Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-682
682. országos ülés 1916 deczember 2Ö-án, szerdán, 237 vagy a kormány más fóruma adott ki az uj rekvirálásra nézve az egész országban. Előttem szólott t. barátom az én felfogásom helyességét" igazolta., amikor elmondotta, hogy Győr megyében és más vármegyékben is minő rendelkezések alapján történik a rekvirálás. Nekem is alkalmam volt épen a legutóbbi napokban megismerkednem a niosonmegyei rekvirálási rendszerrel — amelyet egyébként abszolúte nem akarok kifogásolni — és tudom magam is, hogy a kis Győr vármegyében egészen más egységtételekkel dolgoznak a közellátás tekinteteben, mint Mosón vármegyében. A t. kormány, mint értesültem, az egyes vármegyékre bizta — mindenesetre bizonyos általános direktívák alapján — a fejenkénti gabonamennyiségek megállapítását. Nem akarok ma arról vitatkozni, hogy elég-e ez annak a mezőgazdasági munkásnak, aki szélben, esőben, viharban dolgozik az Isten szabad ege alatt és másrészt nagyritkán jut csak húshoz. Én szerintem az igen t. kormánynak, igenis, egységesen kellett volna ezt az egész országra megállapítani, mert nem tudom elképzelni, hogy a klimatikus viszonyok annyira hatnának az emberi organizmusra, hogy pl. Győrött és Mosonban vagy Csanád- és Szatmár megyében más-más kvantum lenne szükséges az emberi erő fentartására. Egyszóval én határozottan helytelenítem, hogy nem egységesen állapították meg az egész országra ezeket a tételeket. Ha tudták az egész országra nézve makszimálni egy ezentrumból a mezőgazdasági termények árát, akkor, azt hiszem, itt. is igy kellett volna eljárni. (Helyeslés balfelöl.) Az igen t. földmivelésügyi minister ur majd meg fogja mondani a maga indokait, amelyek őt, vagy a közélelmezési hivatalt e rendelkezéseknél vezették. Ha az urak meggyőznek engem arról, hogy ez a helyes eljárás, én a legnagyobb készséggel hajlom meg az argumentumok sulya előtt, mert ez igazán nem politikai, nem pártpolitikai kérdés, ez olyan országos jellegű szakkérdés, amelyben én pártszempontot nem ismerek. Kénytelen vagyok azonban ezzel a makszimálással kapcsolatosan arra a bizonyos anomáliára utalni, a mit t. barátom itt felemiitett, hogy amikor a mezőgazdasági czikkeket makszimálták, akkor nem tették ugyanezt az iparban. En erre vonatkozólag már a minap az indemnitásnál mondott beszédemben elmondtam a magam álláspontját. Minthogy t. barátom, Ábrahám Dezső erre nézve legközelebb úgyis egy interpellácziót fog előterjeszteni, én a magam részéről csak arra használom fel ezt az alkalmat, hogy védekezzem a gazdatársadalom egyik orgánumával szemben. Ez az orgánum ugyanis, mint hallom, megtámadott engem azért, mert azt a véleményt bátorkodtam kifejezni, hogy nem szükséges a gabonaárakat felemelni; ellenkezőleg, tőlem akár le is szállíthatják, csakhogy ugyanabban az arányban makszimálják az iparezikkeket, mint a közszükségleti czikkeket. Hangoztattam, hogy a gazdák egészen jól, sőt még jobban fognak kijönni a gabonaárak leszállítása esetén is, ha megvan az ipari és mezőgazdasági czikkek makszimált ára közt a helyes arány. (Helyeslés.) Én ezzel a kérdéssel bővebben nem foglalkozom, csak konstatálni kívánom azt a tényt, hogy ehhez nagyon nagy és nagyon hatalmas urak kellenek, akik le tudják azokat a hatalmakat győzni, amelyek eddig az ipari czikkek ármakszimálása kérdésében ugy a magyar, mint az osztrák kormánynyal szemben győzelmesen állták meg a harezot. Ezek előrebocsátása után áttérek most már röviden a magam ínterpellácziójának indokolására. En a t. földmivelésügyi minister úrhoz két kérdést intézek. Az egyik arra vonatkozik, hogy álíitólag — s a rekvirálás körüli eljárás e hir igazsága mellett tanúskodik — még azoktól a mezőgazdáktól is, akik béke idejében is rendszeresen foglalkoztak sertések nagyobb számban való hizlalásával, most megvonják ennek a lehetőségét, mert annyi árpájukat és tengerijüket elrekvirálják, hogy nagyobbmérvü hizlalásra nekik nem marad. Bemélem, hogy ebben a kérdésben a ministerelnök úrtól teljesen megnyugtató választ kapok. Itt egy czél lebeg mindnyájunk szeme előtt. Húsra, mindenekelőtt pedig zsírra van szüksége az ország népének. Ha nekem be tudják bizonyitani, hogy azzal, hogy a gazdáktól rekvirálják az árpát, a tengerit és azt a gazdaságokon kivül fordítják hizlalásra, azzal több zsirt és gyorsabb ellátást tudnak biztosítani ugy a hadsereg, mint a polgári társadalom részére, akkor helyesen jár el a t. minister ur, daczára annak, hogy a mezőgazdákat egy őket egyébként legálisa.n megillető jövedelemtől megfosztja. De ha a közérdek bebizonyithatólag azt kívánja, hogy a nagybani sertéshizlalást eí kell venni a gazdáktól és konczentrálni nagyobb telepekre, készséggel meghajlok ez előtt. Mondja el a t. minister ur, mily irányelvek vezetik őt és a kormányt a sertéshizlalás körül. Mert igen sok gazdától hallottam, akiknek nagyszámú sertései vannak, hogy kénytelenek sovány sertéseiket eladni, mert az árpát és tengerit, melylyel azokat felhizlalhatnák, tőlük elrekviráljak, nem hagyva meg az árpából semmi mást, fmint a vetőmagot, a tengeriből pedig a vetőmagot és igen csekély kvantumot a sertések táplálására. Nem részletezem mennyit, csak konstatálom, hogy oly keveset, amennyi megközelítőleg sem elég egy sertés hizlalására, például Mosón megyében másfél mázsát. Ebből következik, hogy a sertés nagybani hizlalását a gazdáktól elveszik és más tényezőknek adják át. Ez odiózus dolog, de ha nagy országos érdekek kívánják, meghajlunk előtte. Csak egyet követelek : hogy ott aztán ne uzsorahaszonra, hanem polgári haszonra dolgozzanak a zsir értékesítésénél. Ez
