadom, az több jog, mint kötelesség, mert ezt a jogot többé senkisem veheti el tőle, ámde a kötelesség, hogy ezen ráruházott joggal éljen, csak ott lehetséges, ahol a szavazási kötelezettség is be van hozva. Aki a jutalom miatt aggályoskodik és nem akarja a választójogot a hősöknek megadni azon a czimen, hogy a jutalom nem illő, egész magyar jogi fejlődést tagadásba veszi. (TJgy van! balfelöl,) Hiszen mi volt nyolcz századon át a politikai jogok gyakorlatának alapja ? A nemesség. Mi volt a nemesség ? Nem volt egyéb, mint az ország körül szerzett érdemek elismeréséül adott jutalom. (Ugy van! balfelöl.) És milyen érdemek állottak legfelső sorban ? Voltak ugyan más érdemek is, de a legelső helyen a harcztéren, a katonáskodással szerzett érdemek állottak. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Csak a Corpus jurist kell felnyitnunk, lépten-nyomon látjuk ott történelmünk legfényesebb neveit- (Halljak! Halljuk! balfelöl) Látjuk, hogy jutalmul kaptak politikai jogokat, kitüntetéseket, rangemeléseket. Ez volt a magyar jogfejlődós egész 1848-ig. Ez volt a politikai jogoknak alapja; egy privilégium alapján nyert politikai jog: a közügyekbe egy privilégium alapján nyert beleszólási jog, tehát egy jutalom. Ez 1874-ig állott fenn. Ha tény is az, hogy ezzel politikai jogok többé összekötve nem is voltak, azonban a jutalmazás azon módja csak 1874-ben kapott lábra; szokás, hogy nem az országos érdek volt a döntő, hanem a pártérdekek szempontja. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) 1874-ig a kitüntetettek között majdnem kivétel nélkül olyanokat találtunk, akik akár katonai téren, akár a művészetek terén, akár a polgári életben, akár a tudományok terén kitüntették magukat s ennek folytán nemességgel jutalmaztattak.