Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-688

é&S. országos ülés 1917 január 24 -én, szerdáit. 849 gazdasági kára nélkül alig lehetséges. Ez vagy azt eredményezi, hogy ezen presszió alatt kény­telenek vagyunk Ausztriával szemben is lekö­töttségünket fentartani, illetve megújítani, vagy pedig, ha ezt nem akarjuk tenni, hogy akkor kiteszszük magunkat az idegen állammal szem­ben való rendezetlen viszonyok minden nehéz­ségének, minden veszélyének, minden kellemetlen­ségének. (Ugy van! balfélől) Tehát ez az én első kérdésem, hogy vájjon ezt a felmondást eszközölte-e a kormány. Néz­zük meg annak következményeit, minő jogálla­pot áll elő, ha ez a felmondás nem eszközöl­tetett. Erre nézve irányadók a Németországgal és a Svájczczal kötött szerződésben egyértelmü­leg benne foglalt azon intézkedések, hogy amennyiben ezek a szerződések 1916 végéig, 1917 végére fel nem mondatnának, azok 1917 végén túl is még érvényben maradnak mind­addig, amig fel nem mondatnak •— természete­sen Ausztria és Magyarország részéről együtte­sen, miután együttesen köttettek, — még pedig a felmondástól számítandó még egy évig. Már most, hogyan áll tehát Ausztria és Magyarország ebben az esetben, ha a Német­országgal, vagy a Svájczczal való szerződés le­járati időhöz kötött szerződés ilyen módon át­alakulna lejárati idővel nem bíró szerződéssé. Akkor is felmondhatják együttesen, ugy hogy a felmondástól számítandó egy év után azok hatá­lyukat vesztik. De mivé válik Magyarország és Ausztriának az a joga, hogy egyoldalúan köve­telhesse a felmondást, hogy szabad kezet bizto­sithasson magának. Erre nézve a provízió az, hogy a lejárati idővel nem bíró szerződéseknél a felmondás eszközlendő a felmondási kívánság bejelentésétől számítandó hat hónap múlva. Tehát praktice a dolog ugy állana, hogy amennyiben a szerződés Németországgal és Svájcczal 1916. végén nem mondatott volna fel, ez a két szerződés most lejárati idővel nem biró szerződéssé alakult volna át és ha akkor Magyarország a maga érdekében levőnek találná, hogy ezek a szerződések felmondassanak, Ausztria pedig ezt nem tartaná a maga érdekében levő­nek, akkor attól a naptól kezdve, amelyen a magyar kormány ezt az ő kívánságát az osztrák kormánynyal közölné, még hat hónap telhetik el és ezen hat hónap leteltével történik meg az a felmondás, amelynek alapján egy évvel később az illető szerződés hatályát vesztené. Tehát mélyen t. képviselőház, messze vagyunk akkor az Ausztria és Magyarország között most fenn­álló gazdasági lekötöttség megszűntétől, 1917 végétől, messze azzal az idővel, melyben Magyar­ország a legjobb esetben egyoldalulag is elér­heti az idegen államokkal kötött szerződések hatályon kívül helyezését. És előttünk áll egy többé-kevésbbé hosszú idő, mely alatt Magyarország az 1917 utáni időre, legalább az azt közvetlenül követő időre, nem tudja teljes szabadsággal, idegen államokhoz való viszonyainak tekintetbe vétele nélkül, azok­tól le nem nyűgözve, igy vagy ugy rendezni közgazdasági viszonyait Ausztriával és igy meg­hiúsult, hatályon kívül lépett az a garanezia, melyet az 1899: XXX. t.-cz. meg akart álla­pítani és melyet megújított az 1908: XII. t.-cz. Ennélfogva igen fontos, hogy az ország tájékozva legyen, nem történt-e ez irányban mulasztás, megtörtént-e az a felmondás. Ismét­lem, e felmondás nem szolgáltathatott volna alkalmat félreértésekre. Ne hozakodjanak elő azzal az érvvel, hogy a háború alatt szövetsé­gesek között ily szerződés felmondása félreérté­sekre adhatna alkalmat. Dehogy adhatna! Min­denki nagyon jól tudná ós aki nem.tudja, annak meg lehetne magyarázni, hogy azért kellett fel­mondásnak történnie, hogy Magyarország egy más reláczióban, mely rá nézve sokkal életbevágóbb, hol nem a közgazdasági élet valamely részleté­ről, hanem alapjáról van szó, a lekötöttség, vagy önállóság közti választásról, e választást teljes szabadsággal gyakorolhassa. (Élénk helyeslő* balfélől.) Ennélfogva ez az első konkrét kérdésem, melyet abban a reményben intézek a kormány­hoz, hog3' a válasz az lesz, hogy ép ugy. mint a deczemberben történt felszólalásokra, a kérdés akkori stádiumában kielégítő választ nyertünk, ép ugy most is azt fogjuk hallani, hogy a fel­mondás igenis megtörtént, amit annál inkább kell feltételeznünk, mert hisz a ministerehiök ur imént felolvasott deczemberi nyilatkozatának az utolsó mondata ugy szól, hogy mindenesetre ugy fog eljárni a kormány, hogy az ország szabad rendelkezési jogát megóvja. De lehetetlen, ha közgazdasági berendezke­désünk problémájának e, megengedem, nagyon fontos részletével foglalkozom, hogy ki ne terjesz­kedjem arra az egész komploxumra, — nagyon röviden és csak a főbb szempontok érintésével — melyet a kiegyezés kérdése komplexumának szok­tunk nevezni. Kohamos léptekkel közeledünk ahhoz az idő­ponthoz, amikor Magyarország és Ausztria közt és ezzel kapcsolatosan az idegen államokkal is a közgazdaság szempontjából valaminek történnie kell. 1917-ben lejár az eddigi rendezkedés, tehát feltétlenül kell teremteni valamely uj rendez­kedést. Én és akik velem egyformán gondolkoznak, szilárdul ragaszkodunk ahhoz a meggyőződéshez, hogy ez az elrendezés észszerűen, ugy a közgazda­sági czélszerüség, mint az alkotmányjogi lelki­ismeretesség szempontjából, más mint provizórius megoldás nem lehet (Élénk helyeslés a bal- és szélső­baloldalon.), hogy e kérdést ez az országgyűlés, mely már nem népképviselet, kell hogy intakté átadja annak az országgyűlésnek, mely a béke­kötés után lesz választandó és mely már nép­képviseletnek lesz nevezhető. De mindig olvasunk tárgyalásokról, melyek az osztrák és magyar kormány között és parallel a német kormánynyal folynak, és hallunk oly fel-

Next

/
Thumbnails
Contents