Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-674

40 674. országos ülés 1916 di gyökerezik, hanem az ok a ministerelnök ur személye. (Ugy van ! balfdől.) Hogy milyen körülmények idézték elő azt, hogy a ministerelnök ur személye ilyen ütközőponttá vált, mely a pártok együttműködését még ezekben az igazán válságos időkben is megakadályozza, azzal ezúttal foglalkozni nem kívánok. Nem kivánok ezzel foglalkozni, mert igen messze vezetne és nem óhajtom a t. ház idejét hosszasabban igénybevenni nemcsak azért, mert a felhatalmazási törvényjavaslat tárgyalását a mostani házszabályok igen sziik keretek közé szorítják, hanem azért sem, mert a küszöbön lévő koronázás és más egyéb ezzel összefüggő körülmények kívánatossá teszik véleményünk szerint is, hogy a vita lehető rövid lefolyású legyen. (Helyeslések.) T. ház ! Én nem vártam, nem kívántam a ministerelnök úrtól azt, hogy az országnak ebben a válságos helyzetében kövesse annak a római patrieziusnak példáját, aki, midőn vészes időkben Róma fórumán hasadék támadt, mely kettéválasztotta a várost, teljes fegyverzettel beleugrott abba a mélységbe, hogy ezáltal annak összezáródását előidézze, ezzel mintegy példázva azt, hogy a pártok közti differeneziák elmosódjanak és az egész római nép egy értelemmel harezoljon hazájáért. Ezeket én nem vártam, nem is kívántam a ministerelnök úrtól, mert tudom, hogy ő magát providencziális embernek tartja, kinek, az ő felfogása szerint, hivatása van, melyet be kell töltenie az ország, a nemzet érdekében, tehát ő magával nem is rendelkezhetik. Még azt sem vártam a ministerelnök úrtól, hogy ezekben a válságos időkben levonja a konzekvencziát, legalább a politikai élet első vonalából visszahúzódjék, fent ártva magának a későbbi érvényesülés lehetőségét, de annyit mindenesetre elvártam és hittem is, hogy meg fog történni, hogy a ministerelnök ur megteszi legalább a kísérletet a kibékülésre. Ez neki lett volna kötelessége nemcsak azért, mert ő az erősebb, lévén kezében a kormányhatalom, de azért is. mert legalább az ő felfogása szerint ő bizonyára azt hiszi, hogy ő az okosabb. Nem történt meg. Ily körülmények közt az ellenzéktől sem lehet várni azt. hogy elfelejtse mindazokat, amelyek történtek és amelyek jóvátételére a kormány részéről semmi lépés sem történik, s ezért megmarad azon elvi álláspontja mellett, hogy a felhatalmazási törvényjavaslatot bizalmi kérdésnek tekinti. Nem tudom, helyes-e a hírlapoknak azon közleménye, hogy az angol kormányválsággal kapcsolatban a ministerelnök ur azt a kijelentést tette volna, hogy Isten mentsen meg a konczentrácziós kabinetektől. Lehet, hogy nem igaz, hiszen sok mindent irnak a lapok, de si non e verő, e ben trovato, mindenesetre nagyon hasonlít a ministerelnök ur szokásos felfogásához. Bizonyos tekintetben természetesnek is tartom, hogy ha a ministerelnök ur irtózik konczentrácziós kabinet alakításától, mert hiszen annak rendesen az szokott a következménye lenni, hogy megbukik a ministereczember 11-én, hétfőn. elnök. Legalább igy tapasztaljuk, mert Francziaországban megbukott Viviani, Olaszországban Salandra, most legújabban Angliában Asquith. Azonban, ami az érdemét illeti a dolognak, a ministerelnök urnak abszolúte nincs igaza, mert legyen bár valaki a legkiválóbb ember, tudásra és tehetségre egyaránt, egy ember, vagy egy-két ember sohasem pótolhatja az egész nemzet egy czélra irányuló teljes erejének kifejtését, (Igaz! Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) ami csak konczentrácziós kabinet utján történhetik. De hogy a konczentrácziós kabinetnek nemcsak a ministereinökre, hanem magára az országra is rossz hatása lenne, e tekintetben lehetetlenség nem hivatkozni arra, hogy mióta az angol királyság fennáll, egyetlen egy parlamenti kormány nem volt képes olyan erőfeszítésre birni országát, mint a mostani konczentrácziós kabinet. Nem képzelek olyan parlamenti kormányt Angliában, mely szakitva a több százados felfogással, képes lett volna Angliában meghonosítani a védkötelezettség elvét, sőt meg vagyok győződve, hogy az a parlamenti kormány, mely ilyet csak meg is kísérelt volna, rögtön le lett volna szavazva. Anglia oly óriási erőt fejt ki épen a konczentráczió folytán, aminőre soha senki képesnek nem tartotta. Azt tudtuk, hogy Anglia a tengeren a legerősebb, hogy ott úgyszólván korlátlan ur, de hogy milliókra menő szárazföldi seregeket tudjon felállítani, az angol kormány előadása szerint öt millió embert, azt elképzelhetetlennek tartottuk. Ez az, amit a nemzeti konczentráczió maga után hozhat és ebből tanulhatna a ministerelnök ur is. De van egy másik rendkívüli körülmény is, mely befolyásolhatta volna a mi magatartásunkat és ez a közbejött trónváltozás. Istenben boldogult öreg királyunkat épen e zivataros időkben ragadta el tőlünk a végzet, őszinte fájdalommal fogadtuk elköltözését az élők sorából, meleg hódolattal, hálás kegyelettel őrizzük meg emlékét, mert hosszú uralkodásának válságokban gazdag folyamata alatt egy szomorú korszak lezáró határjelzőjeként kimagaslik az a kiegyezési mü, amelynek részleteit ugyan mi teljesen kielégítőknek nem tartjuk, de mely kiegyezés százados hagyományokkal szakítva, lerakta az állam teljes kiépítésének előfeltételeit. Azonban kétségtelen, hogy az a feladat, melyet Istenben boldogult Ferencz József apostoli királyunk a maga élete feladatának tekintett, az nem volt teljes összhangban a mi történelmi hagyományainkkal, a mi ezer éves államiságunkkal és ami ebből szükségszerűen folyik, nemzeti aspiráczióinkkal. Boldog emlékű királyunk, ép ugy, mint a mostani, a háború zivatarjai közt lépett trónjára, A kettő közt azonban mérhetetlen a különbség. Midőn Istenben boldogult királyunk a trónra lépett, akkor ő szemben állott az alkotmányáért védelmi harezot folytató magyar nemzettel. Most szintén a háború zivatarjai dúlnak, de most teljes értelmi és érzelmi összhangban a mi felséges urunkkal, királyunkkal a nemzet végső erőfeszítéssel szintén védelmi harezot viv hazájáért és ki-