Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-692

692. országos ülés 1917 február 1-én, csütörtökön. 545 tehesse. Ma ez Hosszú retortän megy keresztül. A munkásbiztositó pénztárnak javaslatot kell tennie az iparfelügyelőséghez, az iparfelügyelőségnek pedig a nnnisteriumhoz. Hiszen mig azokon a hivatalos retortákon az akták tömege végigmegy, azalatt az idő alatt nagyon sok olyan baleset történhetik, amelyeket a maga idején tett intézkedéssel meg lehetne akadályozni. Én tehát kérem az igen tisztelt minister urat, hogy vegye az általam kért intézkedések szükségességét fontolóra a figyelmébe ajánlott konkrét eset kapcsán. A minister ur engem mai felszólalásában meggyőzött arról, hogy nem akar az organizmusba belenyúlni, nem akarja a balesetbiztosi tás egész szervezetét ily intézkedésekkel megváltoztatni ; ezt az álláspontot elismerem és méltánylom, de találjon módot a dolog lényegének elintézésére és ilyen esetek meggátlására ; találjon módot az igen tisztelt kereskedelemügyi kormányzat, hogy a balesetelháritó intézkedések kellő időben végrehajtva megvédhessék a becsületesen dolgozó szegény munkások életét és egészségét. T. képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy még eg}' kérdésre terjeszkedjem ki, amelylyel a ministér ur beszédében foglalkozott és ez a köztisztviselőknek, az állami alkalmazottaknak a munkásbetegsegélyző- és balesetbiztosító intézetben való részvételének kérdése. Volt alkalmam és szerencsém megemlíteni az általános tárgyalás folyamán, hogy az 1907 : XIX. t.-cz. 10. §-a megengedi, hogy a köztisztviselők, nem lévén a munkássegélyző pénztár tagjai, nem lesznek kénytelenek azokká lenni, amennyiben az állam a maga szolgálati rendtartásában 20 héten keresztül róluk gondoskodik. Ezzel az indokolással azután 1910-ben ministertanácsi határozattal a köztisztviselőknek egy nagy rétegét vonták ki a rmmkásbiztositó intézmény keretéből és ma a t. minister ur azt mondotta, hogy az állam köteles a maga alkalmazottjairól gondoskodni, az állam gondoskodik azáltal, hogy 20 héten át fizetést ad az alkalmazottaknak, nincs tehát a minister ur abban a helyzetben, hogy erre irányuló kérésemnek eleget tehessen. Méltóztassék megengedni, hogy ebből a szempontból röviden megvilágítsam a kérdést, hogy mi a különbség a között, ha a köztisztviselők ily módon a szolgálati rendtartás szerint vannak betegség esetére ellátva és a között, ha a munkásbiztosító pénztárak gondoskodnak róluk. A szolgálati rendtartás csak arra vonatkozik, hogy az a köztisztviselő, az az állami alkalmazott betegség esetén 20 héten keresztül megkapja a fizetését, de sem orvost, sem patikát, sem gyógyeszközöket nem kap, a munkásbetegsegélyzői tagság pedig jelent neki nemcsak táppénzt, de ingyen orvosi ellátást, ingyen gyógykezelést, ingyen gyógyászati eszközöket és oly méretű kezd ez lenni, hogy már a betegek üdülés szempontjából szanatóriumban is helyezhetők el és oda kell haladnia az intézménynek, hogy minél több ily szanatórium léteKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIII. KÖTET. sittessék a betegek egészségének megóvása érdekében. Méltóztassék már most a különbséget tekinteni. 3600 korona az értékhatár, amelyig a kötelező munkásbiztositó tagság jár. 3600 korona értékbe épen a köztisztviselők azon rétege esik. amely legjobban van rászorulva a támogatásra és amelynek tagjai nem engedhetik meg maguknak azt a lukszust, hogy orvost fizessenek, patikára költekezzenek. Miből is tennék ? Nincs meg a szükséges élelmi jök, nincs elégséges anyagi erejük. Amint az általános tárgyalás alkalmával mondottam, az ily családra nézve a betegség katasztrófát jelent, (ügy van! a balés a szélsőbaloldahn.) Ha a családfő, a feleség, a gyermekek közül valamelyik megbetegszik, orvost kell hivni. gyógyszer kell, ez katasztrofális jelentőséggel bir. Már most ha ezek a munkásbiztositó pénztár tagjai lehetnek, akkor ez az aggodalom megszűnik. Még egy igen fontos szempont, amelyet már megemlítettem, hogy t. i. a munkásbiztositó tagság nemcsak magára a tagra vonatkozik, hanem a hozzátartozó családtagra is, amig a szolgálati rendtartás kiadja az illető tagnak a 20 heti fizetést minden nélkül, annak a beteg napidijasnak vagy irodatisz'tnek feleségéről, gyermekéről a szolgálati rendtartás nem tud semmit. Öriási különbség ez tehát a hozzátartozók szempontjából is és minden szempontból fontos, hogy a köztisztviselők ezen kategóriái, akik legjobban szorulnak támogatásra, bevétessenek a munkásbiztositó pénztár tagjai közé. Ezt ez a javaslat nem intézi el, erről persze ebben a javaslatban nincs is szó. Csak felhasználtam az alkalmat, hogy a kérdésről beszéljek és a t. minister ur figyelmébe ajánljam. A vita folyamán a t. kereskedelemügyi minister úrban annyi szocziális érzéket, annyi jóindulatot és annyi belátást tapasztaltam, hogy jogom van újra szőnyegre hozni ezt. a kérdést, megvilágítani a dolgot és ha alkalom és mód van, arra kérem a t. minister urat, hogy részesítse ezeket a szegény köztisztviselőket ennek az intézménynek áldásaiban. (Helyeslés.) Vagy. kérem, megint a dologlényegéről beszélek, nem az a fontos, hogy a betegsegélyző pénztár tagjai legyenek, nem bánom, ha nem is lesznek tagjai, de akkor a szolgálati rendtartás részesítse őket ugyanolyan segítségben, amely megilletné őket, ha a betegsegélyző pénztár tagjai lennének. A forma engem hidegen hagy, a dolog lényege érdekel. Tessék őket ellátni gyógykezeléssel, patikával, gyógyeszközökkel, terjedjen az ki a családtagokra is, csak azt hiszem, hogy gyakorlatilag az államnak sokkal olcsóbb volna, ha az illetők a munkásbiztositó tagjai lennének, mert ott készen van az intézmény, a szervezet, egy uj intézmény fölállítása pedig sokkal költségesebb volna. Bocsánatot kérek a t. képviselőháztól, hogy ily sokáig időztem e kérdéseknél, (Halljuk ! Halljuk !) de nem mondhatom, hogy mennyire lelke69