Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-675
82 675. országos ülés 1916 deczember 12-én, kedden. nak fegyvert ragadnia. Seregeiknek dicsőséges tettei sem változtatták meg küzdelmüknek ezen jellegét. (Ugy van! Ugy van! Elénk helyeslés.) Egy perezre sem vesztették szem elől, hogy a többi nemzetek jogainak tisztelete saját jogaikkal és jogos érdekükkel ellentétben nem áll. Nem akarják szétzúzni vagy megsemmisíteni ellenségeiket. Katonai és gazdasági erejük tudatában, készen arra, hogy ha kell, a végsőig folytatják a reájuk erőszakolt küzdelmet, (Elénk helyeslés.) egyszersmind azonban áthatva attól az óhajtól, hogy a további vérontásnak elejét vegyék és véget vessenek a háború borzalmainak, a négy szövetséges hatalom a béketárgyalások mielőbbi felvételére tesz javaslatot. (Általános élénk helyeslés.) Meggyőződésük szerint azok a javaslatok, amelyeket ezekre a tárgyalásokra magukkal hoznának és amelyek népeik becsületét, létét és fejlődési szabadságát kívánják biztosítani, alkalmas alapot nyújtanának az állandó béke helyreállítására. Ha a békének és engesztelőd esnek ezen ajánlata daczára tovább folynék a küzdelem, a szövetséges négy hatalom el van tökélve, hogy azt a győzelmes befejezésig fogja folytatni. (Elénk helyeslés.) A felelősséget azonban az emberiség és a történelem előtt ünnepélyesen elhárítják maguktól.« (Élénk helyeslés.) T. ház! Amidőn ezen jegyzéket a t. háznak kötelességszerüleg bejelenteném, elsősorban konstatálni kivánom, hogy abban semmi uj nem foglaltatik; hogy nem uj álláspontot jelent, ellenkezőleg, azt az álláspontot juttatja kifejezésre, amely a monarchiát és szövetségeseit a háború egész vitele alatt, de hozzá merem tenni: a háborút megelőző évtizedek alatt is (Ugy van ! Ugy van!) konzekvensen vezette. (Helyeslés.) Szükséges ezt a tényt megállapítani, mert nézetem szerint csak ezen tény szemmeltartása mellett értékelhetjük kellőleg ennek a lépésnek igazi jelentőségót és valódi horderejét. (Helyeslés.) A közelmúltban napirendre került az a kérdés, hogy ez a háború melyik hatalmi csoportra nézve bir a támadás és melyikre a védelem jellegével; hogy kiket ér a felelősség a háború felidézéséért. Mindnyájan ismerjük azt a polémiát, amely ebben a kérdésben a német birodalmi kanczellár és az akkori angol külügyminister közt lefolyt. En azt hiszem ez a polémia a napnál világosabban bebizonyította, hogy az 1914. év Julius második felének végzetes fontosságú napjaiban kit illet a háború felidézéséért a felelősség. (Igás! Ugy van!) Én azt gondolom, nem végzünk felesleges munkát, ha kimélyítjük ezt a kérdést és továbbmenőleg kutatjuk azt is, hogy az európai nemzetközi helyzet- elmérgesedéséért egyáltalán kit illet a • felelősség. Egy rövid történelmi visszapillantás tisztába hozhatja a dolgot. (Halljuk! Halljuk !) T. ház! A német birodalom megalapítása után annak a nagy államférfiuuak, akinek életeműve ebben nyert megkoronáztatást, politikaialapgondolatává lett az elért nagy eredmények biztosítása egy olyan tartós békének megszerzése által, amely a német birodalomra nézve megteremtse a békés fejlődés előfeltételeit. Ezen politikai gondolat megvalósítását kereste a három-császár-szövetségben. El is érte egy rövid időre. De ez a szövetség nem lehetett tartós; ennek a szövetségnek fennállását lehetetlenné tették az orosz birodalomnak olyan agresszív politikai tendencziái, amelyek a monarchia életérdekeit veszélyeztették. (Igaz! Ugy van!) A török-orosz háború, az azt követő események, a berlini kongresszus és annak határozatai megásták sirját e három - császárszövetségnek. Ebből a dolog természeténél fogva ki kellett válnia annak a hatalomnak, amely agreszsziv külpolitikát folytatott, hogy annál szorosabbá váljék a kapocs azon két európai nagyhatalom között, amely konzervatív álláspontra helyezkedett. (Ugy van!) Eenmaradt tehát a két középeurópai nagyhatalom szövetsége, amelyhez kevés vártatva kültagul Olaszország csatlakozott. (Derültség.) Szemben maradt ezzel a konzervatív, békés jellegű szövetséggel a kontinensnek az a két nagyhatalma, amelyeknek különböző okokból, de mindegyiknek agresszív czéljai voltak. (Ugy van !) Mi sem természetesebb, mint hogy ez a két agresszív nagyhatalom, kiki a maga külön utján haladva találkozott s létrejött az oroszfranczia szövetség, amely csak a kedvező alkalomra várt, hogy a francia revans-gonrlolatot és az orosz balkánuralmi gondolatot a középeurópai hatalmakkal szemben megvalósítsa. (Igaz! Ugy van!) Már ebben az időben találkozunk azzal a kísérlettel, hogy ugy állítsák be az orosz-franczia szövetséget, mint a német-osztrák-magyar szövetség által fenyegetett európai békének védelmére létrejött alakulatot. Ugyanez a törekvés, amely oly hihetetlen eredményt tudott felmutatni a jelen háború alatt a világ közvéleményének félrevezetésében, ez a törekvés már akkor veszi kezdetét, már akkor rendszeresen folyik ebben a tekintetben a közvélemény félrevezetése. Én azt hiszem, igen egyszerű tisztába jönni azzal a kérdéssel, hogy a két szövetséges csoport között melyik képviselte a béke ügyét és melyik fenyegette azt. Hiszen a béke megzavarására irányuló gyakorlati politikai czélja csakis a franezia-orosz szövetségnek volt. És hogy ez igy áll, hogy a német-osztrák-magyar szövetségnek a békét fenyegető semmiféle tendencziája nem volt, ezt az eseményeknek egész sorozatával bizonyíthat juk. Bizonyíthatjuk mindenekelőtt azzal, hogy amint ugy alakultak az erőviszonyok, hogy a
