Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-689

január 25-én, csütörtökön. 380 689. országos ülés 1917 szerint ezt — meg.vagyok róla győződve — nem is lehet, nem is szabad más organizmusokba beosztani, mint a törvényhatóságokba, mert a törvényhatóságoknak a közigazgatás gyakorlása nemcsak kötelessége, hanem joga is és hogy ez a jog ki ne vétessék kezéből, az a magyar alkotmányos közszabadságoknak egyik alapvető garancziája. (Élénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, mindenki kötelességet teljesit, aki felemeli szavát az ellen, hogy ez az alapvető alkotmányos garanczia csorbulást szenvedjen, (ügy van! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hiszen nemcsak azért kell elfogadnunk, mert betű szerint van a ministeri indokolásban és a bizottságok együttes jelentésében, hanem különben is más oknál fogva, amelyre rátérek, azt a tételt, hogy itt más hiba tulaj donképen nincs, mint az, hogy a közigazgatási hatóságok, a törvényhatóságok nem birják ezt a munkát, hogy nem képesek ezt elég gyorsan elvégezni. Tehát maga a kormány sem állítja, hogy a kvalitásban van a hiány, hogy azok a törvényhatóságok megbízhatatlanok volnának. Nagyon is különös volna. Az 1915. év november havában — nem tudom, 15-iki vagy 21-iki dátummal — az igen t. belügyminist er ur ellenjegyzésével megjelent egy királyi manifesztum, amely, ugy tudom, affisirozva is volt, ahol Ö felsége, dicsőült emlékű királyunk a lehető legteljesebb elismerését fejezte ki a magyar közigazgatás, a magyar törvényhatóságok irányában, hogy milyen jól, milyen hazafias önfeláldozással és milyen pontosan telj esitette ez az organizmus a maga kötelességét a hadrakelt hadsereg támogatása, a mozgósítás keresztülvitele stb. körül. Elismerem, hogy exempla sünt odiosa, de ha olyan rettenetesen hibásak ezek a törvényhatóságok, hogy a dolgok nem mennek talán azzal az ideális karikacsapással és pontossággal, amelyet fel lehet állítani elméletképen a zöld asztal mellett, de amely az életben alig vihető keresztül, amelyre azonban törekedni kétségkívül kell és kötelesség is, miért nem keresi a hibákat a kormány más közegeknél, amelyeknek intézkedési körében előfordul pl. az is, hogy X. Y. földmivesember azt hiszi, hogy neki bizony másfél métermázsa tavaszi árpára lesz szüksége vetőmag czéljából és mert valaki azt találja, hogy egy mm. és 10 kg. elég lesz neki, a 40 kg. különbözetet elkobozzák tőle, közigazgatási utón az értéknek háromszorosát megveszik rajta, azután kihágási utón még elitélik hathétre, elitélik 600 korona pénzbüntetésre és nem tudom mire ? Itt vannak azután azok a bizonyos pamutáruk, amelyeket itt az országház előtt, a Dunaparton butorszállitókocsikban szedtek össze és csempésztek innen ki. A lapok valami hatvan millió korona értékről beszélnek. Hát ez semmi, vagy talán ez is a vármegyék hibája ? Hát Budapest székesfőváros területén nem a magyar királyi államrendőrség teljesit szolgálatot ? Hát csak az a szegény vármegye, az" a szolgabíró, vagy pedig a városi kommunitásban csak az a tanácsos a hibás, csak az a bűnös, csak annak kezéből kell kivenni a végrehajtó hatalmat, az imperiumot ? Vagy pl. azok a vármegyei közegek hibásak-e abban és nem esetleg a határrendőrség vagy más, hogy — amint a lapokban olvassuk —• 300 vaggon, ekvale 30.000 mm. ételnemüt, szemesterményt, amelyre bizony nagyon, de nagyon szükség volna, átcsempésztek az ország határán ? Bartos János : Olaszországba ! Hammersberg László: Ha legalább velünk szövetséges államba csempészték volna át, hát azt mondanám : egy a ház a kemenczével. De hová csempészték ? Állítólag ellenséges államba. Kérem tehát az igen t. kormányt, ne lovagoljunk mi mindig azon a szegény vármegyén, azon a szegény törvényhatóságon, hogy az már nem akar kötelességeket teljesíteni vagy pedig képtelen erre. Ez azonban csak az u. n. közigazgatási teendőkről szól. Azt hiszem, mindnyájan meg fogjuk érteni, hogy azok alatt a bizonyos közélelmezési kérdések alatt az összes ágazatokkal a javaslat a makszimálást, konczentrálást, beszerzést, szétosztást, jegyek életbeléptetését és tudja Isten mi mindent ért. Csakhogy ezeknek az u. n. közigazgatási ügyeknek van egy sajátságos mellékize, amelyet már emiitettem az előbb. Minden büntető eljárás és formaság mellőzésével ezen közigazgatási eljárás során joga van azoknak az elöljáró közegeknek bizonyos, — ugyan nem igy nevezi a törvény — de mégis büntető természetű, holmi háromszoros megtérítésben és nem tudom micsoda összegekben elmarasztalni. Ezt a disztinkcziót azért tartottam szükségesnek megtartani, mert át akarok térni a teendőknek arra a másik ágazatára, amelyet szintén más, egyelőre teljesen ismeretlen hatóságokra akar bízni a javaslat, és ez a kihágási bíráskodás. (Halljuk ! Halljuk I balfelől.) Ha egyáltalán nem tudom megérteni azt, hogy ezeknek a teendőknek közigazgatási ágazatát miért kell más — nem tudok más szót használni, csak azt, amelyet a javaslat használ — hatóságokra bizni, annak megértésére is abszolúte képtelen vagyok: mi szükségünk van nekünk a föld alól, vagy a holdból importálni más hatóságokat, vagy meglévő, nem tudom miféle szerveket neveznünk el hatóságoknak, mikor kitűnő jó szervezet áll rendelkezésünkre erre a czélra : a kihágási bíráskodásokra ugy ezen ügyeket illetőleg, mint általában. Hiszen nagyon jól tudjuk : már az 1879: XL. t.-czikkben minősített kihágási ügyekben is kétféle hatóságok járnak el. Egy része ezen ügyeknek a közigazgatási hatóságok elé van utalva : vármegyékben a szoglabiró, másodfokban az alispán, városokban a rendőrkapitány, tanács stb. jár el. A másik része ezen kihágásoknak a rendes bíróságok, a járásbíróság elé van utalva. Nem lehetne vájjon ezen kihágási ügyeket is, tisztán a jogbiztonság szempontjából, szintén a királyi járásbíróságok hatáskörébe utalni ? Én egyenesen kívánatosnak tartanám ezt. (Helyeslés balfelől.)