Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.
Ülésnapok - 1910-682
682. országos ülés 1916 deczember 20-án, szerdán. 235 Szmrecsányi György t. képviselőtársam beszédére az igazságügyminister ur volt szives megigérni, hogy a koronázás előkészületeire vonatkozólag legközelebb beterjeszti a képviselőház elé jelentését, melyben a részletek bennfoglaltatnak. Ezt megvárandó, fentartom magamnak a kritikát és a bírálatot arra az időre. Ennek folytán kérem a t. házat, hogy interj)ellácziómat, amelyet a ministerelnök úrhoz jegyeztem be, elhalaszthassam. (Helyeslés.) Elnök: Zlinszky István képviselő ur elhalasztani kívánja interpelláczióját a legközelebbi interpellácziós napra. Azt hiszem, a ház a halasztásba beleegyezik. Következik Csemez István képviselő ur interpellácziója. Csemez István: T. képviselőház! Mielőtt felszólalásom tulajdonképeni tárgyára áttérnék, engedjék meg, hogy két kijelentést tegyek. Az egyik az, hogy én is átérzem, mint valamennyi magyar gazdatársam, hogy a mostani európai felfordulásban miránk hárul, azt lehet mondani, a legnagyobb teher, ha azt veszszük, hogy katonaságunk élelmezését és igy a háború folytathatását és egy dicsőséges béke megkötését kell elérnünk. Ebben a tudatban vagyunk mindanynyian. csak azt az egyet kérjük, hogy áldozataink nagyságát mérjék és ne vigyék a végsőkig, nem ugy, mint a legutóbbi rekvirálási rendelet alkalmával, mikor némely vármegyét annyira sújtottak,, hogy egy felnőtt földmives élelmezésére havonkint 9 kiló gabonát juttattak csak. Ebből a csekély mennyiségből lehetetlen megélni, lehetetlen a gazdálkodást folytatni; ezáltal megáll az országban minden. Másik kérelmemmel csatlakozom a gazdáknak minden alkalommal előhozott kívánságához, hogy necsak minket, őstermelőket, rendszabályozzanak minden vonalon. Mi ugyan tűrjük békességgel, de kérjük, hogy az ipari termékeket is szorítsák korlátok közé. Bármennyire le is van szállítva az őstermelők produktumainak az ára, az ipari termékek ára a végletekig emelkedett, a múlthoz képest tízszeresen, húszszorosán, százszorosan, ugy hogy a megélhetés minden vonalon, minden foglalkozásnál úgyszólván lehetetlen. Ezekután áttérek interpellácziómra az 1916 deez. 15-től kezdődő aránytalan rekvirálásra. Eöviden meg kell emlékeznem arról, hogy mi ezeknek az aránytalanságoknak a kútforrása. Ezek az aránytalanságok tulajdonképen a cséplési jelentésekből erednek. Ezekből csinálták a statisztikát és ebből következett a Haditermény Részvénytársaság czimére beszolgáltatott gabonamennyiség közti különbözet. Azt azonban igen sok helyen elmulasztották figyelembevenni, hogy a helyi fogyasztók rendkívül sok gabonát megvásároltak. Ezt határozottan merem állítani. Az én vármegyémben, Győr megyében, nem vették figyelembe, mert a nálam levő és a többi gazdatársaimnál levő vásárlási igazolványra eddig senki sem volt kíváncsi. Megfeledkeztek a rekvirálásnál arról is, hogy sok gazdatársam több őszit vetett el, mint rendes körülmények kó'zött, felhasználván az alkalmas időjárást. EbAőI az az anomália következett, hogy pl. az én ' kis vármegyém, Győr vármegye három járásában 1200 vaggon termény lett kötelezve a beszállitásra, míg a kétszer akkora Vas vármegye, amelynek hét járása van, 800 vaggon beszállítására van kötelezve. Ez egy lehetetlen állapot. Ez onnan származik, hogy felülről, az élelmezési központból az alispánokhoz szigorú rendelet ment ki, hogy ennyit be kell szállítani. Ahol túlságos lojális volt a helyi élelmezési bizottság, ennek eleget akart tenni, leszállította az említett minimális adagra az egy felnőtt emberre való havonkénti adagot. Ez igy nem maradhat. Nem megyek messze. Valami 11 vármegyének fogyasztási mennyisége jutott tudomásomra. Ez pedig a következő. Mosón vármegyében egy felnőtt havi élelmezésére 18 kilogramm gabona, búza és rozs van számítva. Azután Vas megyében, Veszprém megyében 18 kiló, Sopronban 17 kiló, Csongrádban január és február folyamán 14 kiló, azután 18 kiló. Zala megye ismét a. 16 kilósok közé tartozik. Békés megyében 10, Heves és Győr megyékben pedig 9'37 kilogramm. Aki csak kissé is ismeri a mezőgazdasági viszonyokat, tudja, hogy az a mezei munkás — nem a legszegényebbje, de a gazdaember is — azt lehet mondani: kenyérből él. (Ugy van! balfelöl.) Hát ez a 9 kiló oly nevetségesen csekély, hogy azt reggelire megeheti egész könnyen nem egy munkásember, de egy jó, egészséges étvágyú intelligens ember is. Ezen 9 kilós adag ellen nemcsak az éhes has lázad fel, t. ház, mert az nem elég neki, hanem azt mondhatom: a vármegye önérzete, becsülete is. Mert mire lehet ezt érteni ? Arra, hogy a bizottság, vagy központ egyik-másik vármegyét lebecsüli, lekicsinyli, a »ki mint dolgozik, aszerint egyék« elvére állván és kevesebbet adván enni egyik vagy másik vármegyei munkásnak, mert az egy haszontalan, nagyon gyenge munkás, aki nem érdemel többet. Ez ellen pedig nemcsak a munkások, hanem a megye nevében is tiltakoznom kell. Liptai Béla: A vármegyék maguk csinálják! Csemez István: Felsőbb utasításra, ele rosszul csinálják! Amit mondtam, tehát fentartom. Mert valóságos arczulcsapása a megyének, hogy a másik megyében kétannyit adnak enni, mint itt. Liptai Béla: Mi is ez ellen lázadunk, de maguk csinálják a megyék. Elnök: Csendet kérek! Csemez István: Csak egy példát hozok fel, t. ház, arra nézve: mily anomália ez s mennyire sérti a megye önérzetét. Ott van megyémnek egy csücske, ahol négy megye határa egyesül. Községenként meg fogom nevezni! Hjmalomsok, győrmegyei községben egy hóra 9 kiló az 3ü*
