Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-692
53G 692. országos ülés 1917 február 1-én, csütörtökön. holott a tényállás szerint a kihágási biró kihágásnak nyilvánította. További eset, ha a rendőri büntetőbíróság a büntetés kiszabásánál a törvényben, ministeri rendeletben vagy szabályrendeletben megállapított büntetési tételeket meg nem tartotta. Ez annyit jelent, hogy túllépte volna ezen büntetési tételeket, ami szintén csak rendkívüli esetben fordul elő. Ha most ezt a 178. §-t ezekre az igen súlyos kihágásokra, amelyek büntetése súlyosabb, mint a vétségeké, méltóztatik általánosságban kiterjeszteni, akkor a harmadfokú kasszatórius fórum ennél, a bűnvádi perrendben megállapított kasszatórius fórumnál is rosszabb lesz, mert a bűnvádi perrendben megállapított fórumnál van még egy semmiségi ok, a bűnvádi perrendtartás 384. §. 9. pontja alapján ugyanis kényszerithetem a semrhitőszéket, a kasszatórius fórumot, bogy ha az alsóbb fórumoknál bizonyítási eszközömet, amelyet felajánlottam, nem fogadták el, hogy akkor az egész tényállás alapján bírálja, hogy helyes-e, vagy nem helyes-e, hogy ezt a bizonyítást fel nem vették, mert lehetséges, hogy e bizonyítás felvétele mellett egészen más anyagi igazság derült volna ki, mint amilyent az Ítéletben megállapított tényállás tüntet fel. A 384. §. 9. pontjának megfelelő semmiségi ok azonban ebből a 178. §-ból hiányzik. A helyzet tehát a következőképen alakul. A gyorsított közigazgatási eljárásban a vádlott bizonyítékokat ajánlott fel, ellenbizonyitékokat. Méltóztatik tudni, hogy a kihágási eljárásban a feljelentő hatósági személynek bemondása eskü alatt megerősített vallomásnak vétetik és többnyire teljes értékű bizonyítéknak fogadtatik el. Ezzel szemben ellenbizonyitékot ajánl fel a vádlott, az ellenbizonyitékot nem fogadja el az alsó fórum, nem fogadja el a második fórum sem, egészen feleslegesnek tartja a bizonyítást és bizonyítékok felvétele nélkül a vádlottat egyszerűen elmarasztalja két fórum. Már mcst az elitélt a 178. §. értelmében, amikor csak 30 koronáról van szó, bagatell dologról, az elitélt fél azon okból, hogy neki vannak bizonyítékai, amelyekkel be tudja bizonyítani, hogy ártatlan, de nem engedték meg az alsóbb fokon, hogy felvegye a bizonyitélokat, rem jelenthet be semmiséget. Bocsánatot kérek, itt ismét az anyagi igazság szenved és ismétlem és ebben foglalom össze észrevételeimet, hogy oly gyorsított eljárást, amely egy harmadik fórumot csak mint kasszatórius fórumot állit fel ott is, ahol elzárásról van szó és egy olyan kasszatórius fórumot állit fel, melyhez a bűnvádi perrendtartás 384. §-a 9. pontjának megfelelő semmiségi okból felülvizsgálati kérelemmel járulni nem lehet, olyannak tartom, mely nem alkalmas az anyagi igazság kiderítésére és nézetem szerint a jogbiztonságot veszélyezteti. Én azt hiszem, hogyha egyelőre addig megyünk el, hogy a pusztán pénzbüntetéssel sújtott kihágásoknál állapítjuk meg a harmadik fórumot felülvizsgálati fórumnak és a bizonyítékok fel nem vétele vagy visszautasítása miatti semmiségi okot pedig mindenesetre megengedjük, általában nem veszélyeztetjük azt a czélt, amelyet az igen t. kormány magának kitűzött, ellenben az egyéni szabadságot és a jogbiztonságot teljesen megóvtuk, amikor elzárással büntethető kihágásoknál nem pusztán kasszatórius fórumot csináltunk a harmadik fórumban. Talán furcsának látszik, hogy én mint ellenzéki kéjrviselő a harmadik fórumhoz, mely jelen esetben a ministerium, ennyire ragaszkodom, hogy t. i. a harmadik fórum érdemleges határozatokat hozzon. Ennek oka először az, hogy tudtommal a kihágási ügyeket a belügyíninisteriumban birói kollégiumban intézik el és tudom, hogy azok a férfiak, kik ott a kihágási ügyek elintézésével foglalkoznak, évek hosszú során keresztül foglalkoztak ezekkel az ügyekkel és rendelkeznek mindazon tulajdonságokkal, melyekkel egy legfelsőbb bíróság tagjainak rendelkezni lehet. (Helyeslés a hatoldalon.) Tudom továbbá azt is, hogy lélektanilag ugy áll a helyzet a bíróságoknál, hogy minden bíróság, amely tudja, hogy felette más bíróság már nincs, sokkal szabadabban csapong, (Igaz! Ugy van! balfelől.) mint az, amely tudja, hogy az ő tényállását érdemben is felül lehet vizsgálni. Ha a közigazgatási kihágási bírákat az fenyegeti, ha az van a háttérban, hogy van egy harmadik fórum, mely a tényállást mindannyiszor, ha ők elzárásí büntetést alkalmaznak, érdemben is felülvizsgálja és amely Ítélkezik abban, hogy joguk volt-e nekik a felajánlott bizonyítékot visszautasítani, méltóztassék elhinni, hogy ez lélektanilag azt a nyomást gyakorolja reájuk, hogy sokkal gondosabban, óvatosabban fogják a tényállást mérlegelni. Ezért van igen nagy fontossága a harmadik érdemleges fórumnak és ezért nem szabad elzárni a polgároknak egész sokaságát, kik konfliktusba kerülhetnek a kihágási bíráskodással, attól, hogy ezen harmadik érdemleges fórum ne, legyen kötve a jogilag megállapított tényálláshoz, hanem minden elzárási esetben és ahol a bizonyíték visszautasittatott, a tényállást érdemlegesen is felülvizsgálat alá vehesse. Hiszen máris megszabadul a ministerium, ha a pénzbüntetések oda csak jogi okokból kerülhetnek felülvizsgálatra, a kihágások nagy sokaságától és csak kis részben kerülhetnek fel azok a belügyministeriumhoz. Itt válik szét a gyorsaság szempontja az alaposságnak és igazságosságnak szempontjától. Gyorsaságot azt hiszem minden tekintetben a legnagyobb készséggel .megad bárki, bár pl. a terminusrövidités, amire a határozati javaslat czéloz a felebbezés tekintetében, méltóztassanak elhinni, a legkevesebb hatással van a gyorsaságra. Hivatkozhatnám a bűnvádi perrend tanulságaira. A bűnvádi perrendtartásnak vannak szakaszai, amelyek gyorsaságra akarják kénysze-