Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-687

687, országos ülés 1917 január 23-án, kedden. :m mikor lesz vége a háborúnak. De azt körülbelül M tudjuk számítani, hogy ha csak néhány hóna]3Íg tart még a háború, ezen néhány hónap költségeihez hozzászámítva a leszerelés költségeit és azután a retablirozás költségeit, amelynek néhány száz milliójára a mai vitában már bizonyos utalások történtek, azt hiszem, nem vádolhat engem senki sem pesszimizmussal, ha azt mondom, hogy a háború a legjobb esetben Magyarországnak harmincz milliárdjába fog kerülni. Egy hang (balról): Több lesz! Gr. Batthyány Tivadar: En optimista akarok lenni ebben, noha egyébként pesszimista vagyok az egész háború kérdésében, mert nem akarom magamra venni azt a vádat, mintha túlzott számok felemlitéséve] esetleg — nem tudom — mesterségesen szitnám az elkeseredést. De el méltóztatik ismerni, hogy ez a 30 milliárd olyan összeg, amelylyel számolnunk kell, olyan összeg, amelynek kamatai fedezésére, ha nem is veszem a 6, vagy 5'5%-ot, amelyet a hadikölcsönökben Ígérünk és biztosítunk a közönségnek, de ha számitok a közönség hazafias lelkesedésére, amelylyel majd ezen kamatok egy részéről kém^telen-kelletlen le fog mondani, akkor még mindig egészen bizonyos, hogy ezen 30 milliárdnak 4 vagy 5%-os kamatoztatásával 1200—1500 millió évi kiadás fedezéséről kell gondoskodni. $' ?• B mellett ugyancsak egészen bizonyos, hogy a retablirozás kölcsönei részben nem lesznek kölcsönökkel fedezhetők, pl. az államvasutak retablirozása, amely államvasutak desolatus állapotáról pár szót én is leszek bátor még felszólalásom során mondani, sok száz millióba fog kerülni, amely jórészben az évi költségvetésbe mint rendkívüli kiadás lesz beveendő. Ehhez számítandó azután a rokkantak segélyezése, ami évente nézetem szerint legalább 250 millióba fog kerülni a magyar államnak, ha nem többe. Ha ehhez még csak egykét tételt számitok hozzá, t. i. azt, hogy a drágaság minden téren évekig, sőt bizonyos mértékig állandóan fenn fog maradni és ez a drágaság a költségvetés minden egyes tételében is meg fogja találni a maga emelését, ha hozzászámítom még ezekhez az állam és a törvényhatóságok, a köz összes alkalmazottai illetményeinek rendezését, ami ismét legalább 2—300 millióval fogja fokozni az állam terheit : akkor oly óriási összegekkel állunk szemben, ametyek — ismét nem pesszimisztikusan számítva — az állami költségvetésnek 2500 millióval való emelését kell hogy involválják. Ezeket az óriási összegeket itt két okból említem fel. Az egyik ok az, hogy kérdést intézzek az arra illetékes tényezőkhöz, a kormány tagjaihoz : mondják meg nekem, hogyan szándékoznak ezeket az összegeket összehozni, mert hiszen azok az adójavaslatok, amelyeket eddig letárgyaltunk, és amelyeket a ház bölcsesege törvényerőre emelt, óriási mértékben fogják ugyan megterhelni az egyes társadalmi osztályokat, ele ezeknek összessége, ide számítva ezt a még most tárgyalás alatt levő javaslatot is, csak igen kis részét, kis kvótáját fogja fedezni az összes szükségletnek. Hát kérdem : honnan fogjuk a többletet venni? Azt hiszem, ez olyan kérdés, amelyet igenis szükséges ma, a háború harminczadik hónapjának végén felvetnünk, annál is inkább, hogy azok, akik túlzásba mennek a háború j>rojmgálásával idehaza, különösen .azonban szomszédainknál a Nyugaton, számoljanak azzal, hogy amikor a háborút á l'outrance akarják vinni, akkor le kell számolni a háborúnak á l'outrance költségeivel és azok fedezésével is. Én tehát kéremat.pén ügyminister urat, adja hozzávetőleges képét annak, hogy minő további adójavaslatokkal kivan a ház elé lépni. Legyen szabad azonban ezzel kapcsolatosan még egyet kérnem. Azt el fogj a ismerni a t. pénzügyminister ur, a ministerelnök ur, elismeri a háznak minden tagja, hogy egyszerűen csak adóemelésekkel, így az állami jövedelmek emelésével ezeket az összegeket nem lehet elérni, ezeket az összegeket a népből kivasalni egyszerűen nem lehet. Itt czélt talán csak ugy lehet érni, hogy teljes katasztrófa, teljes felfordulás nélkül uszszuk meg ezt a háborút, ha Magyarországnak az egész vonalon oly közgazdasági felvirágzását biztosítjuk a jövőre, amely felvirágzásban a jövedelmek fokozása, a vagyonosodás involváltatik, és amely jövedelmek fokozásával — a nemzeti jövedelem fokoí^sát értem — az állam szükségleteinek egy részét át lehet azután hárítani az uj jövedelmekre. Itt összekar>csolódik ez a kérdés azzal a kérdéssel, amelyben Laehne Hugó igen t. barátommal szemben véletlenül a t. pénzügyminister úrral vagyok teljesen egy véleményen. Amikor mi közgazdasági életünket a jövőre ki akarjuk fejleszteni, akkor ezen közgazdasági jövő életünk megalapozásának egyik legfontosabb tényezője a vasúti díjszabások kérdése. Itt van a kezemben a Pesti Hiiiap-ban megjelent igen érdekes szakszerű czikksorozatának egyik hivatkozása gróf Tisza István ministerelnök ur egy évtizedek előtt megjelent és Baross működésé?iek kritikáját kéj>ező dolgozatának azon részére, ahol a ministerelnök ur akkoriban megállapította, hogy Baross Gá or uj árudij szabásának az volt a legnagyobb előnye, hogy a nagy distancziákat megrövidítette a nagy distancziákra vonatkozó tarifáknak tetemes olcsóbbá tételével, vagyis ezzel lehetővé tette, hogy nagyobb distancziákról is nagyobb terheket el nem biró nyersterményeket lehessen a vasúton szállítani. Hát, t. ház, egész bizonyos, hogy míg az a Baross-féle vasúti áru- és szeméiydijszabás időközben már többféle rektifikácziónak és reformnak vettetett alá, most azután, midőn a kormány 30%-os hadiadónak nevezett emelését hozza be a fuvarköltségeknek, fölmerül az a kérdés : nem kellene-e tarifánkat az egész vonalon reformálni ? Laehne Hugó t. barátom és valaki a munkapárt köréből a pártértekezleten fölvetette a minister úrral szemben az általános tarifareform kérdését, és a minister ur — nézetem szerint egész helyesen — utalt arra a lapok szerint, — beszéde nincs