Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-692

092. országos ülés 1917 február 1-én, csütörtökön. 52 J denekelőtt örömmel állapíttatom meg, hogy a második és harmadik szakaszhoz kért felhatalmazások ellen észrevétel sehonnan sem merült fel, sőt inkább az igen tisztelt túloldalról biztatást nyertem, hogy a tervezetnél tovább menjek és még többet tegyek e téren. Legyen meggyőződve a t. ház, hogy a szocziálpolitikai téren a haladást se tiki sem óhajtja inkább, mint én, azonban a kormány felelőssége tudatában bizonyos szempontokat nem téveszthet szem előtt és itt csak kellő óvatossággal lépésről-lépésre haladhat. T. ház ! Nem akartam egy állandó jellegű törvénynyel elébe vágni a munkásbiztositás szerves reformjának. Nézetem szerint a háború lezajlását követő közeli időben erre úgyis szükség lesz, (Igaz ! Ugy van! balfelől.) már csak a vita során az ellenzék részéről hangoztatott kívánalmakra való tekintettel is. De azért is helyesebbnek tartom a kérdésnek a törvényjavaslat mai alakjában való megoldását, mert tekintettel kellett lennünk a háború által előidézett különleges viszonyokra és arra is, hogy a háborút követő állapotokat ma senki sem ismerheti, az akkor beállandó helyzetet senki át nem tekintheti, ma tehát időszerűtlen volna e téren elébe vágni a jövőnek. Rendelettel tartottam az e téren teendő lépéseket meg valósitandónak azért, mert általánosságban akartam csak megjelölni feladatainkat, hogy igy a háború tartania alatt is alkalmazkodhassunk a változó viszonyokhoz, másrészt pedig azért is, mert ma a tervezett intézkedések financziális hátterét sem tekinthetjük még át. Nem is volt idő az összes statisztikai adatok átvizsgálására s bár ezzel közben is foglalkoztunk, helyesebbnek látszott felhatalmazás alapján biztosítani az intézkedések lehetőségét. Ez ellen a forma ellen különben az ellenzék tisztelt szónokai sem tettek kifogást. Egyedül Szterényi József tisztelt képviselőtársam kifogásolta, hogy legalább az indokolásban nem jelöltük meg tüzetesebben és részletesebben mindazt, amit tenni szándékozunk. Legyen szabad erre megjegyeznem, hogy ettől is tartózkodtam épen azért, hogy akcziószabadságát a kormánynak ne érintsem, mert még az is, ami csak az indokolásban lett volna — hacsak nem jelezem különösen, hogy ezt csak ez idő szerint tartom igy helyesnek — zsinórmértékül szolgált volna a későbbi időkre és bizonyos mértékben kötötte volna a kormányt. Ilyen körülmények között, bár az igen tisztelt előadó ur — igaz, hogy csak félhivatalosan — már nyilatkozott e tekintetben, bátor leszek a magam részéről felhasználni az alkalmat, hogy kifejtsem azt, amit ezen a téren ez idő szerint tenni szándékozom. (Hálljuk

I Halljuk') Mindenekelőtt felvettetett az ellenzék részéről — az ellenzék legtöbb szónoka, aki e tárgygyal foglalkozott, emiitette ezt a kérdést — a bérhatár megállapítása. Ugy Szterényi József, mint Bródy Ernő és Pető Sándor képviselő urak foglalkoztak ezzel és én teljes egyetértésben vagyok az ellenKÉl'VIl. NAPlA 1910—1915. XXXIII. KÖTET. zék most említett tisztelt szónokaival abban * tekintetben, hogy a közönséges munkásoknál és az iparossegédeknél a bérhatár teljes mellőzését vélem jogosultnak. (Helyeslés balfelől.) Nem akarom ugyanis a munkaadó jóakaratától tenni függővé azt, hogy a napi 8 koronánál nagyobb keresetű munkás biztosittatik-e vagy sem, a közönséges munkás keresete mindenesetre oly változó és bizonytalan, hogy az a biztosításra rászorul. (Helyeslés balfelől.) Gondolom, Bródy Ernő tisztelt képviselőtársam felemiitette, hogy a német törvény is analóg rendelkezik s a maga részéről ezt a példát követendőnek tartotta. Viszont Szterényi József igen tisztelt képviselőtársammal ellentétben én nem helyeselhetném, ha a kötelező biztosítás a kereskedősegédekre és a tisztviselőkre nézve is a bérhatárra való minden tekintet nélkül kiterjesztetnék. A szóbanlévő alkalmazottak helvzete, különösen a magasabb fizetésekkel biroké, lényegesen más és az önsegélyre való képességük is más, mint a közönséges munkásé. Ezek tekintetében nézetem szerint elég, ha a kötelező biztosítás alapjául szolgáló bérhatár felemeltetik 3600 koronára és mesadalik az önkéntes biztosítás lehetősége 4800 koronáig. A nemet törvény a kötelező biztosítást ezidőszerint 2500 márkáig rendeli, 4000 márkáig pedig lehetőséget nyújt az önkéntes biztosításra. Ezen bérhatárok rendeleti utón való fikszirozása már arra való tekintettel is helyes — és ezért választottuk a megoldásnak ezt a módját — mert ma senki sem tudhatj a, hogy amit ma elegendőnek tartunk,, elégséges lesz-e az inához egy évre is? (Igaz I Ugy van ! balfelöl.) Szükséges volt tehát a kormány akcziószabadságát fentartani és ezért tartózkodtam attól, hogj* e tekintetben akár a bizottsági jelentésben, akár a törvényjavaslat indokolásában álláspontomat kidomborítsam. Most azonban itt a ház előtt kifejtem álláspontomat, hangsúlyozva, hogy ez csak ezidőszerinti álláspontom, s hogy azon a viszonyokhoz képest, ha azt szükségesnek fogom látni, változtatni fogok. (Helyeslés balfelől.) Az előadó ur rámutatott a táppénz felemelésének szükségességére. Ennek a törvényben nyerendő felhatalmazás alapiján a financziális lehetőséghez képest én is meg kívánok felelni. Az anyasági biztosításról Szterényi József és Bródy Ernő képviselő urak tettek említést és különösen ékesen és meggyőzően fejtette ki e tekintetben a maga álláspontját gróf Apponyi Albert képviselő ur. A kormánynak e kérdésben tanúsítandó magatartásáról már nyilatkozott az igazságügyminister ur, ezért én a magam részéről csak azt kívánom jelezni, hogy ezen eszmével a legmelegebben foglalkozom (Helyeslés balfelől.) s csak röviden térek ki arra, mit kívánok e tekintetben ezen törvényjavaslat keretében tenni. (Halljuk ! Halljuk!) A most nyerendő felhatalmazás alapján az 1907. évi XIX. t.-czikkben biztosított nők javára az anyasági biztosítás szolgáltatásának felemelését 66