Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-690

690. országos ülés 1911 január 26-án, pénteken. 417 talánosságban sajnálatomra elutasító álláspontot kell elfoglalnom (Helyeslés a baloldalon.) azokból az indokokból, amiket a háznak ezen padjaitól igen t. elvbarátaim és egyáltalában az ellenzéki páltokhoz tartozó szónokok kifejtettek. Vonatkozik ezen ellenvetésünk főleg a törvényjavaslatnak 1. §-ára, amely, hogy ugy mondjam, alaphangját adja meg az egésznek és amelyben a diszkreczionárius hatalomnak oly mérvű kiterjesztése foglaltatik, amihez, szerintem, hozzájárulni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mi mindnyájan á+látjuk, hogy háborús idők szükségessé teszik a kormány diszkreczionárius hatalmának bizonyos mérvű kiterjesztését, azonban a diszkreczionárius hatalom olyan hatalom, amelynek használatának módja és határai törvény által szigorúan körülírva nincsenek, az tehát mindig csak egy szükséges rossz lehet, ennek folytán a lehető legszűkebb határok közé szorítandó. (Helyeslés a baloldalon.) Az pedig épenséggel nem fogadható el, hogy diszkreczionárius hatalom ráruháztassék valakire, anélkül, hogy tudhatnék, hogy az kicsoda legyen, már pedig a törvényjavaslat 1. §-a azt a nóvumot tartalmazza a diszkreczionárius hatalmák történetében, hogy azt a nagymérvű hatalmat, amit a kormány és a hatóságok gyakorolnak, ráruházza olyan közegekre, amelyek megjelölve nincsenek, amelyeket, hogy kik legyenek, még találgatás utján se tudjuk megállapítani. Semmikép sem indokolható, hogy a törvény ne mondja meg előre, hogy kire ruháztatik esetleg a diszkreczionárius hatalom; ebből a szempontból ehhez a törvényjavaslathoz hozzájárulnunk teljes lehetetlenség. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Én azonban nem a törvényjavaslatnak ezzel az általános jellegével akarok foglalkozni, hanem rövid felszólalásommal kizárólag azokat a kérdéseket akarom érinteni, amiket már előttem maga a t. előadó ur emiitett — és beszédének ez a része valóban hálára kötelezte a képviselőházat, mert nem lehet ezeket a kérdéseket elég gyakran és elég behatóan fejtegetni — utána pedig Szterényi József és Bródy Ernő t. képviselőtársaim fejtettek Id oly szakszerűen és melegen. Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak ebből a — hogy ugy mondjam — szoczlálpolitikai részéből én csak egy részletet akarok kiragadni, t, i. az anya- és csecsemővédelemre vonatkozó részt. (Halljuk! Halljuk!) Ezekről is már előbb nevezett' t. képviselőtársaim, Szterényi József és Bródy Ernő, igen behatóan szólottak; mégis legyen szabad néhány vonással kiegészítenem az általuk festett képet és azokból bizonvos konklúziókat levonnom. Az anya- és a csecsemővédelem kérdése egyáltalán minden körülmények között minden országnak, de különösen egy olyan országnak egyik legégetőbb kérdése, amelyben ezen a téren igen sötét állapotok állanak fenn. Ezeket a múlt őszszel elmondott beszédemben behatóan ismertettem. Nem akarok azokra visszatérni, hiszen azon tény, hogy e tekintetben ugy a születési aránynak állandó KEPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIII. KÖTET. csökkenése miatt, mint különösen a születési arány csökkenésével lépést nem tartó, illetve annak daczára is staczionáriusan nagyon magasan maradó csecsemőhalálozási százaléka miatt nálunk a helyzet képe kedvezőtlen, ennek a ténynek a megítélésében, gondolom, mindenki egyetért, valamint egyetértés van arra nézve is, hogy ez a kérdés beható kezelést, beható orvoslást igényel. (Ugy van !) De ezek a bajok fokozódtak a háborús idők folytán, még pedig nemcsak abban az irányban, amelyben azok fokozása a háborúval, hogy ugy mondjam, szükségszerű összefüggésben van, hanem más irányban is. Szükségszerű okozati összefüggésben áll a háborúval a születések számának csökkenése, ugy hogy ezen a jelenségen nem volna miért megijedni, ezt nem lehetne kifogásolni, sőt szomorú erkölcsi jelenség volna, hogyha a háborús viszonyok és a házas, nős férfiak oly nagy részének távolléte nem csökkentené a születési arányszámot. A számok e tekintetben a következők : (Halljuk! Halljuk!) 1914-ben 630.902 gyermek született, ami körülbelül megfelel a normálisnak, ami 630—650 ezer között oszczillál. Ugyanakkor 1914ben a halálozás, nem a csecsemőhalálozás, de az ország egész lakosságában a halálozás 435.433-at tett ki. Tehát marad 194.969, körülbelül 200.000 plusz. A születések" 200 eperrel haladták tú! a halálozások számát. Ez körülbelül s normális szám a mi népesedési mozgalmunkban az utolsó évtizedben. 1915-ben, az első teljesen háborús- évben a születések 630 ezerről 423 ezerre csökkentek. Mondom, ez magában véve nem csodálatos, nem meglepő és nem is aggasztó jelenség. De ugyanakkor az általános polgári halálozás 461.472 volt, tehát nagyobb mint az előző évben, mint 1914-ben ugy hogy már ebben az esztendőben nem volt születési feleslegünk, hanem már mínusz 36 ezerrel záródott le a népesedési mozgalom. 1916-ban a szü'etések száma — ez csak hozzávetőleges szán, hiszen a kezemben nincsenek az adatok, hanem a statisztikai hivatalnak előzetes kimutatásai szerint körülbelül 290.000-re csökkent, a polgári halíbzás pedig — tehát nem a harcztéren elesettek száma — 360.000 volt. Itt tehát már 70.000 mínuszt eredményezett ennek az esztendőnek népesedési mo^-griu^. Amire, azonban különösen fel akarom hivni a t. ház figyelmét, ez az, hogy a csecsemőhalálozási százalék 1914-ben 19'7 volt, — ez is körülbelül megfelel annak a stagnáló, 20% körül ingadozó arányszámnak, amely, sajnos, hazánkban létezik — 1915-ben 26'4%-ra emelkedett, 1916-ban némi javulás volt : 23% volt; ami még mindig magasabb, mint a rendes, önmagában is már nagyon magas arányszám. Itt tehát azzal a jelenséggel találkozunk, hogy a háború alatt a születési arányszámnak csökkenésével a csecsemőhalálozási arányszámnak emelkedése jár együtt. Ez az, ami nem szükséges, aminek nem kellett volna be53