Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-674
50 674. országos ülés 1916 deczember U-én, hétfőn. kezéből a nemzeti ellenállásnak utolsó fegyverét is, mert teljesen illuzóriussá tette ezen törvény által az ujonczok megajánlásának megtagadását. Ugyancsak ennek a nemzeti érzésnek hiányáról tett tanúságot a ministerelnök ur nemrég is, midőn itt, pár hétel ezelőtt a külügyminístert akartuk felelősségre vonni. Ebben a vitában valamelyik ellenzéki férfiú elég szerencsétlen volt a nemzeti aspiráezi óknak és törekvéseknek ugyancsak vékony kódexét, t. i. az 1867 : XII. törvényczikket felemlíteni, mire a t. ministerelnök ur azt felelte, hogy »mi közjogi hóborttal* állunk elő. Végül eltekintve az erdélyi katasztrófától, amelyet oly graficze és oly szépen előttem szólott Ugron Gábor t. barátom ecsetelt, eltekintve továbbá 600.000 székely honfitársunk földönfutóvá "való tételétől; eltekintve továbbá különféle külügyi, diplomácziai téves sakkhuzásoktól, amelyekért mind a t. ministerelnök urat, illetőleg a t. kormányt tettük és teszszük felelőssé, (ügy van I ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) csak azt a kapkodást, azt a rendszertelenséget, azt a — hogy ne mondjam — tehetetlenséget akarok még emliteni, amely szerint a t. kormány nem birja meggátolni azt, hogy mig a különféle háborús konjunktúrák s hadiszállítások folytán felcseperedett dúsgazdagok tejben-vajban fürödnek és pénzért mindent megkapnak : addig a szegények, a vagyontalanok még drága pénzért, óriási áron sem birják vagy csak igen nehezen, órákig tartó hosszas ácsorgás után, birják megszerezni a legelső szükségleti élelmi- vagy tüzelőszereket, (Vgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) valamint azt sem tudja meggátolni, hogy az iparczikkek ára minden indok nélkül, teljesen érthetetlenül, napról-napra folyton horribilisán ne emelkedjék. Mindezekért és sok egyébért, amiket most — ismétlem — nem akarok felsorolni, hanem ezt más alkalomra tartom fenn, a néppárt a t. kormány iránt bizalommal nem viseltethetik és igy az indemnityt nem fogadja el. (Elénk helyeslés balfelöl.) Elnök : Szólásra következik ! Srepesházy Imre jegyző: Gróf Batthyány Tivadar ! (Halljuk ! Ralijuk ! balfelől.) Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselőház! Az ellenzéki pártok körében az a gondolat merült fel, hogy a mostani indemnitási törvényjavaslat tárgyalásánál szorítkozzunk lehető rövid vitára, nehogy egy hosszabb, három-négy napos tárgyalással is megzavarjuk a, koronázás magasztos közjogi ünnepélyének és aktusának összhangját. Az ellenzéki pártok, köztük az is, amelynek nevében ina itt felszólalni szerencsés vagyok, mind megegyeztek abban a gondolatban, hogy O felsége, I. Ferencz József halálának pillanatától kezdve kerüljünk mindent, ami a harmóniát, az egységes összedolgozást, az összműködést minden téren a legkevésbbé is alterálná. Tettük pedig ezt azért, mert demonstrálni akartuk nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is, hogy a mai nehéz, súlyos időkben, amidőn a magyar nemzet megérte azt, hogy egy világháború harmadik évének közepette kell az uj király koronázásához, az uj királynak az alkotmányos életbe való bevezetéséhez hozzálátnia, lehetőleg teljes harmónia, teljes összhang uralkodjék, daczára mindannak, amit előttem szólott t. barátom, Molnár .János képviselő ur itt röviden ecsetelt, amelyek mind vérző, sajgó, fájdalmas emlékek, amelyeket e perczben csak röviden megemlítve, el lehet hallgatnunk, de amelyekért a megtorlást, vagy — hogy helyesebben fejezzem ki magamat — azoknak legalább is jóvátételét elvárjuk az alkotmány minden tényezőjétől. Sajnálattal kell megállapítanom azt a közismert tényt, hogy az ellenzéki pártoknak a harmóniára való ez a törekvése a t. kormány, a t. túloldal részéről egyáltalában nem talál megfelelő visszhangra, sőt ellenkezőleg majdnem minden nap történik valami, ami határozottan annak a szomorú ténynek konstatálására vezet minket, hogy minden kísérletünk hiábavaló, mintha tervszerüleg — nem mondom, hogy igy van, de a látszat az — mintha a harmónia megzavarására, a koronázási ünnepély fényének, összhangjának megrontására valami titkos, láthatatlan kéz irányításával tervszerüleg törekednének. Nem fogom itt részletesen taglalni azokat a dolgokat, amelyek a harmóniára való ezt a törekvést meghiúsítják. Tudja mindenki, hogy már fájdalmasan, megbotránkoztató volt az is, hogy, a midőn O felsége a király elhunyt, a halálát követő első napokban a lojális magyar sajtónak majdnem minden lapja, egy sereg fehér lappal, u. n. ablakokkal jelent meg, mert a czenzura nevetségesen hiperlojális — nem tudom én — aggodalmaskodásával szükségesnek tartotta itt kiczenzurázni olyan dolgokat, amelyeknek semmi közük sem volt sem a lojalitáshoz, sem a közérzéshez, hanem amelyek a ministerelnök ur ténykedéseit kritizálták, de véletlenül »A király a ravatalon* rovat alá kerültek. Mit gondolhattak ellenfeleink a háborúnak e nehéz napjaiban, amidőn a lapokat olvasták és látták azt a sok kihagyást ? Hiszen azt kellett mindenütt gondolniok, hogy Magyarország forradalmi hangulatban van, amidőn a nagy király halála után ilyen aspettóban, ilyen köntösben jelenik meg a mi sajtónk. Ez a túlzott lojalitás a legnagyobb illojalitás, amely igenis a legsúlyosabban sértetté a harmóniát, az összhangot. Itt van az u. n. nádorhelyettesi kérdés, amelynél szerintem az igen tisztelt többi ellenzéki pártok a lojalitásnak oly makszimális fokára léptek, amelyet azt hiszem, a kormányhoz és a koronához közelálló minden férfiúnak két kézzel kellett volna megragadnia. Ezzel szemben azt látjuk, hogy az igen t. többségnek a király által kinevezett vezére igenis magának követeli még azt a funkcziót is, amelyet Isten és ember előtt
