Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-682

682, országos ülés 1916 deczember 20-án, szerdán. 241 iparczikkek niakszimálása dolgában ezt a választ nem tudnám tudomásul venni. De mondom, nem tettem ezt kérdéssé. Annyit engedjen meg a t. minister ur, hogy megjegyzést tegyek arra, amit különösen a kereskedelemügyi minister ur nevében mondott, hogy t. i. a kereskedelemügyi minister, illetőleg a kormány a makszimálás terén elment a legmesszebbmenőén odáig, ameddig csak lehetséges. Bocsánatot kérők, ajánlom a minister urnak, vegye elő az árösszehasonlitó tabellákat, amelyeket az OMGE, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület állított ki, és nézzen végig a czikkeken, amelyek a csizmától kezdve felfelé és lefelé nincsenek makszimálva, nézze meg a czikkeket összehasonlítva ezeket a gabonaárakkal, és akkor el kell ismernie, hogy e téren még igen igen sok makszimálandó áru áll rendelkezésre., (ügy van! a bal- és a szélsobaloldalmi.) Én csak arra kérhetem a t. minister urat és a kormányt, hogy igyekezzék a Lajtán túlról jövő erős befolyást legyűrni, mert ott van az egész dolog bibije, hogy amikor Körber átvette Ausztriában a ministerclnökséget, akkor bátorkodtam vele szemben is megmondani véleményemet. Sajnálom, hogy a czenzura kitörölte a lapokból. Megmondtam magyarán azt, hogy söpörjön a saját portája előtt. Akkori nyilatkozataiban Magyarországra támadt és uszított azzal, hogy nálunk nagy bőség van. Pedig sokkal jobban tette volna, hogyha azon az értekezleten, amelyet a nagyiparosokkal tartott, és ahol nem tudta keresztülvinni az ármakszimálást, azt a nagy energiát, amelyet velünk szemben tanúsított sajtónyilatkozataiban, az osztrák nagyiparosokkal szemben érvényesítette volna. A t. minister urnak az interpelláczióm két kérdésére adott válaszát én, ha nem is nyugtat meg egészen, de kénytelen vagyok egyszerűen tudomásul venni; kénytelen vagyok, mert bár elismerem teljes kicsiségemet, nem akarom ebben a kényes kérdésben a disszonanczia hangját belevinni a közvéleménybe, ugy is elég sok elkeseredést vonnak maguk után ezek a rekvirálások. Azzal is igyekszem az izgalmakat legalább is nem fokozni, hogy tudomásul veszem a t. minister ur válaszát. Engedje meg azonban a t. minister ur, hogy néhány megjegyzést tegyek szavaira. Abban igaza van a minister urnak — megvallom egész őszintén — hogy egy kaptafára húzni az Alföldet a Felvidékkel az adagolások tekintetében nem lehet. Hogy ezt a megyékre kellett-e bízni vagy lehetett volna esetleg központilag intézni, az más kérdés, hisz nemcsak arról van szó, hogy hol szoktak több burgonyát és lisztnemüt fogyasztani, hanem arról is, hogy hol mennyi termett; bizonyos kiegyelitéseket kellett volna tehát tenni és központilag szervezni. Abban mindenesetre megegyezünk, hogy a helyi viszonyokat mindamellett tekintetbe kell venni. Abba belenyugszom, mindenkinek bele kell KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXIII. KÖTET. nyugodnia, hogy a magyar mezőgazdaság nagy sérelmeket fog szenvedni a közérdek szempontjából. Jó lesz ezt leszögezni — bár nem vagyok agrárius — hogy majd akkor, amikor a mezőgazdákat támadások fogják érni, megállapíthassuk, hogy ők meghozták a maguk nagy áldozatait a háború sikere érdekében. A mi a sertéshizlalást illeti, megengedem, hogy a zsírnál fontosabb .a liszt előállítása. De azt talán megengedi, a minister ur, hogy utána rögtön a legfontosabb a zsir. Megnyugvással veszem a ministor urnak azt a kijelentését, hogy a gazdáktól rekvirálandó árpát és tengerit nem fogják arra használni, hogy a gazdától elvett mennyiségekből a nagyhizlalók kapjanak. Ezt örömmel konstatálom és meg vagyok győződve, nagy megnyugvásra fog szolgálni, mert az, aki a magáéból nagy áldozatokat hoz, rossz szemmel nézi, ha az övéből mások hizlalják meg saját pénztáraikat. Már ebből az egy okból is örülök, hogy interpellácziómat elmondtam. Azt, hogy a katonák az általuk rekvirált tengerivel maguk hizlalnak és a több-nyereséget az erdélyi marhaállomány felsegitésére fordítják, helyeslem és köszönettel nyugtázom. Itt is nagyon ajánlom a minister urnak, hogy mivel bizományi alaj>on történik a dolog, a nyereségek tekintetében drákói szigorral járjon el, mert jól méltóztatik tudni, hogy a könyvelésnek annyi csinja-binja van, hogy a szegény erdélyiektől máshova menne a közbenső nyereségek egy része. Az eszme jó, csak méltóztassék vigyázni, hogy a végrehajtásban a nyereségek egy része el ne tévedjen azon vidékre, ahol abból részvénytőkét lehet emelni és nagyobb osztalékot adni. Sajnálattal veszem tudomásul a minister urnak a vándormunkásokra vonatkozó elég óvatosan adott válaszát. A minister ur azt mondta, hogy sorrendben más érdekeket kell figyelembe venni és csak azután a vándormunkásokét. Csak egyre vagyok bátor őt figyelmeztetni. Vannak vidékek, ahol nem termett annyi búza és rozs, amennyi a munkások ellátására szükséges. Vannak adataim arról, hogy 3, 3'2 métermázsa búza, 15 métermázsa rozs termett holdanként. Itt gondoskodni kell arról, hogy a munkások liszthez jussanak, mert különben nem tudnak dolgozni. Egyébként tudomásul veszem a választ. (Helyeslés.) Elnök: Vitának helye nem lévén, kérdezem a t. házat, tudomásul veszi-e a földmivelésügyi minister urnak Csemez István és gróf Batthyány Tivadar képviselő urak interpelláczióira együttesen adott válaszát, igen vagy nem ? (Igen!) A ház a választ tudomásul veszi. Következik Schmidt Károly képviselő ur sürgős interpellácziója a honvédelmi minister úrhoz a mezőgazdasági felmentettek hazabocsátása tárgyában. Schmidt Károly: T. ház! A román invázió 31