Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

Í8 674. országos ülés 1916 deczember ll-én, hétfőn. áldozatokat hoztunk és ezért nem vár Erdélyben senki kárpótlást. Hiszen ragyog a szeme és dagad a keble minden erdélyi embernek, ha Erdély történelmi múltjára tekint, ragyog a szeme és dagad a keble, ha arra a pillanatra gondol, amikor erős és büszke férfijobbot nyújtva Magyarországnak kimondotta az uniót. De ezzel szemben könnytelt szemekkel, megingott lelki egyensulylyal, megbomlott idegrendszerrel, összeszorított ajakkal és ökölbe szorított kézzel állott Erdély népe még nem is oly régen ideát Magyarországon, megfosztva vagyonától, otthonától, családjától, gyermekétől, asszonyától, távol szülőföldjétől, apái sírjától, itt állott kirabolva, koldusbotra jutva az országutak szélén és könnyein keresztül, azok fátyolán át a borús, vérpiros láthatárt figyelve nézett kelet felé, gondolatai átszálltak a Királyhágón, emlékei elsuhantak a havasok felett, lelke ott szárnyalt a Retyezát, a Rika, a Hargita orma körül és kétségbeesve kellett megtudnia, hogy mindene elveszett, hogy ezeréves birtokában az oláh az ur. (Igaz ! Ugy van ! baljelöl.) Ezekért a szenvedésekért, melyeket egyedül mi viseltünk, ezekért az elpusztult falvakért és városokért, az elvesztett vagyonért és termésért, amelyet csak mi vesztettünk el emberi gondatlanság, fejetlenség, felületesség miatt, ezért az országrészért, mely a mi szűkebb hazánk, melyet azok alkudtak el, akiknek az a vagyon, az a termés csak eszköze az Etapjje-nek, akiknek a mi szülőföldünk csak harcztér és a mi drága népünk csak sorozási vagy evakuálási anyag, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ezekért követelem én a kárpótlást és nem azokért az áldozatokért, amelyeket mindnyájan meghoztunk. Ez az a kárpótlás, amelyre az unió kimondásakor egymásnak nyújtott erős férfias kézzel kötelezte magát az egész ország, ez az a kárpótlás, amely nemzeti kötelesség, a nemzeti becsület kérdése. (Ugy van ! a baloldalon,) De emberi kötelesség is. Mert aki látta a napfényben dolgozni a mi fajtánk asszonyát, megfeszitett izmokkal serénykedni gyermekét és öregét, — mert ugy gondolták, hogy ezzel is szolgálják a nehéz időkben hazájukat — aki látta az Isten, áldását ezen a munkán, a gazdag és bő termést ; aki látta a havasokon legelő gulyát ; aki látta azt a csendes és szent munkát, melynek nyugalmát a mi Kárpátjaink adták meg, ez az aczélgyürü, meg az a szép ígéret, hogy ezeket a Kárpátokat védeni fogják a székely fiak, világok harczának legendás hősei, derék székely anyák szivének büszkeségei; és aki látta egyszerre ezt az egész világot összeomlani, aki látta az égő házak és kazlak tüzében a félig meztelenül futkosókat, mint keresi egymást anya, testvér és gyermek ; aki látta a fejszét ragadott székely anyát és látta a legyilkolt, darabokra vagdalt lakosságot; aki látta a menekülő népet, látta a gyengét, az ártatlant künn a mezőn, megfosztva mindenétől és mindenkitől, kit szeretett, kihez ragaszkodott; aki látta százezer Számra vándorolni ezt a régi büszke népet, amint alamizsnát kér, összetorlódva az ország utján, koldusbotra jutva évszázadok keserves munkája után ; aki látta, hogyan fogy el az élelem azon a vidéken, ahol épen összetorlódtak és hogyan lép fel az éhség és az ezzel járó minden ujabb szenvedés ; aki látta a menekülő vonatokról tuezatszámra leszedett éhenhalt gyermekeket; aki látta a marhák kocsijában és a sinek mentén kirakott anyákat szülni, gyermeket a világra hozni, ujabb áldozatául az emberi nyomornak és szenvedésnek: az, akárhogyan fordult is azóta, a hadiszerencse, ha nem lelketlen, ha nem embernek nem is nevezhető vadállat, nem zárkózhatik el azelől, hogy ezeket a kínokat, ezeket a szenvedéseket, ezt a fájdalmat, ezt a nyomorúságot kárpótolni, amennyire lehet, emberi kötelesség ! (Ugy van ! Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én nem keresem azt, hogy mindezekért .ki a felelős, — eljön annak is az ideje. Nem kérdezem, hogy miért nem volt Erdély határán katona, amikor a dunai vonalon lehetett; nem kérdezem a belügyminister urat, hogy a legjobb intézkedése miért vált torzzá már az első fórumnál és amire megérkezett a néphez, miért lett belőle egy »fusson mindenki, amerre tud«-dá ; nem fogom felelősségbe vonni azt, aki pár órával az oláh betörés előtt büntetéssel sújtotta azokat, akik menekültek ; nem tudakolom az igazságügyminister úrtól, hogy miért nem hozták el idejében a telekkönyveket, sem a kultuszminister úrtól, hogy miért bízták az ellenség kulturérzékére műkincseink megőrzését ; nem kérdem a kereskedelmi minister úrtól a vaggonhiányt, a rekvirált rézzel telt vaggonokat, SCU1 íl földmivelésügyi minister úrtól, miért késett két héttel az állatbevásárlást kimondó rendelet, miért nem vitték el idejekorán a már kicsépelt gabonát és nem kérdem a hadügyi vezetőségtől sem azt, miképen történhetett meg az, hogy oly vidékeken, hol még egyáltalában nem jártak oláhok, már fel voltak törve a lakások, összetörve a bútorok, elhajtva a marhák, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) felgyújtva a kazlak. Nem vonom felelősségre a ministerelnök urat sem azért, hogy az evakuálás alkalmával miért nem evakuálta a romána jku polgártársakat is. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Sümegi Vilmos: Vigan raboltak danolva, énekelve.! Ugron Gábor : Ezzel a háború alatti lelki kiegyenlítődést, a balsorsban való közös szenvedést megakadályozta és belekergette őket a NagyRománia lelki világába. Isten segítségével és katonáink szuronyai révén Románia ma lábainknál hever. De mit fog találni a hazatérő székely és szász a maga otthonában ? Látni fogja azt, hogy el van pusztítva, fel van gyújtva, ki van rabolva, és minden rom a gazdaságában, de érintetlen a vagyona az otthonhagyott oláhoknak. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Micsoda ellentét fog kifejlődni közöttük ? Hogy fogják meggyanúsítani egymást, most, hogy visszatérnek, és micsoda lelki rombolást