Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-672

28 672. országos ülés 1916 deczember 6-án, szerdán. a menetlevélbe, az e részben hibás közeg ellen szabályszerűen járjon el s a vizsgálat eredményéről tegyen hozzám jelentést.« (Mozgás halj elől.) Azt hiszem, ezzel megfeleltem az igen t. képviselő ur interpellácziójának azon részére, hogy Magyarországon a szakminister adott-e ki ilyen utasítást és a vonat megelőzését illető kérdés ezzel el van intézve. (Ellenmondás balfelél: felkiáltások : Dehogy ! Ki adta, lei ?) Méltóztassék megnyugodni abban, hogy a vizsgálat ez iránt még befejezve nincs, erről még a bekivánt jelentést nem kaptam, a vizsgálat azonban folyik ; azért többet nem mondhatok, de a magam szereplését e tárgyban — azt hiszem — ezzel tisztáztam. (Helyeslés jobbfelől. Ellenmondás a bal- és a szélsőbaloldalon.) Tessék türelemmel lenni, elég komoly-az ügy arra, hogy egymást meghallgassuk. (Halljuk! Halljuk!) Arról, hogy a vonat első részének ez a megelőzése volt-e kihatással a* szerencsétlenségre vagy nem, ez idő szerint, határozottan nyilatkozni nem kívánok, bár az, amit ma a vizsgálat jelen stádiumában tudok : az nem volt kihatással az esetre. Azonban teljesen függetlenül attól, hogy ez volt-e kihatással vagy sem, magamévá teszem a t. képviselő urnak azon nézetét, hogy a mikor a szolgálat úgyis terhes és amikor különösen azon a végzetes napon a szolgálat azáltal, hogy több különvonat volt bevezetve, még terhesebbé vált, ilyenkor bármilyen rendelkezéssel még fokozni a szolgálat nehézségeit mindenesetre nagyon elhibázott és nem helyes dolog lett volna. A t. képviselő ur interpellácziója folyamán felhívott arra, hogy lehetőleg gyorsan intézkedjem az iránt, hogy az elhunytak családtagjainak kártalanítása ne hosszú tárgyalások utján, hanem lehetőleg gyorsan intéztessék el. Ez iránt máris intézkedtem s az államvasutak megbíztak egy tisztviselőt, hogy az elhunytak családtagjaival érintkezésbe lépjen s ugy azok momentán segélyezése, mint a végleges kártalanítás iránt tárgyalásokat folytasson. A t. képviselő ur, bár teljes elismeréssel nyilatkozott az államvasutak személyzetének működéséről, mindamellett megjegyezte, hogy az államvasutak teljesítménye, figyelembevéve mindent, különösen a katonai szállításokat, nem minden irányban kielégítő. Ugy találja, hogy az államvasút nem tud kellőleg megfelelni az igényeknek. A hibát egyrészt abban keresi, hogy a rendelkezéseket befolyásolja a katonai vezetőség, másrészt pedig a beruházások elégtelenségében és abban, hogy a személyzet egy része katonai szolgálatra van behiva. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy az államvasutak vezetésének háború esetén való katonai befolyásolása egy megállapodáson nyugszik, amely — ha jól emlékszem — 1906 végéről ered. Hogy ez teljesen jó-e, a ezélnak megfelel-e vagy sem, arról most nem akarok nyilatkozni. Azonban akármiképen álljon is a dolog. ma. amikor a vasútnak a legnagyobb feladatokat kell teljesítenie, semmiesetre sem lehet egy működő szervet, ha telántettel a nagy nehézségekre, nem tud is minden tekintetben közmegelégedésre működni, esetlegesen mással pótolnunk, ezen megállapodásokat felbontanunk. Ami illeti a t. képviselő urnak a beruházásokra vonatkozó megjegyzéseit, mindenesetre áll az, hogyha a mi pályáink akként lettek volna kiépítve és ha mi a múltban olyan beruházásokat eszközöltünk volna, mint pl. Németország, akkor könnyebben teljesíthettük volna feladatainkat. Azonban most nem erről van szó. Hiszen végre az természetes, hogy oly ország, amely szűkebb anyagi viszonyok közt van, nem engedhet meg magának olyan beruházásokat, mint egy iparilag sokkal fejlettebb, gazdagabb ország, aminő Németország. Az iránt azonban megnyugtathatom a t. képviselő urat, hogy a háború folyama alatt pénzhiány nálunk nem képezett akadályt a beruházások szempontjából. Egy hang (balfelöl) : Miért nem csinálták- ? B. Harkányi János kereskedelemügyi minister: A háború alatt mi a rendelkezésünkre álló hitelt sohasem tudtuk kimeríteni ; és pedig azért nem, mert a munkaerőhiánytól eltekintve a beruházásokkal csökkentettük volna nagyon igénybevett pályáink teljesítőképességét. Ennélfogva itt nem pénzhiány volt az akadály, hanem az, hogy mi nem tudtunk igazán nagy mérvben építkezni. Aki szakember, az készségesen fogja elismerni, hogy bármikéj>en oszsza is be az ember a pályák teljesítőképességét, az építkezésekkel — legalább átmenetileg — mindenesetre csökkenti. Amit e téren meg lehetett tenni e nélkül, az megtörtént, főleg abban az irányban, hogy állomásainkat kiképezzük. Tényleg áll az, amit a képviselő ur felhozott, hogy pályáink nagy része egyvágánjm, állomásaink nagyrészt nem voltak száz és több tengelyes vonatok befogadására berendezve. Ezt a háború alatt nem lehetett mindenütt pótolni, de amit tehettünk, — anélkül hogy az a teljesítmény rovására menjen — azt a sürgősség rendjében meg is tettük. (Helyeslés jobbfelől.) Azt is szemünkre veti a tisztelt interpelláló képviselő ur, hogy személyzetünk egy részét engedtük bevonulni és hogy ennek folytán személyzetünk száma elégtelen, ami szintén fokozza a bajt. Erre nézve megjegyzem, hogy tényleg tekintélyes számban vonultak hadba államvasuti tisztviselők és alkahnazottak. A háború kezdetén többé-kevésbé mindenki abba a hibába esett, hogy nem számított ilyen ho.sszu háborúra, másrészt mindenki kötelességének tartotta, hogy akiről csak lemondhat, arról lemondjon és átengedje a hon védelmére. Azóta történtek lépések, vissza is kaptuk a személyzetnek bizonyos hányadát. Készségesen bevallom, hogy aránylag még mindig személyzethiányban szenvedünk. De méltóztassék tekintetbe venni, hogy ha mi nem engedtük volna át személyzetünk egy részét, — épen a háború elején, amikor gyorsan kellett egyes harcz-